XI
A LEGJOBB: Klasszisok egész sorából lehet válogatni, de nálam így nézne ki a kezdő: Géczi – Novák, Telek, Dalnoki – Gera, Lipcsei – Toldi, Albert, Sárosi, Nyilasi, Kocsis. De a következőket is szívesen beraktam volna: Schlosser, Kubala, Czibor, Budai, Deák, Kohut, Rákosi, Varga, Fenyvesi, Rudas…
A LEGROSSZABB: Ilyet nem tudok mondani. Voltak ugyan kevésbé jó játékosok nálunk is, ahogy más kluboknál, de egyrészt ők nem maradtak sokáig, másrészt amikor pályára léptek, ők ugyanúgy a Fradit képviselték.
JÁTÉKOS
A LEGJOBB: Nálam Sárosi dr. a Fradi valaha volt legjobb játékosa. Sajnos játszani nem láthattam, de sokat olvastam róla, az eredménysora és a sporttársak róla alkotott véleménye mindent elmond. Persze rögtön utána Albert következik, majd Kocsis Sándor és Nyilasi Tibi.
A LEGROSSZABB: Elsősorban légiósok jutnak az eszembe, de neveket itt sem mondanék.
PILLANAT
A LEGJOBB: Hármat emelnék ki: Kuntics gólja az Anderlecht ellen, a Grasshoppers elleni első meccs góljai, és a régi Üllői úti stadion búcsúmeccse. Utóbbit már a helyszínen láthattam. A szurkolóink fantasztikus hangulatot és élőképet varázsoltak a stadionba, és a két gólunk sem volt akármi, főleg Csukicsé az utolsó percekben.
A LEGROSSZABB: A csapat 2006-os kizárása az NB I-ből az anyagi helyzetünk miatt. Azt a fájdalmat nem kívánom senkinek, amit akkor éreztünk. Azóta is nehéz megemészteni a döntést és a döntéshozók következetlenségét.
MÉRKŐZÉS
A LEGJOBB: A Grasshoppers–Fradi 1995-ből, és a stadionbúcsúztató Fradi–Újpest 2013-ból. Mindkettő csodás győzelem volt, fantasztikus gólokkal, az Újpest ellen egyébként is mindig felemelő érzés nyerni.
A LEGROSSZABB: Az NB II-ben volt egy Mezőkövesd elleni 0-0. Leutaztam Kövesdre, én még olyan rossz meccset életemben nem láttam, nem is tudom, mi történt a két csapat játékosaival.
IDÉNY
A LEGJOBB: Az 1931–32-es idény, amelyet száz százalékos teljesítménnyel nyertünk meg. Amit már én is megéltem, azok közül az 1995–96-os idény, a BL-szereplés örök élmény, és nem mellesleg bajnoki címvédés, benne a BVSC–FTC meccsel a Népstadionban, 45 ezer néző előtt.
A LEGROSSZABB: A 2005–2006-os. A csapat gond nélkül bent maradt a pályán, de az MLSZ máshogy döntött…
IGAZOLÁS
A LEGJOBB: Lipcsei Peti és Gera Zoli, akik nagy nyereség voltak a Fradi számára, játékosként és emberileg egyaránt. Mostanság pedig Szerhij Rebrov. Bár eleinte nem nagyon értettem, mit miért csinál, de az élet őt igazolta.
A LEGROSSZABB: Az utóbbi 10-15 évben volt jó pár légiós, akik nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. Pedig jó légiósokra szüksége van a magyar futballnak, szerencsére ilyenből most van nálunk néhány.
KULTIKUS HŐS
A LEGJOBB: Simon Tibi maga volt a „fradizmus”. Sajnos a tragikus halála, és hogy nem teljesíthette be a küldetését, és nem tudott a Fradi edzője lenni, csak jobban elmélyíti az érzéseket vele kapcsolatban.
A LEGROSSZABB: Huszti Szabolcs. Amióta lemondta a válogatottságot, számomra egy nagy talány, kíváncsi vagyok, elmondja-e valaha, miért igazolt a Vidibe.
VEZETŐEDZŐ
A LEGJOBB: Számomra Novák Dezső a legjobb, nagy kár, hogy őt a szurkolók egy része nem tudta elfogadni. Illetve Lakat dr. volt még etalon az edzők között, valamint az első „profi” trénerünk, Tóth Potya István.
A LEGROSSZABB: Talán Détárit mondanám, neki valahogy nem nagyon sült el jól a rövid edzősködése.
RIGMUS
A LEGJOBB: A Fradi induló minden sora, illetve a „Ti vagytok a legjobbak, ez titeket dicsér, hát gyerünk, srácok, harcoljunk a bajnoki címért!”.
A LEGROSSZABB: A hazai meccseken a góljaink után a „Hajrá, Fradi!”-t követő rigmusokkal nem tudok azonosulni.
KEMÉNYFIÚ
A LEGJOBB: Simon Tibi kemény volt, de soha nem láttam alattomosnak. A későbbi legendás edzőt, Dalnoki Jenőt kell még megemlítenem. Nem véletlenül született meg az ironikus mondás, hogy: „Puha vagy, Jenő!”
A LEGROSSZABB: Ilyet nem tudok mondani, a Fradiban elvárás, hogy kemények legyenek a játékosok, de igyekszünk a pályán és azon kívül is ellenfelek maradni, és nem ellenségek.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. szeptemberi lapszámában.)
