A futball az a játék, amiben sosem a németek nyernek!

Ha Rióban sem nyernek, akkor hatvan éve a leghosszabb nyeretlenségi sorozatukat produkálják a németek, ami a nagy tornagyőzelmeket illeti. 1996 óta (Brazíliában lesz 18 éve) ugyanis egy Eb vagy vb-trófeát sem sikerült megszerezniük. 1954 és 1972 között volt példa hasonlóra, azután hat-nyolc-tíz évente nyertek valamit (1974 vb, 1980 Eb, 1990 vb, 1996 Eb). Most tizenhat éve semmit. Jó, persze, erős kárörvendés kell ahhoz, hogy így lássuk a történteket, mert egyúttal az is igaz, hogy általában képtelenek érmes helyezés nélkül hazamenni egy tornáról, s az is, hogy két év múlva is a világbajnokság egyik nagy esélyese lesz Németország.

De mégis. A mostani kiesés azért különleges, mert mindenki arra várt, hogy a nagy német utánpótlás-forradalom, amelynek előszele volt a Jürgen Klinsmann-féle 2006-os bronz, folytatása pedig a 2008-as Eb-ezüst és a 2010-es vb-bronz Joachim Löwvel, nos, hogy ez a folyamat mostanra forrja ki magát igazán, és Németország újra a futball trónjára ül. De nem, egy közepes olasz válogatott játszi könnyedséggel intézte el a modern német futballhősöket, akikről egyöntetűen állította mindenki, íme, játszanak, fociznak, támadnak, igazi futballvarázslók, a rakkolós robotokként beskatulyázott elődeikhez képest. Mi pedig azt mondjuk, hogy lehet, hogy megtanultak futballozni, csak közben elfelejtették legendás küzdeni tudásukat. Mert nem egyszerűen az volt meglepő, hogy az olaszok kifigurázták és hazaküldték a világ által spanyolverésre kijelölt németeket, hanem az, hogy ők ehhez nyeretlen serdülőcsapatként asszisztáltak. Hát ki látott azelőtt olyan német válogatottat, amely méla szomorúsággal törődik bele, hogy ezúttal nem nyerhet és hagyja,hogy végképpen bohócot csináljanak belőle a második félidőben. A hosszabbítás Mesut Özil szépítő gólja után hátra lévő két perce telt csak olyan hangulatban, amilyennek az egész félidőt jellemeznie kellett volna. Az persze alapos rájátszás volt, ahogyan Manuel Neuer a felezővonalnál futkosott a meccs végén és majdnem kapott újabb két gólt (Mario Ballotelli góljainál meg még a kezét is fáziskéséssel emelte, amikor már hiába is vetődött volna), de ez az erőlködés megmutatta, hogy mit is várt volna a világ a németektől. Hogy álljanak fel 0-2-ről, hogy a hosszabbításban egyenlítsenek, tudom is én. De az, hogy a korrekt, szimpatikus csapat korrekt, szimpatikus vereséget szenved, nem fér bele a róluk alkotott hagyományos képbe.
Ha nem állnak föl a földről, ha nem kaparják ki a sikert emberfeletti erőfeszítéssel, akkor csalódottak lesznek a rajongóik, és már utálni meg irigyelni sem lehet őket igazán roppant küzdeni tudásukért.
A német válogatottat nem siratom, a német focimentalitást azonban igen.
Szöllősi György (Varsó)