Marcelo Bielsa Az Athletic Bilbao jelenlegi vezetőedzőjét már régóta Guardiola lehetséges utódjaként emlegetik, és kinevezésével sokat aligha változna a Barcelona játéka: az argentin szakember ugyanúgy a támadófutball híve, komoly tapasztalata van, érkezését pedig a szurkolók sem elleneznék.
—- Oldal címe —- Luis Enrique A Barcelona és a Real Madrid egykori játékosa egyelőre nem tudott maradandót alkotni a Roma kispadján, kötődése miatt ugyanakkor logikus lépés lenne a kinevezése. Korábban már edzőként is dolgozott a Barcelona utánpótlásbázisában, kérdés, hogy egy jóval nagyobb feladatot milyen eredménnyel tudna megoldani.
—- Oldal címe —- André Villas-Boas Az „új Mourinhóként” emlegetett szakember a Portónál már mindent megnyert, majd következett a Chelsea, ahol azonban nem tudott maradandót alkotni. Hiába próbálkozott valami újszerűvel a londoniak kispadján, idővel elfogyott Abramovics türelme, úgyhogy az igazán nagy kiugrás egyelőre várat magára.
—- Oldal címe —- Ernesto Valverde A 48 éves szakember szerződése idén lejárt az Olympiakosznál, és bár a szurkolók feltétlenül marasztalnák, Valverde nem szeretne tovább Görögországban dolgozni. Irányítása alatt a csapat háromszor nyerte meg a görög bajnokságot és egyszer a kupát, az Espanyol és a Villarreal edzőjeként pedig Spanyolországban is gyűjtögetett tapasztalatokat.
—- Oldal címe —- Laurent Blanc A francia válogatott szövetségi kapitánya 1996-1997 között volt a Barcelona játékosa, és mivel nem ápol túl jó kapcsolatot a szövetséggel, jelen állás szerint nehéz elképzelni, hogy meghosszabbítsa szerződését a válogatottnál. Már edzőként is letette a névjegyét, 2007-2010 között szép eredményeket ért el a Bordeaux kispadján.