Vajon ki nevet a végén?
Néhány hete még arról beszéltek Spanyolországban, hogy a Barcelona lehet az első csapat a futballtörténelemben, amely egymást követő két évben is triplázni tud – azaz megnyeri a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is. Most, április végéhez közeledve már olyannyira nincs erről szó, hogy a BL-kiesés miatt már legfeljebb csak két trófeát nyerhet a katalán sztárcsapat, de egy szerencsétlen forgatókönyv esetén az sem olyan nehezen elképzelhető, hogy az idény végén üres kézzel marad Luis Enrique verhetetlennek hit csapata, s a kupát és az agyonnyertnek hitt bajnokságot is elbukja. Ami biztos: a Real Madrid elleni El Clásico alapvetően megváltoztatta a szerepeket a spanyol bajnokságban. Akkor – a meccs egy bizonyos periódusában, még 1-0-s Barcelona vezetésnél – 13 pont volt a Barcelona előnye a nagy riválissal szemben a tabellán, míg most már csak egy – ami tulajdonképpen kettő, hiszen az egymás elleni eredmény a Madridban elért 4-0-s diadal miatt így is a Barcelonának kedvez, márpedig a spanyoloknál pontegyenlőség esetén ez a mérvadó. És közben az Atlético Madrid is megérkezett, mi több, Diego Simeone csapata pontszámban már utol is érte a Barcelonát – de itt is az a helyzet, mint a Real Madrid esetében, vagyis a pontegyenlőség miatt jelen állás szerint még mindig a Barcelona ünnepelhetne a bajnokság végén. A három bajnokesélyes naptárát elnézve kijelenthető, hogy a legkönnyebb helyzetben a most éppen szenvedő Barcelona van, hiszen Luis Enrique csapatára elméletileg már nem vár igazán nehéz feladat, a legnehezebb ellenfélnek talán a Deportivo és a Betis ígérkezik idegenben. Mondjuk pikáns csata várható még a 37. fordulóban, amikor katalán rangadót rendeznek, és arra már volt példa, hogy az Espanyol éppen az utolsó előtti fordulóban, a Nou Campban tréfálta meg a Barcelonát, és ezzel akkor tálcán kínálta a bajnoki címet a Real Madridnak A második helyezett Atlético Madrid sorsolása egy fokkal talán még könnyebb, a Matracosok a 34. fordulóban az Athletic Bilbao otthonába látogatnak, de ezt leszámítva csupa-csupa olyan meccset játszanak, ahol papíron gond nélkül kéne hozniuk a három pontot. A legnehezebb helyzetben a Real Madrid van: a Zinedine Zidane-nal kétségkívül nagyot hajrátó királyi gárda néhány nap múlva az Európa-ligában is bizonyító Villarrealt fogadja, majd az utolsó előtti fordulóban a Valenciát látja vendégül, de közte még vár rá egy könnyűnek aligha ígérkező kirándulás a Real Sociedad otthonába. Ezt a hátrányt viszont valamelyest ellensúlyozhatja, hogy a három csapat közül messze a Real játékosai tűnnek a legpihentebbnek, ráadásul Zidane szemben a Barcelonával és az Atlético Madriddal, bőséggel válogathat a minőségi cserejátékosok közül. Ezek alapján tehát a Barcelona még a mostani válságos állapota ellenére is megnyerheti a bajnokságot, a kérdés csak az, hogy jelenlegi formájukban tudnak-e Messiék zsinórban öt meccset nyerni vagy ez ennek a megtépázott tekintélyű csapatnak már túl nagy falat lesz? A Barcelona hátralévő találkozói: 34. forduló: Deportivo (idegenben) 35. forduló:Sporting Gijón (otthon) 36. forduló: Real Betis (idegenben) 37. forduló: Espanyol (otthon) 38. forduló: Granada (idegenben) Az Atlético Madrid hátralévő találkozói: 34. forduló: Athletic Bilbao (idegenben) 35. forduló: Málaga (otthon) 36. forduló: Rayo Vallecano (otthon) 37. forduló: Levante (idegenben) 38. forduló: Celta Vigo (otthon) A Real Madrid hátralévő találkozói: 34. forduló: Villarreal (otthon) 35. forduló: Rayo Vallecano (idegenben) 36. forduló: Real Sociedad (idegenben) 37. forduló: Valencia (otthon) 38. forduló: Deportivo (idegenben)