A Bajnokok Ligája első fordulójában az A-csoportban az Inter 2-2-es döntetlent ért el Enschedében, a Twente otthonában. A 13. percben Milito lövését még védte Mihajlov, de Sneijder értékesítette a kipattanót. Nem esett kétségbe a holland bajnok, sőt: hét perccel később Marcel Janssen egy remek szabadrúgásból egyenlített, majd a 30. percben Janssen szöglete után Milito fejelt bele szerencsétlenül a labdába, amely így Julio Cesar kapujába került. Ezután az Inter kapott észbe, Cambiasso még a kapufát találta el, de a 41. percben Pandev passzából Eto'o már nem hibázott. A második félidőben megsérült a gólpasszt adó macedón csatár, helyére a 18 éves brazil Coutinho állt be, aki hamar be is találhatott volna, de Mihajlov bravúrral védett. Nyomott az Inter, de gólt már nem tudott szerezni, így Rafa Benítez a Serie A után a BL-ben is döntetlennel mutakozott be a kék-feketék kispadján.
A csoport másik meccsén a Tottenham már bő negyedóra alatt kétgólos előnyre tett szert, előbb a becsúszó Pasanen talált saját kapujába a 12. percben, majd hat perccel később Crouch bólintotta van der Vaart beadását Wiese kapujába. A félidő hajrájában Hugo Almeida szépített, újra nyílttá téve a meccset. A második játékrész elején Marko Marin két védőt is lerázott, majd a jobb alsó sarokba lőtt, megszerezve a brémaiak egyenlítő gólját. Ezután a Werder került fölénybe, de Hugo Almeida és Marin sem tudott betalálni, a hajrában a másik oldalon Crouch is elhibázott egy lehetőséget, így maradt a döntetlen. Harry Redknapp hiába ígért óvatos játékot német ellenfelük ellen, csapata a kétgólos előny dacára a végén örülhetett az egy pontnak.
A-csoport
Werder Bremen –Tottenham: 2–2 Gól: Hugo Almeida (43.), Marin (47.), ill. Pasanen (12. – öngól), Crouch (18.)
Twente –Internazionale: 2–2 Gól: Janssen (20.), D. Milito (30. – öngól), ill. Sneijder (13.), Eto’o (41.)
B-csoport
Olympique Lyon–Schalke: 1–0 (1–0) Gól: Höwedes (21. – öngól) Kiállítva: Höwedes (39.)
SL Benfica – Hapoel Tel-Aviv: 2–0 (1–0) Gól: Luisao (21.), Cardozo (68.)
A Manchester United a hétvégi, Everton elleni 3-3 után a Bajnokok ligájában sem tudott győzni. A MU a meccs nagy részében hiába játszott fölényben, Rooney és Gibson is elpuskázták helyzeteiket, így a szívósan védekező Rangers egy ponttal távozhatott az Old Traffordról. A mérkőzésen Antonio Valencia szörnyű bokasérülést szenvedett, a BBC szerint az ecuadori szélsőnek ki kell hagynia a szezon hátralevő részét.
A másik meccsen a Valencia az Atatürk Stadionban ütötte ki a Bursasport. A török bajnok jól kezdett, de az argentin Tino Costa a 16. percben 35 méterról hatalmas bombát zúdított Ivankov kapujába. A ritkán látható nagy gól után igyekezett egyenlíteni a Bursaspor, de a félidő hajrájában Costa kapufáról kipattanó szabadrúgása után Adúriz fejesével megduplázta előnyét a spanyol csapat. A folytatás után némileg visszavett a Valencia, de ellentámadásaiból így is további két gólt szezett, előbb Pablo Hérnandez, majd Soldado volt eredményes.
C-csoport
Manchester United – Glasgow Rangers: 0–0
Bursaspor–Valencia 0–4
Gól: T. Costa 16., Adúriz 41., Pablo Hérnandez 68., Soldado 76.
A Barca alaposan kiköszörülte a bajnokságban esett csorbát, a szenvedő fél a Panathinaikosz volt. A görögök a 20. percben, első támadásukból meglepetésre megszerezték a vezetést – Cissé sarkazása után Govou volt eredményes – ám ezután hengereltek a katalánok. Messi két perc múlva egyenlített Xavi hatalmas passzából, tíz percre rá egy szöglet után, Busquets csúsztatásából David Villához került a labda, aki nem hibázott, így góllal ünnepelhette BL-debütálását. A félidő hajrájában született a meccs talán leglátványosabb gólja: Messi előbb Xavival, majd Pedróval kényszerítőzött – a görög védelem képtelen volt lekövetni a villámgyors akciót – az argentin zseni pedig duplázott. A fordulás után Messi megszerezhette volna mesterhármasát, de a buktatásáért megítélt tizenegyest a kapusba lőtte – nem ez volt az egyetlen kimaradt lehetőség ebben az időszakban, a Barca könnyedén építette fel szebbnél szebb támadásait. A 78. percben megint a kis argentin volt a főszereplő: nullszögből leadott lövése mindkét kapufát érintette, majd Pedro elé pattant, aki közvetlen közelről kotort a kapuba. A hosszabbítás sem telt el katalán parádé nélkül, Messi ezúttal amolyan poborskys mozdulattal löbbölte Dani Alves fejére a labdát, a jobbhátvéd pedig megszerezte az ötödik Barca-gólt. A Barcelona védjegyszerű, rövidpasszos csapatjátékával más dimenzióban játszotta a futballt ellenfelénél, Messi is lubickolt az áldozati bárányok szerepét betöltő Pana-védők között. A Barca látványos játékkal kiütéses sikert aratott, letéve névjegyét a BL-ben.
Koppenhágában hiába játszott fölényben a Rubin Kazany, a Köbenhavn N'Doye góljával a hajrában legyűrte az orosz bajnokot.
D-csoport
Barcelona – Panathinaikosz: 5–1 Gól: Messi (22., 45.), Villa (33.), Pedro (78.), Dani Alves (92.), ill. Govou (20.)
FC Köbenhavn – Rubin Kazany: 1–0 Gól: N’Doye (87.)