Hasonló sorozatra eddig csak egyszer volt példa a történelemben: 1916-ban 21 nap alatt négyszer is találkozott egymással a két együttes, igaz akkor valamennyi alkalommal a spanyol kupában. Most először a bajnokságban, majd utána a kupában és a BL-ben is összefutnak, hogy tovább írják az El Clásicók tán soha véget nem érő történelmét.
A különleges alkalom miatt a spanyol sajtóban minden eddiginél többen mondták el véleményüket, de csak kevesen voltak azok, akik szerint a mai meccs akkor is kiemelt jelentőséggel bír, ha a Barcelona előnye tetemesnek nevezhető a bajnokságban. „Mindkét fél az alapcsapatát fogja pályára küldeni. A jó kezdés alapvető fontosságú, mivel az első meccs függvénye lesz az összes többi” – világított rá Bernd Schuster, aki játékosként mindkét óriást szolgálta.
A német egyébként azt is elárulta, hogy szerinte a Madrid egy meccsen igen, kettőn viszont már nem lesz képes legyőzni a Barcelonát. A legmeglepőbb tippet mégis talán a madridi régió elnöke, Esperanza Aguirre adta, aki szerint Mourinho csapata egészen simán, 3-0-ra fog nyerni az este.
Ha csak a bajnoki versenyfutást nézzük, a Barcelona számára már egy döntetlen bőven jó eredmény lenne a Bernabéuban, ellenben a Real Madrid csak győzelemmel lehelhet némi életet a lefutottnak hitt versenyfutásba. Az sem utolsó szempont, hogy mióta Guardiola átvette a Barcelona irányítását, a katalán csapat utolsó öt meccsét megnyerte az ősi rivális ellen, a „királyi gárda” utoljára 2008-ban nyert El Clásicót, amikor a Bernabéuban 4-1 állt az eredményjelzőn.
Guardiola ennek ellenére úgy véli, a mai meccs esélyese a Real Madrid, mivel hazai pályán játszik, s mert ha jó formában, még saját csapatánál is gyorsabb és hatásosabb futballra képes. „Ez a Madrid sokkal jobb, mint amilyen volt ősszel, ők az esélyesek, ez tény. Mindig nagyszerű véleményem volt a Real Madridról, soha nem láttam még csapatot így kontrázni. Nekik elég három átadás és négy másodperc, hogy helyzetet alakítsanak ki, míg mi nem rendelkezünk ezekkel a jellemvonásokkal. A Madrid cseresora is harcban lenne a bajnoki címért, ahogy láthattuk azt Bilbaóban” – hívta fel a figyelmet az ellenfél erősségeire a katalánok szakvezetője.
A másik oldalon Mourinho megint húzott egy váratlant, amikor pénteken segítőjével, Karankával jelent meg a sajtótájékoztatón, ő maga azonban egy szót sem szólt. Ezt látva az újságírók nagy része dühösen el is hagyta a termet, mintegy tiltakozva a portugál lépése ellen. „Amikor megszólal a mester, mindig túldimenzionálják gondolatait. Pedig újabban nem mi voltunk azok, akik magas lóról szólaltunk meg, mégis utána azt mondanák, hogy Mourinho melegítette fel a meccset” – utalt Karanka arra, hogy egy kampány következtében a barcelonai buszokon plakátok emlékeztetnek mindenkit az őszi 5-0-ra.
Ahogy annak egy ilyen meccs előtt lenni kell, majdnem mindkét edző a legerősebb csapatával léphet pályára, a Madridnál még kérdéses, hogy Mourinho kettő vagy három védekező középpályást fog szerepeltetni, míg a Barcelonánál a keretben hosszas kihagyás után újra helyet kapó Puyol szereplése bizonytalan.
Sokan Cristiano Ronaldo és Messi személyes párharcára is kihegyezik a meccset, amivel kapcsolatban Capello viccesen meg is jegyezte: „Cristiano tud angolul, Messi tud futballozni!” – tréfálkozott az olasz, aki a napokban Spanyolországban járt, hogy átvegye a Marca „életműdíját.”
A statisztikák amúgy kissé kisarkítva arra is rámutattak, hogy Messi góljaitól jobban függ a katalán csapat eredményessége, mert amíg Ronaldo a Madrid góljainak „csak” 48,61%-át szerezte, addig ugyanez az index az argentin esetében 55,29%. Mindkét játékos félelmetes mutatókat tud maga mellé állítani, de amíg Messi már jó pár alkalommal betalált El Clásicón, addig Cristiano Ronaldo még sosem volt eredményes a Barcelona ellen.
Az örökmérleget tekintve a Real Madrid fölénye meggyőző a Bernabéu Stadionban, ám a Barcelona utolsó két látogatásakor (2009: 2-6, 2010: 0-2) nyerni tudott, és ha ezt ma este is megteszi, azzal tulajdonképpen bajnoknak tekinthető. Este tíztől kezdődik tehát a nagy sorozat, de arra rendezői garancia van, hogy ezt senki nem fogja megunni.
Real Madrid – Barcelona Madrid, Bernabéu Stadion. Vezeti: Múniz Fernández Kezdés: 22:00 (Sport2)
Tóthpál Zoltán
A bajnokságban kezdődik a Clásico-maraton
A Real Madrid és a Barcelona egymás elleni randevúja mindig tartogat valami különlegességet az ínyenc számára, hát még akkor, amikor egy szezonon belül ötször is van mód az édes élvezetre. Az áprilisi Clásico-maraton keretében először ma este kóstolhatunk bele a jóba, a két csapat 162. egymás elleni meccsén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!