Szöveg Alex Hess
Ha annak idején azt hittük és állítottuk, Neymar két nyárral ezelőtt azért jött el Barcelonából, hogy kiszabaduljon a klubot körülölelő kollektív szellemből és kilépjen Lionel Messi árnyékából, hogy beteljesítse a saját végzetét, akkor úgy helyes, ha megállapítjuk, két évvel később még mindig sokat kellene dolgozni ezen a terven.
Csapata, a Paris Saint-Germain újfent összeomlott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses körében, és ezalatt Neymar sehol sem volt. Mindkét kihagyásért törékeny lábközépcsontja volt okolható, amelynek sérülése nélkül ki tudja, mi lett volna. De most ott tartunk, hogy a brazil támadó el akarja hagyni a PSG-t, ezért nem is jelent meg az első felkészülési edzésen. Leonardo, a klub sportigazgatója úgy fogalmazott, a játékos mehet, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, amely mindenkinek megfelel.
És ez a lényeg. Ha az átigazolásod anno óriási világrekordot döntött, akkor pár év múlva hova mehetsz? Ki lesz az, aki leigazol?
Neymar sosem titkolta azt a vágyát, hogy a világ legjobb futballistája legyen, de a brazilok „Aranyfiúja” már 27 éves, ami egy sportoló esetében érett kor, amikor a csúcson kellene lennie. Ebben a korban nem arról kellene szólnia egy beszélgetésnek, milyen tehetséges az adott játékos, és mennyi lehetőség van benne, hanem hogy milyen eredmények vannak már mögötte.
És ami még ennél is rosszabb, hogy Brazília a nyáron nélküle nyerte meg a Copa Américát, egy újabb nagy tornát, amelyet csak a partvonalon kívülről nézhetett, mert előtte megsérült a bokaszalagja. Az üzenet pedig egyszerű, könnyen érthető: Tite selecaója csapatként valószínűleg hatékonyabb Neymar nélkül.
Még szerencse, hogy néhány jó év azért lehet még Neymar előtt, amire szüksége is lenne, hiszen a megítélése jelenleg nem igazán pozitív. Eddig pályafutása inkább arról szólt, hogy egy tehetséges, fiatal sportoló hiúsága és a nárcisztikus alkata mennyire alááshatja még a legnagyobb tehetséget is, és a játékosban rejlő elképesztő lehetőségeket.
Ezt talán már a 2014-es világbajnokság óta látni lehetett, amelyet úgy népszerűsítettek lépten-nyomon, hogy Neymar hazai pályán érhet a csúcsra a válogatottal. Aztán a negyeddöntőben megsérült, a következő találkozón pedig a csapattársai kissé színpadiasan magukkal vitték a pályára a mezét, amelynek inkább olyan színezete volt, mintha meghalt volna, és nem csak a hátát horzsolta volna le – a brazilok bele is szaladtak a futballtörténelem egyik legmegalázóbb vereségébe Németország ellen (7-1).
Nemhogy nem hódította meg a világot ezen a vébén, a vezérszerepre alkalmatlan Neymarnak sikerült a saját kultuszát tekintve is a tündérmesét horrorba fordítania hazai pályán. Egy év múlva azonban úgy tűnt, helyrejöttek a dolgok, és a 2014/2015-ös szezonban a világ legjobb támadóhármasának stabil tagja lett Barcelonában, óriási szerepet játszva a triplázásban (győzelem a spanyol bajnokságban, a spanyol kupában és a Bajnokok Ligájában). Sokan az Aranylabdára is esélyesnek tartották, a szavazáson végül harmadik lett Messi és Ronaldo mögött.
A következő szezonban a Mess-Neymar-Suárez trió 131-gyel megdöntötte a saját gólrekordját, Spanyolországban dupláztak, egy évvel később Neymar mégsem volt teljesen elégedett azzal, amilyen sebességgel a nagyság felé vezető úton halad, holott a PSG elleni csodálatos feltámadásban a csapat vezére volt, a visszavágó főszereplője lett, két gólt szerzett és ő adta a döntő gólpasszt Sergi Robertónak a hosszabbításban.
És Neymar ekkor érkezett az igazi útelágazáshoz pályafutásában: A Paris Saint-Germain 222 millió eurót fizetett érte, heti hatszázezer fontos fizetéssel, és az eséllyel, hogy történelmet írhat. Lássuk be, kevés futballista utasítana vissza egy ilyen ajánlatot.
