Amennyiben Guardiola a finisben is szerepet vállalna a katari pályázatban, azzal nyilván sokat javítana az arab ország esélyein, problémát okoz ugyanakkor, hogy 2022-re Spanyolország is kész pályázattal állhat elő, ami viszont kizárná a jelenlegi Barca-edző szerepvállalását.
A spanyolok a 2018-as vb-re Portugáliával közösen nyújtottak be pályázatot, ám ha a december 2-i eredményhirdetésen nem járnak sikerrel, a 2022-es rendezésért is versenybe szállnak. Katar 2018-ra nem nyújtotta be kandidálási szándékát, az ázsiaiak csak 2022-re készülnek, egyelőre még Pep Guardiolával, és egy valóban lélegzetállító, abszolút futurisztikus tervezettel.
A londoni konferencián Guardiola elmondta: „Az összes pályázatnak megvannak az erényei és a hátrányai, de azt hiszem, ez egy jó pillanat arra, hogy a világ megismerje Katart. Ez az ország képes megrendezni egy világbajnokságot” – fogalmazott röviden a tréner, majd arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha 2022-ben Spanyolország is a pályázók között lesz, határozottan felelt: „Ez esetben visszamondom a támogatásom, és hazamegyek” – fektette le világosan.
A 2018-as és a 2022-es vb-re hat érvényes pályázat érkezett (Anglia, Ausztrália, Oroszország, Egyesült Államok, Belgium és Hollandia, Spanyolország és Portugália), míg Japán, Katar és a Koreai Köztársaság csak a 2022-es torna rendezését kívánja megpályázni. A szakírók szerint a 2018-as torna rendezésére nagy esélyes a spanyol-portugál közös pályázat, de Anglia is komoly kihívó lehet.
Tóthpál Zoltán
(AS)
Guardiola a katari vb-pályázat mellett
A napokban Londonban járt Pep Guardiola, hogy személyesen is támogassa Katar 2022-es nagy reményű vb-pályázatát. A Barcelona vezetőedzője korábban maga is játszott a katari bajnokságban, ahol elmondása szerint sok szeretetet kapott, így kötelességének érzi, hogy valamilyen formában kiálljon a helyiek kezdeményezése mellett.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!