Szöveg: Mark White
José Mourinho népszerűsítette a „futballörökség” kifejezést. Aztán Zinedine Zidane nyomatékosította, mit is jelent ez.
Három egymást követő évben bebizonyította, hogy a mítosz él. Azt, hogy a Real Madrid neve túl nagyszerű ahhoz, hogy ne legyen sikeres. Ez az örökség számít; hogy ha minden más kudarcot is vall, egy nagy klub diadalmaskodhat még igazán nagyszerű taktika nélkül is.
Egy európai szuperhatalom felépítése sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik – kérdezd csak meg a PSG-t. Valójában csak Roman Abramovics Chelsea-jének sikerült „újgazdag” csapatként megnyernie a Bajnokok Ligáját. Arséne Wenger nem tudta megtenni az Arsenallal, és a Tottenham is csak próbálkozik. Nézzünk szembe a tényekkel: a Manchester City még soha nem járt ehhez közel, annak ellenére, hogy az angol ligát már jó ideje uralja.
Az elit végül is exkluzív klub. Sokszor úgy tűnik: a pénzügyi fair play szabály arra van, hogy megakadályozza a City vagy a PSG tényleges felzárkózását a Juventus, a Barca vagy a Bayern szintjére. Az arisztokrácia megvédi a sajátjait.
Minden alkalommal, amikor City pályára lép, ez ellen is harcol. Nem csak a következő 90 percért, hanem az elmúlt 65 évért is. A Bajnokok Ligája-győztes klubok általánosságban konzervatívan gondolkodnak. Úgy vélik, hogy múltbéli sikereik okán automatikusan a csúcshoz tartoznak. Az identitásuk is erre alapul – mindaddig, amíg nem szembesülnek a világ változásaival.
A szerda volt a Manchester City történetének legnagyobb napja a kontinensen azóta, hogy 1970-ben először játszott európai kupamérkőzést.
A Schalke 7–0-s tönkreverése a tavalyi sorozatban már jó jel volt, ám az csak a kezdet. A valódi kezdete annak, hogy a City igazi óriássá váljon az európai futballban – és nem csupán gazdasági erejét tekintve.
Pep Guardiola a madridi meccs előtt hosszú idő óta először festett Dávidként, nem pedig Góliátként. Ez egy olyan szerep, amelyhez nincs hozzászokva. De meglepetéssel készült, igazi taktikai csodafegyverrel – például David Silva, Agüero és Sterling kihagyásával a kezdőcsapatból –, és mindenhatónak tetszett, sebezhetetlennek.
A City teljesítménye a Bernabéu-ban érettségről árulkodott. Felfrissített taktikáról. Nem azt a futballt játszotta a csapat, amellyel két idény alatt 198 pontot gyűjtött a Premier League-ben. Viszont győztes futballt!
A fókuszban egy valószínűtlen hőssel: Ilkay Gündogannal. A török származású németet általában a City középpályájának mélyén látjuk futballozni, de ezúttal a támadóhármas jobb szélén játszott. Közben odaért azokra a labdákra is, amelyeket Rodri nem tudott elérni. Nem a vertikális passzsávokat kereste, mint a Premier League-ben, hanem kivárt, és türelemmel kereste a megfelelő ütemet. Nyugodt volt, áradt belőle a magabiztosság. Összehasonlítva a Leicester elleni „zongoracipelésével” – ég és föld volt a különbség. Nagyszerűen olvasta a játékot, ilyen futballra a Cityben európai kupameccsen még David Silva sem volt képes, jó döntés volt Gündoganra bízni a feladatot.
A Manchester City oly gyakran összeomlott a nagy BL-csatákban. Két évvel ezelőtt megbuktak az Anfield légkörében, tavaly pedig belefulladtak a Spurs elleni gólzivatarba. De szerda este mindent más volt. Bizonyították: az európai elitbe tartoznak. Hadat üzentek a földrész régi urainak. A Real Madrid szokott így nyerni meccseket. Meg a Bayern, a Liverpool, a Juventus. De nem a Man City.
Új nap virradt a Manchester Cityre. Kevin De Bruyne, miután megszerezte a vezetést büntetőből, felfelé mutatott a Bernabéu vendégszektorába, ahol háromezer Manchester City-drukker ünnepelt. A csapatkapitány meghódította a Bernabéut.
A jövő elkezdődött.
Forrás: FourFourTwo.com
