„Úgy látom, hogy egészen az utolsó meccsig nyitott lesz a bajnokság. A Barcelona játékban rengeteg kvalitással rendelkezik, ám a Real Madrid kerete nagyon erős, így a bajnokság utolsó szakaszára mindketten nagyon kiegyenlítetten fognak érkezni” – jósolta az olasz szakember, aki szerint a „királyi gárda” ebben a szezonban jelentősen közeledett a katalán együtteshez.
„Szerintem Mourinhóék idén mindhárom versenysorozatban versenyképesek lesznek. A Barcelona emlékezetből játszik, fejben már mindenki tökéletesen alkalmazkodott a mozgásokhoz. Ellenben az a benyomásom, hogy a Real Madrid még mindig alakulóban van, de Mourinho munkája napról napra meglátszik.”
Capello ezután azt is elmondta, kedveli Mourinho eredményközpontú módszereit, ám nem csak ezért tartja nagy edzőnek a portugált: „Nagyszerű munkát végez, egy győztes edző, komoly tapasztalattal, akit nagyon kedvelek. A futballban a győzelmek a legfontosabbak, ebben pedig Mourinho egy bajnok, amit már több alkalommal bebizonyított. Fárasztanak azok, akik azt mondják: nagyon jól játszunk, szórakoztatunk, csak épp másodikak maradunk. A lényeg a győzelem.”
„A Barcelona nagyon egységes csapat, de a madridiak kerete erősebb a három különböző sorozathoz” – emelte ki Capello, aki nem felejtette el, hogy 2007-ben milyen körülmények között tudott bajnokságot nyerni a Madriddal. „Ha csak egy pillanatot kéne kiragadnom abból a szezonból, azt mondanám, hogy amikor 12 meccs volt hátra mindannyian összefogtunk, és minden meccset egy döntőként kezeltünk” – emlékezett vissza, hozzátéve, hogy nem tartja igazságosnak Ramón Calderón azon kijelentését, miszerint az akkori bajnoki cím sokkal inkább volt a játékosok, mint az edző érdeme.
„Fantasztikus volt a munka, amit mindannyian véghezvittünk. Ramón Calderón nagyon keveset tud a futballról, nem volt tudatában annak, hogy a csapatoknak szüksége van egy kormányosra, ezért nem illett a klubhoz. Nem volt a Real Madridhoz méltó elnök” – szögezte le, majd azt tanácsolta Florentino Péreznek, hogy becsülje meg értékeit, és feltétlenül hosszabbítsa meg Pepe szerződését: „A Madridnak ebben a pillanatban szüksége van egy hozzá hasonló védőre, ezért nem szabad elengednie. Kivételes védő, a világ egyik legjobbja.”
„Marcelót Mijatovics, Baldini és én igazoltuk le. Sokat és jól dolgozik, és minden nap elteltével fejlődik. Csodálatos tehetség, és még nem állt meg a fejlődésben. Számomra balhátvéd, s bár a középpályán is tud játszani, ott már veszít képességeiből.”
A Messi és Cristiano Ronaldo közötti összehasonlításokkal kapcsolatban Capello azt mondta, kettőjük párharcában nehéz abszolút igazságot tenni, hiszen mindketten különböző felfogást képviselnek. „Nagyon különbözőek. Cristiano több testi erővel rendelkezik, tud játszani jobb- és baloldalon, valamint remekül fejel. Együtt jelentenék a csapást!” – mondta, miután röviden megemlékezett a napokban visszavonult Ronaldót is: „Ő volt a legtehetségesebb futballista, akit valaha is edzettem pályafutásom során.”
Az interjúban Capello még elárulta, ha tehette volna, „Messinek, Iniestának és Xavinak is” adott volna egy-egy aranylabdát, valamint a folyamatosan felröppenő híresztelések ellenére továbbra is azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy „Cesc legalább még egy évig Londonban fog maradni.”
Tóthpál Zoltán
(Marca)