Egyre inkább úgy tűnik, idén megállíthatatlan lesz a Barcelona
Ha erőkímélő üzemmódban is, de a Real Sociedad elleni 2–0-val a Barcelona sorozatban a nyolcadik tétmérkőzését is megnyerte, zsinórban a hetediket kapott gól nélkül. Emellett a Valencia megtette a szívességet, hogy pontot csent a Real Madridról, így aztán a katalánok a következő fordulóban (már ha lesz ilyen a folyamatos sztrájkfenyegetés miatt) az Atlético Madrid legyőzésével bajnokok lehetnek. "Három fontos pontot szereztünk, ráadásul láttam, hogy a játékosaim frissek és fejben is jól reagálnak mindenre – mondta Luis Enrique, aki a Bayern München elleni BL-elődöntők között rotált egy kicsit az alapcsapatán. – Biztos vagyok benne, hogy kedden megszenvedünk Münchenben. Nekem és a játékosaimnak sincs kétségünk efelől. Nem eshetünk abba a hiába, hogy elhiggyük, már megnyertük a párharcot.” Nehéz elhinni, hogy a Barca legalább három gólt kapjon Münchenben (ha ennél kevesebbet kap, mindegy, hányat szerez, döntős), hiszen az utóbbi időben remekül működik a védelme. A Valencia (2-0), a PSG (2-0), az Espanyol (2–0), a Getafe (6–0), a Córdoba (8–0), a Bayern München (3–0) és most a Sociedad ellen sem kapitulált a gárda, legutóbb még a PSG elleni első BL-negyeddöntőn tette meg ezt – Mathieu öngóljánál. Bravo és Ter Stegen 638 perce hibátlanul produkál, pedig az előttük álló négyesben heten is kezdtek a kapott gól nélkül lehozott hét fellépésen: Daniel Alves volt egyedül kirobbanthatatlan, Piqué hatszor, Mascherano és Jordi Alba négyszer, Adriano háromszor, Mathieu és Bartra kétszer kapott lehetőséget a kezdőcsapatban. Sport TV