„Minden formáció működése a játékosoktól függ. Olyan taktikát nem lehet rájuk erőltetni, ami nem illik hozzájuk. A gyémántformációval plusz két vonalat tudsz beiktatni a csatársor és a védelem közé, ami nagyon jól tud működni.
Ehhez nagy tempót kell diktálni, gyorsan kell járatni a labdát. A két szélső hátvéd is beléphet a játékba, ha erre lehetőség van, de nem szabad ész nélkül kitámadni, mert labdavesztéskor bajba kerülhetünk.
A gyémántalakzathoz védekezésre és támadásra is képes játékosok kellenek. A csúcsában egy lendületes, kreatív futballistának kell lennie, hátul pedig egy védekezőbb szelleműnek, aki, ha kell, ki tudja segíteni a védőket. A maradék kettő lehet átlagos középpályás, de mindenképpen szükséged lesz egy labdabiztos focistára, aki lát a pályán, és mozgatja a csapatot, amikor nálatok van a labda, de akkor is, amikor elveszítitek. Neki tulajdonképpen keresztben kell szerveznie a középpályát, mintsem hosszában.
Ennek a taktikának az előnye, hogy sohasem leszel létszámhátrányban, viszont megvan a veszélye annak, hogy egy lendületes, gyors szélsőkkel és támadó felfogású szélsőhátvédekkel játszó csapat mögétek tud kerülni. Ezért a szélekre is figyelnetek kell, hogy ezt megakadályozzátok. Labdavesztéskor ezért a középpályásoknak „fel kell venniük” a szélső hátvédeket.”
Tudtad?
Carlo Ancelotti hét trófeát nyert a Milannal a gyémántalakzatnak köszönhetően. Rui Costa, később Kaká játszott elöl, Gattuso és Seedorf középen, hátul pedig Pirlo.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. novemberi számának Fociakadémia szekciójában.)
