Nem volt magasan jegyzett játékos, amikor 1999-ben a holland Willem II-ből a Liverpoolba igazolt, de Sami Hyypiä hamarosan mégis a védekezés legfőbb bástyájaként funkcionált a Vörösöknél, méghozzá egy sikerekkel tűzdelt időszakban.
Interjú Steve Brenner
A Liverpool egykori játékosmegfigyelő főnöke, Ron Yeats azt mondta, hogy a finn megszerzése volt a legjobb üzlet, amit a klub azokban az években kötött. A MyPa csapatával kétszeres finn bajnok a szintén újonc Stéphane Henchoz-val kötött szövetséget a védelemben, és második idényükben Gerard Houllier csapata egyszerre nyert Liga-, FA- és UEFA-kupát.
Később az angol válogatott védőjével, Jamie Carragherrel alkotott párost, amelynek oroszlánrésze volt az ezúttal már Rafa Benítez által irányított csapat 2004–05-ös BL győzelmében. Most elmondja, mi a kapott gól nélkül megúszott meccs receptje, és elárulja, ki volt a legkeményebb csatár, aki ellen pályára lépett.
Olyan időszakban voltál aktív, amikor bőségesen akadtak ragyogó középhátvédek. Nem gondolod, hogy most ínség van belőlük?
Ma is megvan ez a minőség, de a modern középhátvédek nem olyan erősek fizikálisan, inkább ügyesen bánnak a labdával. A játék sokat fejlődött, számos csapat van már, amelyik hátulról építi a támadásait, így a középhátvéd még fontosabb része a rendszernek. Ha nem tudják kezelni a labdát, nem érhetnek el sikereket sem. Nem könnyű különböző időszakok játékosait összehasonlítani. Biztosan vannak olyan védők, akik nem boldogulnának tizenöt évvel ezelőtt, és fordítva. A futball egyre gyorsabb lesz, a labdarúgók egyre erősebbek, a csapatok egyre keményebben nyomnak, és ez a hátvédektől is többet kíván. Ez azt is jelenti, hogy gyakran keletkezik üres hely mögöttünk, amiből szintén adódhatnak problémák.
Kik a legjobb középhátvédek manapság?
Sokan vannak, de én még mindig a Liverpoolt figyelem igazán, és nagyon tetszik Virgil van Dijk, aki januárban került a csapatba. Nagy és erős középhátvéd, és remekül birtokolja a labdát. Az első nap szolgálatba helyezte magát, folyamatosan beszél a társaihoz, instruálja őket.
Ragyogó munkakapcsolatot ápoltál Henchoz-val és Carragherrel az Anfielden. Mi volt a közös sikeretek titka?
A kommunikáció. Egy ilyen páros esetében legalább az egyiknek beszélni kell. Henchoz esetében én beszéltem többet, de Carragherrel (felül jobbra – a szerk.) mindketten ugyanannyit. Előbbivel rögtön egymásra találtunk, és azonnal megértettük egymást. Az első mérkőzéstől kezdve olyan volt, mintha már évek óta együtt lennénk. Ugyanakkor kerültem a klubhoz, mint néhány másik külföldi, sokat segítettük egymást, és sokat beszéltünk egymáshoz. Ez akkor is fontos szerepet kapott, amikor a pályára léptünk. Az is lényeges, hogy a hibák szóba kerüljenek, illetve hogy miben lehet még fejlődni. Voltam néhány olyan páros része is pályafutásom során, ahol nem volt megfelelő a kommunikáció, és így sokkal nehezebb együttműködni. Közösen minden jobban megy.
Volt egy időszak, amikor nyolcvanhét mérkőzésen keresztül nem kaptál sárga lapot Liverpoolban. Fontos, hogy egy középhátvéd kilencven percen át visszatartsa az érzelmeit?
Volt néhány edző az életemben, aki arra biztatott, hogy legyek egy kicsit erőszakosabb. Ez nem vezetett nagy eredményre, mert alaptermészetem, hogy nyugodt vagyok. Előfordult, hogy elöntött a lila köd, de általában megőrzöm a hidegvérem. Volt talán néhány fifti-fifti megmozdulásom, de igyekeztem mindig korrekt maradni.
Számos kiváló középcsatár ellen léptél pályára. Melyik az a stílus, amelyikkel a legnehezebben boldogultál, és ki volt a legjobb támadó, akivel farkasszemet néztél?
A kis termetű, gyors csatárok ellen volt a legnehezebb. Én magam nem voltam igazán gyors, ezért nem volt könnyű megállítani őket. Akkoriban számtalan kiváló támadó futballozott, de azt hiszem, ha ki kell emelnem egyet, az Thierry Henry. Gyors volt, technikás, minden, ami kell. Mindig kemény volt ellene, ha az Arsenallal hozott össze a sors. És nem is fizikálisan volt ellene igazán nehéz.
Jamie Carragher és Sami Hyypiä
„Volt néhány edző az életemben, aki arra biztatott, hogy legyek egy kicsit erőszakosabb, de ez nem az én stílusom”
Magad is elismerted, hogy nem voltál igazán gyors. Akkor mégis hogyan bírtál a sebes csatárokkal? A helyezkedés volna a lényeg?
Egészen fiatal koromtól kezdve tudtam, hogy nem én vagyok a leggyorsabb hátvéd a világon, úgyhogy mentálisan kellett készen állnom a csatára. Tudnod kell, mennyire menj közel a csatárhoz, ha nála a labda. Én, ha gyors támadót kellett fognom, és hozzá került a labda, nem engedtem, hogy leforduljon, és elinduljon a kapu irányába.
Houllier és Benítez regnálása idején is nyertél trófeát a Liverpoolal. Mást vártak ők ketten a védőktől?
Nem feltétlenül mást, de voltak apró különbségek a módszereikben. Benítez nagyon odafigyelt a részletekre. Emlékszem egy reggelre, ami azután következett, hogy három nullára nyertünk. Jó érzésekkel mentem az edzésre, ott viszont következett a videoelemzés, és az előző este minden negatívuma felszínre került. Rossz érzés volt, de nagyon sokat tanultam belőle. Mindig javítani akart rajtunk. Houllier gondolkodása nem volt ennyire analitikus, de neki is megvoltak az erényei, és nagyon jó légkört teremtett a csapatban.
Voltál a Liverpool csapatkapitánya is. Hogyan jellemeznéd a vezetői stílusodat, mivel tudtad inspirálni a társakat?
Mindig is jó példával akartam elöl járni, az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt. Száz százalékot adtam bele, fejlődni akartam, és szerettem volna, ha ezt a többiek is látják. Nem voltam kiabálós fajta, de Houllier nem is nevezett volna ki, ha nem lát meg bennem más képességeket. Nem akart megváltoztatni. Igyekeztem jó hatással buzdítani a többieket, a vörös fejjel üvöltés nem az én stílusom.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. novemberi számában.)
