Dybala szenzációs dolgokat mutatott a Barcelona ellen (Fotó: Reuters)
A két csapat első meccsét Torinóban rendezték, és előzetesen nagyon szoros, kiegyenlített csatát jósoltak a szakemberek. A Juventus azonban az első félidőben teljesen felborította a papírformát, lévén a torinóiak mindenben sokkal jobbak voltak a Barcelonánál, amely – akárcsak Párizsban – nagyon tompán és lassan futballozott. A katalán csapat pedig ismét nagy árat fizetett a vergődéséért, Paulo Dybala révén a Juve hamar kétgólos előnyt szerzett, majd a szünet után Giorgio Chiellini fejjel is bevette a Barcelona kapuját – és ezzel máris 3-0-ra vezetett a Juventus. És bár a folytatásban szinte végig a Barcelona támadott, és teljesen beszorult a Juventus, a vendégek nem tudtak gólt szerezni idegenben, így a PSG elleni nyolcaddöntőhöz hasonlóan már-már kilátástalan helyzetbe kerültek. Akkor azonban sikerült csodát tenni, kérdés, sikerülhet-e ugyanez egy lényegesen szervezettebb és taktikusabb olasz csapat ellen is. BL-negyeddöntő, 1. mérkőzés: Juventus – Barcelona 3-0 (Dybala 7., 22., Chiellini 55.)