Az azóta eltelt két év azonban bizonyította, nem igaz a tétel, hogy bármit írhat rólunk a sajtó, csak forogjon a nevünk. A Párizsból ékező hírek nagy része eddig arról szólt, hogy Neymar jelenléte és sztár-pozíciója mennyire megosztja a PSG öltözőjét, hogy a klubelnöke egymillió eurót ajánlott Edinson Cavaninak, ha átengedi Neyarnak a büntetők elvégzését, hogy csapattársainak nem szabad őt túl keményen szerelni az edzéseken, hogy középső ujját mutatta fel az edzőjének, amikor az megfeddte a túlzott születésnapi bulizásért, vagy a szerződésében lévő ún. „erkölcsi bónuszról”, egy záradékról, ami tartalmazza a szurkolók tapsát is a meccsek után.
Ugyanakkor érkezése óta a PSG nem került közelebb a Bajnokok Ligája-álomhoz, sőt, a játéka is halványulni látszik, ami bizonyítja, hogy talán mégsem tett olyan rosszat Neymar karrierjének a világ egyik legjobb csapatához tartozni. Persze a teljesítménye azért nem olyan rossz Párizsban sem, ahol volt már az év játékosa a francia bajnokságban, triplázott a csapattal, és 58 meccsen 51 gólt szerzett, de ez a lista egyben mutatja mindazt, amire a klub milliárdjai elmentek.
A francia bajnokság megvehető, hiszen drága játékosok megszerzésével verhetetlen csapatot lehet kiállítani a Ligue 1-ben, de a BL-trófea – az egyetlen, amely Párizsban igazán számít – nem megvásárolható ugyanezzel a módszerrel. Ott annyi mindennek kell együtt állnia – időzítés, szerencse, sorsolás, a kulcsjátékosok egészséges lábközépcsontja – ami mindig bizonytalanná teszi a sikert, bármilyen csapat számára.
Legutóbb, tizenegy év után tényleg nem Messi és Ronaldo nyerte az Aranylabdát, de Neymar ahelyett, hogy feljebb kúszott volna a dobogón, a 12. helyre csúszott vissza. Közben Luka Modric – egy kis, szerény halacska a nagy tóban – önzetlen játékának köszönhetően megkapta a díjat. Ha kicsit moralizálni akarunk, a sportág legnagyobb egyéni díja a siker mellékterméke lett, nem pedig a definíciója.
Neymar – szép, piaci kifejezéssel éve – már nem a „legkeresettebb ingatlan a bolygón”, ez a kifejezés sokkal inkább igaz csapattársára, Kylian Mbappéra, aki Modrichoz hasonlóan szintén inkább csendes típus, aki – Neymarral ellentétben – lélegzetelállító támadójátékával megszerettette magát a világgal a legutóbbi világbajnokágon. Az elmúlt szezonban Mbappé volt a francia bajnokság gólkirálya, ahol ő lett az év játékosa is.
Csak kontrasztként: Neymar a legutóbbi világbajnokságon öt meccsen két gólt szerzett, és sokkal emlékezetesebb maradt az az adat, hogy fetrengéseivel összesen 14 percet töltött a földön, a legnagyobb hatása az interneten az erről szóló mémeknek volt. „Neymar elbűvölte Brazíliát, de idegesítette az egész világot” – írta róla az O Globo, miután kiestek a tornáról. Valószínűleg Neymar nem azt tűzte ki célul tíz éve, hogy idegesítse a világot…
Állandóan folyik a vita arról, hogy ez az egész Neymar hibája egyedül, vagy inkább annak köszönhető, hogy túlságosan megengednek neki mindent. Az sem segít a megítélésén, hogy úgy tűnik, szereti pénzre váltani a dolgokat. A világbajnokság után például egy érzelemdús videóban kért elnézést mindenkitől, és magyarázta meg viselkedését, aztán kiderült, hogy az egész csak egy borotvareklám volt.
Ezek alapján könnyű elfelejteni, hogy tulajdonképpen itt egy különösen tehetséges labdarúgóról van szó, aki vonzza az érmeket és a trófeákat, és akit egyszer talán Pelével, Romarióval és Ronaldóval egy szinten emlegethetnek majd. Természetesen nem ő az első futballista, aki a hírnév, a pénz és a személyes díjak miatt elhagyott egy sikeres csapatot.
De ő az első, aki mindezt ilyen nyíltan és kendőzetlenül csinálja. Neymar gyorsan megtanulta, hogy a profit és a presztízs két különböző dolog. Klubjának, a PSG-nek pedig most azt kell eldöntenie, hogy egészségesen ők, vagy egy másik klub érne-e többet vele. Magyarul: megtartsák vagy pénzre váltsák.
Forrás: FourFourTwo.com
