Josep Guardiola már számtalan felállást kipróbált a szezon során, a szokásos 4-3-3-tól kezdve a Getafe elleni 3-3-4-ig bezárólag, és meccs közben is gyakran változtatta a formációt.
A Real Madrid ellen sokat számíthat, hogy Cristiano Ronaldo hiába kulcsjátékos, és hiába épülnek rá a fővárosi csapat támadásai, a Barcelona ellen valahogy nem megy neki a játék. Eddig nem ment neki a góllövés sem, és nem tudott csapata motorja lenni, mint a többi meccsen általában.
Ez elsősorban a veterán Carles Puyolnak volt köszönhető, aki remekül fogra eddig a portugált, de most a májtranszplantáción átesett Éric Abidal nélkül már nem biztos, hogy ilyen jól boldogulna. A védelem kérdését ez egyébként is megbolygatja, mert kockázatosnak tűnik 3 védővel felállni az egyre gördülékenyebb madridi támadásokkal szemben.
Ezért majdnem biztos a 4 fős hátvédsor, de könnyen elképzelhető, hogy Puyol nélkül. Mivel Daniel Alves a támadásokba is rendesen besegít (ráadásul pont CR7 oldalán futkározik föl-le), a hátsó sor alapja a Mascherano-Piqué-Adriano trió lehet, utóbbi helyett (azaz a bal oldalon) esetleg Puyol.
A középpálya adja magát, Xavi és Andrés Iniesta között Sergio Busquets kulcsszerepet kaphat, mert valószínűleg a Real Madrid nagyobb szerepet enged majd neki, mint az erősebben őrzött csapattársaknak. A rendszeresen mélyről induló Lionel Messi szintén besegíthet, de az argentin játékmester inkább a támadásokat szervezi középen, vagy alkalmanként jobbra kihúzódva.
Alexis Sánchez idén alapember lett, és az újra egészséges Pedro Rodríguez is mintha megtalálta volna a helyét a támadások bal oldalán. Amellett, hogy jól húzza szét az ellenfél védelmét, jól is tud védekezni, ezért szereplése majdnem biztos. Alternatívája a jóval tapasztalatlanabb, 20 éves Isaac Cuenca lehet, aki legfeljebb csereként kapja meg a lehetőséget.
Valószínű, hogy Guardiola ezúttal marad a jól megszokott 4-3-3-nál, amit menet közben esetleg 3-4-3-ra alakít át a meccstől függően, mondjuk Dani Alves bátor feljebb irányításával.
Várható kezdőcsapat a FourFourTwo szerint:Valdés – Daniel Alves, Mascherano, Piqué, Adriano – Iniesta, Busquets, Xavi – Alexis, Messi, Pedro
Barca-Real: milyen taktikát választ Guardiola?
Szombaton 20:00 órától a Barcelona a Real Madridot fogadja a spanyol bajnokságban, mely a hajrá kulcsmeccse lesz. Ha veszít, a hazai csapat elbúcsúzhat az idei bajnoki címtől. Ilyen kiélezett helyzetben milyen taktikát választ Josep Guardiola?
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!