A Barcelona játszotta a saját játékát. A játékosok passzoltak úgy kétmilliót, na jó, pontosan 557-et, birtokolták a labdát a mérkőzés 71 százalékában – csak épp nem értek el vele semmit. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy nem próbálkoztak, hiszen 12 alkalommal vették célba a kaput, igaz, csak 3 alkalommal találták el a kapu felületét – a többi lövés mellé vagy fölé szállt, esetleg elakadt a védőben.Igaz, ez utóbbi mutatóban – azaz a kapura lövések számában – az Atlético a Barca fölé nőtt, hiszen a fővárosaik 15 alkalommal próbálkoztak, ötször el is találták a kaput, és ami a legfontosabb, gólt is szereztek. Továbbjutást érő gólt. Mindezt a két meccsen mutatott nagyszerű és fegyelmezett csapatjátékuknak köszönhetik.
– Hihetetlen boldogság uralkodik most a csapat háza táján de most már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk. A sorozat hátralévő részét is ugyanolyan komolyan fogjuk venni, mint eddig, de továbbra is szerényen állunk a feladatokhoz. Negyven év után jutottunk el ismét ide, gyönyörű érzés. A mérkőzés előtt egyébként semmi különöset nem mondtam. A legfontosabb az, hogy a játékosok fejében előre le legyen játszva a mérkőzés. Szerencsére senki sem tért el a tervtől, semmit sem rontottunk el, így nyugodtan játszhattunk. Nem a legjobbak nyernek mindig, hanem azok, akik harcolnak – mondta Siemone.
– Mi ma is megmutattuk azt az arcunkat, amely az elmúlt tíz évben a sikerekhez vezetett. Az első húsz percben túl nagy volt a különbség a két csapat között, utána viszont már nekünk is megvoltak a helyzeteink. A mérkőzés eleje úgy alakult, ahogy az Atlético szerette volna, pedig arra számítottunk, hogy nagyobb kontroll alatt tudjuk tartani a meccset – mondta Martino, a Barcelona vezetőedzője.
Most már csak azon imádkoznak Madridban, hogy ne a Chelsea-t kapják az elődöntőben, ebben az esetben ugyanis nem játszhatna a csapat egyik vezéregyénisége Thibaut Courtois. A kapus ugyanis a Chelsea játékosa, és csak kölcsönben szerepel az Atléticonál, a két csapat közti megállapodásban pedig benne van, ha a két csapat találkozik egymással, a kapus csak akkor védhet, ha az Atlético fizet. Méghozzá nem is keveset, a hírek 6 és 8 millió font közötti összegről szólnak – és ez nem a vételár, csak erre a meccsre szól.