A Real Madrid korábban két bajnoki címet is elbukott Tenerifén
A legtöbben nyilván elsőként a 2006/07-es idényt hozzák fel példaként, igaz akkor nem a 38. fordulóban élhettük át a legdrámaibb pillanatokat, hanem az ezt megelőző héten. Ami viszont akkor történt, az minden képzeletet felülmúlt, mondhatjuk azt is, példátlan a futballtörténelemben: a Barcelona egészen a 90. percig 2-1-re vezetett hazai pályán az Espanyol ellen, miközben a rivális Real Madrid ugyanilyen arányban vesztésre állt Zaragozában. Hét másodperc azonban mindent megváltoztatott, Raúl Tamudo az utolsó pillanatban egyenlített Barcelonában, Zaragozában pedig Ruud van Nistelrooy talált be, ezzel akkor a Real került a tabella élére, és várhatta előnyösebb helyzetből az utolsó fordulót. Azóta pedig tudjuk, hogy 2007-ben a bajnoki cím is Madridba került.
Na de akkor nézzünk olyan példát is, amikor az utolsó fordulóban történtek felejthetetlen pillanatok: az 1993/94-es bajnokságnál nehéz lett volna kiegyenlítettebb idényt elképzelni, merthogy ekkor csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy végül a Barcelona végez az első helyen. A katalánok akkor a Deportivo La Corunával versenyeztek aranyért, és nemcsak rajtuk múlott, hogy végül be is gyűjtötték a bajnoki címet. A Depor sorsa ugyanis saját kezében volt a fordulót megelőzően, ehhez csupán nyerniük kellett volna otthon a Valencia ellen. Nem sikerült, pedig a 89. percben 0-0-s állásnál Miroszlav Djukics tizenegyest rúghatott, ám elhibázta a soha vissza nem térő lehetőséget. A másik pályán a Barcelona természetesen élt a lehetőséggel, hazai pályán 5-2-re legyőzte a Sevillát, így megnyerte a bajnokságot.
Most már biztos, hogy a Real Madrid az utolsó fordulóban nem bukhatja el a spanyol bajnokságot, korábban azonban egymás után kétszer is volt rá példa, amikor a madridiak ekkor estek el a trófeától. A tenerife-i Heliodoro Rodríguez López-stadion máig a Real-szurkolók elátkozott arénájának számít, itt ugyanis 1992-ben és 1993-ban is az utolsó fordulóban bukta el a bajnoki címet a csapat. Az első alkalomkor ugyan már 2-0-ra is vezetett a vezetett a Leo Beenhakker vezette királyi gárda, a Tenerife azonban fordított, 3-2-re nyert, ezzel eldöntötte, hogy ebben az évben a Barcelona lesz a spanyol bajnok. Egy évvel később a történelem ismételte önmagát, a madridiak útja ismét Tenerifére vezetett, és ismét nulla ponttal távoztak. A 2-0-s hazai győzelem akkor is a Barcelona első helyét jelentette. Tragikus pillanatok voltak ezek a Real Madrid történelmében.