A katalánok már a hatodik percben megszerezték vezetést, miután Andrés Iniesta káprázatos passzábólAlexis Sanchez helyezett okosan a kapuba. A 13. percben is Iniestától indult az akció, ám ezúttal a gólhelyzetben lévő Thiago Alcantara lövés helyett Lionel Messihez passzolt, aki kilőtte a bal alsót. Messi egymást követő 13. mérkőzésén volt eredményes. Az első félidőben 75 százalékban birtokolta a labdát a Barca, mely számos helyzetet alakított ki, de lehetőségeit elszórakozta, így 2-0-s hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok.
A fordulás után is a Barca volt a kezdeményező, és hasonlóan az első felvonás elejéhez, ismét betalált. Ezúttal Jordi Alba tálalt David Villa elé, aki sokadik lehetőségét már gólra váltotta. A 79. percben a nemrég csereként beállt Cristian Tello Messi passza után volt eredményes. Hét perccel a lefújás előtt váratlanul szépíteni tudott a Getafe. Egy felívelt labdát Jordi Alba csúsztatottAlvaro Vazquez elé, aki ziccerét nem puskázta el. A meccs legvégén Messi cselei után Iniesta elé pattant a labda, amit a klasszis középpályás elegánsan a kapu bal oldalába helyezett. Az ötödiket szinte azonnal követte a hatodik: Gerard Pique maradt elől, majd Alcantara centerezését követően az üres kapuba passzolt. 6-1 a vége.
Az első Barca-gól
A második Barca-gól
A harmadik Barca-gól
A negyedik Barca-gól
A Getafe szépítő találata
Az ötödik Barca-gól
A hatodik Barca-gól
Fotó: Reuters