Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Nemes hagyomány, hogy világbajnoki években karácsony és szilveszter között valamikor a tv-ben összefoglalót sugároznak a nagy nyári élményről, visszaidézve a legfontosabb, leglátványosabb pillanatokat. Persze, ma már a különböző videomegosztókon bárki visszanézheti hosszabb-rövidebb verzióban szinte bármelyik vb-meccset, legalábbis az elmúlt három-négy évtizedből. De létezik egy harmadik változat is: a FIFA is elkészít(tet)i minden világbajnokság hivatalos filmjét – és ezeket bizony még a videomegosztókon sem lehet megtalálni, a FIFA illetékesei folyamatosan résen vannak, és nyomban töröltetik a jogvédett tartalmat. Szerencsére annak idején a közszolgálati televízió, később a Filmmúzeum és a Sport Tv is bemutatta ezeket az alkotásokat, és az őrültebbek – mint e sorok írója – a jó kis klasszikus VHS-kazetták révén máig „rájuk tud járni” – nincs is ennél jobb móka az adventi vb-várás szent pillanataiban.
Épp az általunk oly nagy becsben tartott 1954-es, svájci világbajnokság volt az első, amely előtt a FIFA kitalálta, hogy egészestés filmet kellene készíteni a vb eseményeiből, és a German Giants (Német óriások) című produkció óriási sikert is aratott. Teljesen új távlatokat nyitott meg, más dimenzióba helyezte a játékot egy olyan korban, amikor a kulisszák mögé alig-alig pillanthattak be a szurkolók, és amikor egy ilyennel a mozitermekben is kaszálni lehetett, hiszen kevés országban létezett még televízió. Látni Puskásék lábteniszezését Svájcban két csoportmeccs között, bepillantani egy-egy csapatbuszba vagy öltözőbe, elcsípni egy-egy mosolyt a meccs előtt melegítő világsztároktól – felbecsülhetetlen élményt és új szemléletet adott a nézőknek.
Svájc óta a FIFA máig megrendeli ezeket a filmeket, amelyek színvonalukat és stílusukat tekintve meglehetősen változóak. Az alapelvek mellett azonban azóta is kitartanak: nem a szakmázás vagy a mindenre kiterjedő dokumentálás áll a törekvés középpontjában, hanem a futballszenvedély megragadása, a vb-atmoszféra visszaadása, a közösségi élmény felszítása és a futballista mint egyén markáns heroizálása. Elmaradhatatlan kellék a történelmi filmekéhez hasonlatos emelkedett filmzene, a rengeteg lassítás, a sok premier plan-felvétel, az eposzi kellékek, miközben a szép mozdulatokat, a férfias küzdelmet, a sport révén a saját fizikai határait feszegető ember helytállását olyan magasztossággal ábrázolja, mint az antik szobrászok tették az ókori olimpiák hőseivel. Könnyen elképzelhető, hogy a mai, gyors vágásokhoz szokott néző figyelmét már nehezebben kötik le ezek a felvételek, akár unhatja is, hiszen előfordul, hogy egy drámai kiállítás utáni levonulást kereken öt percig mutat, döbbenetesen lelassítva a jelentsort. És persze egészen a ’80-as évekig jellemző, hogy sok gól csak úgy van meg, hogy a beadást még nagytotálban mutatják, de éppen azelőtt, hogy a támadást befejező csatár hozzáérne a labdához, gyorsan a kapu mögötti kamera képét kapjuk meg, a labdával a hálóban, vagyis nem derül ki, hogyan is esett a gól.
A kísérletezés, útkeresés vágya végig fellelhető a filmeken, az 1974-es alkotás szinte csak Cruyff és Beckenbauer rivalizálásával és a döntővel foglalkozik (na jó, azóta sem volt olyan vb-döntő, amelyen a világ két aktuálisan legnagyobb sztárja nézett egymással farkasszemet), mintha a többi meccsnek az égvilágon semmi jelentősége nem lett volna. Az 1994-es vb legtöbb mérkőzését pedig ki tudja, miért, épp az ellentétes oldali kamera felvétele által eleveníti fel, ami eléggé zavaró annak, akinek retinájába égtek az eredeti képsorok. De a fejlődés is észrevehető, és idővel egyre nevesebb rendezőket bíztak meg a munkával, miközben már a narrátorok sem akárkik, 1982-ben például Sean Connery, 1986-ban Michael Caine, 2006-ban Pierce Brosnan adta a hangját a filmhez.
A FIFA egyébként kiköti, hogy minden országban és minden csatornán mereven ragaszkodni kell az eredeti szöveghez, ezért fordulhat elő, hogy például az 1978-as argentin–magyar meccsen csak a kiállított Nyilasi és Törőcsik a bűnbak, az argentinok egész meccsen át tartó alattomosságairól, provokációiról szó sincs, vagy a temesvári Abraham Kleint végig izraeli játékvezetőként emlegetik. És hát magyar szemmel fájó, hogy az 1982-es torna filmjének rendezője említésre méltónak sem tartotta a Salvador elleni vb-rekord 10–1-et, no meg az, hogy az 1986-os vb egyetlen magyar meccse sem került bele a filmbe. Miközben nekünk Irapuato az identitásunk egy fontos alapköve, az idehaza még az aranyéremre is esélyesnek tartott csapatunk csúfos bukása a nagyvilág szemében még egy lábjegyzetre sem volt elég jó arról a vb-ről.
Ez a felismerés talán még a 0–6-nál is fájóbb.
Bodnár Zalán
A legjobb szövegek
A kuvaiti herceg márpedig úgy látta, hogy csapata szabályos gólt szerzett, ezért a díszpáholyból egész kíséretével levonult a pályára, és számonkérte az ítéletet a játékvezetőn. Forró hangulatú vita után a bíró konzultált a partjelzővel, és érvénytelenítette a gólt. A játékvezető, a FIFA és a maffia kapcsolatára tett megjegyzése miatt a herceget később ötezer fontra büntették – annyira, amennyit ő egy perc alatt keres.” (Franciaország–Kuvait, 1982)
„És elszakadt a cérna. Diego, Diego… Egész meccsen őt rúgták, csípték, harapták a brazilok – és nem bírta tovább idegekkel. Egyszer rúgott vissza. Ejj, Diego! Könnyes szemek kísérik a pályáról lefelé vezető útját. Számára véget ért a vébé. A világnak az új király eljövetelére még várnia kell.” (Brazília–Argentína, 1982)
Az eddigi hivatalos FIFA vb-filmek
1954: Német óriások
1958: Hinein!
1962: Viva Brasil
1966: Gól!
1970: Lábai előtt a világ
1974: A dicsőség felé
1978: Campeones!
1982: G’Olé!
1986: Hős
1990: Kilövésre felkészülni!
1994: Kétmillió szív
1998: La Coupe de la Glorie
2002:
A dicsőséghez vezető
hét meccs
2006: A nagy finálé
2010: 64 meccs (3D-ben is)
2014: Brasil!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. júliusi számában.)
