A meccs elején meglepetésre nem a Barcelona akarata érvényesült, a kiesőhelyen álló Racing ugyanis nem ijedt meg a Nou Camp légkörétől és az első percekben még sikerrel támadta le ellenfelét. A csapatok közötti tudásbeli különbség tíz perc után aztán folyamatosan kidomborodott, a Barcelona elkezdte gyorsan járatni a labdát, és ekkor már csak elvétve került térfelére a labda.
A vezető gólra sem kellett sokat várni, a 11. percben Messi egy labdaátvétellel már eleve helyzetbe hozta magát, majd még arra is volt ideje, hogy egy bokamozdulattal elfektesse a menteni igyekvő Tonót, és csak aztán gurítson az üres kapuba. 1-0. A 27. percben másodszor is a Racing kapujába került a labda, Pedro hajszálpontos beívelése után Xavi tőle szokatlan módon nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes. 2-0.
Innen már nem sok kérdés maradt nyitva, a félidő további részében a Barcelona szokása szerint szinte folyamatosan magánál tartotta a labdát, olykor látványos akciókat vezetett, de semmiképp nem törte össze magát. A meccs végkimenetele úgy is teljesen nyilvánvaló volt, hogy Messiék nem is játszottak annyira kreatívan, mint általában szoktak.
Messit nem tudták megállítani a santanderi védők
A második félidő egy vendég lehetőséggel indult, Koné nehéz helyzetből is jól meglőtte a labdát, amit Valdés csak üggyel-bajjal tudott megfogni. Ezután sokáig nem sok érdemleges esemény történt a pályán, mígnem a 69. percben újra felugrott a Nou Camp közönsége: Iniesta lapos lövése elsőre még kijött a kapufáról, a kipattanóra azonban jó ütemben érkezett Messi, aki nagy erővel az üres kapuba lőtte csapata harmadik gólját. 3-0.
A végjátékban már nem jellemezte komolyabb tempó a meccset, de szép megoldásokat azért bőven tartogatott Guardiola csapata. Messi gyakran villant, valamint egyszer Abidal is megpróbálta ollózással bevenni a Racing kapuját. Újabb gólt azonban már nem kapott a Racing, a Barcelona energiatakarékos üzemmódban is gond nélkül tartotta otthon a három pontot, amivel átvette a vezetést a spanyol bajnokságban.
Barcelona – Racing Santander 3-0 (2-0) Gólszerzők: Messi (11., 67.), Xavi (27.)
A játéknap további eredményei:
Real Madrid – Betis 4-1
Mallorca – Valencia 1-1
Getafe – Villarreal 0-0
Granada – Atlético Madrid (22:00)
Tóthpál Zoltán
A Racingnak sem volt esélye a Barca-katlanban
A Real Madrid győzelme után a Barcelona is háromgólos különbséggel verte ellenfelét a spanyol bajnokságban, az áldozati bárány szerepét a Racing Santander töltötte be. A katalán együttes ezzel nyolc forduló után egyedül vezeti a tabellát.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!