A hírt a Bild Zeitung internetes kiadása hozta először nyilvánosságra, röviddel később megerősítette a klub is. A41 éves spanyol szakember, aki a Barcelonával négy év alatt 14 címet szerzett, közte 2009-ben és 2011-ben BL-t nyert, 2016-ig szóló szerződést köt a bajor klubbal.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Arsenallal találkozó Bayern jelenlegi szakvezetője, Jupp Heynckes már karácsony előtt utalt rá, hogy nem szeretne tovább edzősködni, ma pedig hivatalosan is közölte ezt. "A döntést a klub vezetőiként, de Jupp Heynckes barátaiként is el kell fogadnunk. El kell fogadnunk és tiszteletben kell tartanunk. A mai nagyon személyes beszélgetésünkben ugyanakkor kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy a Bayern München és Jupp Heynckes is mindent meg fog tenni, hogy sikeres tavaszt zárjunk és elhozzuk a bajnoki címet Münchenbe" – mondta Karl-Heinz Rummenigge, a csapatot működtető gazdasági társaság első embere.
Guardiola 2012 nyaráig dolgozottBarcelonában, azóta New Yorkban él, de már korábban jelezte, egy év kihagyás után visszatér. A Bayern mellett korábban a Milan, majd a Manchester City és a Chelsea is szerette volna megszerezni a sztártrénert, aki végül a münchenieket választotta. "Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült a Bayern számára a remek szakembert, Pep Guardiolát megnyernünk, akit sok neves klub keresett meg. Pep Guardiola a világ egyik legeredményesebb edzője, biztosak vagyunk benne, hogy nem csak nekünk, de az egész német labdarúgásnak sok dicsőséget szerez majd" – tette hozzá Rummenigge.
sport tv
Eldőlt: Guardiola a Bayern edzője lesz!
Megállapodott a Bayern Münchennel, így a Bundesliga rekordbajnokának vezetőedzője lesz a következő idénytől Pep Guardiola.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!