Szöveg Novák Tamás
Ha ez a film arra keresi a választ, hogy lehet-e izgalmasabb mozit csinálni, mint egy igazi futballmeccs, vagy arra, hogy tudnak-e a focisták színészkedni a vásznon, akkor mindkettőre megtalálta az egyszerű és egyenes választ. Nem. A focisták nem színészek, a kamera pedig megölte a focit. Hiába Pelé, hiába Stallone, hiába a milliárdos kosztümök, a megépített fóti barakkváros, ezúttal izgalmasabb volt a tavaszi Videoton–Újpest, mint Max von Sydow és Michael Caine csatája a hadifogolytáborban és a pályán.
Pedig biztosra mentek az amerikaiak. Hiszen a Menekülés a győzelembe nem más, mint a húsz évvel korábban forgatott, sokkal jobban sikerült Két félidő a pokolban című magyar film remake-je. Csakhogy az amerikai változatban életszerűtlen a történet, ahogy a hadifogolytábor lakói vidám focizással töltik a mindennapjaikat, amikor a futballőrült, a hátországban lézengő, leszedált német tisztnek eszébe jut, hogy kéne egy hadifoglyok kontra Wehrmacht meccset rendezni Párizsban, amin persze kapva kapnak a táborban tiszti egyenruhában nyíltan szervezkedő szövetséges tisztek, hogy néhány vézna és alultáplált kelet-európai foglyot megszöktessenek. Míg egy Munkaszolgálatosok–Német katonák meccs a fronton sokkal inkább az életből vett változat. Annál is inkább, mert a Két félidő a pokolban alapsztorija megtörtént esetet dolgoz fel.
Aztán az amerikaiak jobban jártak volna, ha megveszik a magyar forgatókönyvet, vagy legalább megfizethettek volna egy jó script doctort, aki a fájdalmasan bugyuta és valószerűtlen párbeszédeket átírja. Aki szerethető és gyűlölhető karaktereket ír a filmbe, akinek sikerül olyan párbeszédeket alkotnia, amelyeken lehet nevetni, aki egy kicsit is izgalmassá és hihetővé teszi a film kulcsjelenetét, amikor a már megszökött szövetséges hadifoglyok a szabadság kapujából visszatérnek, hogy egy 1–4-es meccset megfordítsanak. „Na, akkor szökjünk meg! Ne! Játsszuk inkább le a meccset! Ne, inkább szökjünk, ne, játsszuk le a meccset, jó, akkor játsszuk le a meccset.” A néző Caine, Pelé, Bobby Moore, Osvaldo Ardiles, Paul Van Himst, Co Prins, Mike Summerbee helyett érzi kínosan magát. Szegény Stallonéról nem is beszélve, akinek sokkal jobban áll a bokszkesztyű, mint a stoplis, aki sokkal jobb gyilkológép a vietnami dzsungelben, mint kapus az MTK-pályán.
A Monty Python-i igényességgel feldolgozott szerelmi szálról nem is beszélve. Mert hát értjük ám mi a szituációt, hogy Párizs, meg francia ellenállás, meg francia nő, de azért azt hadd ne kelljen elhinnünk, hogy a szerelem virága két ostobán odavetett mondat után olyan szépen kivirágzik a bájos Renée arcán. És hát persze a XXI. századból nézve az is nevetségesnek tetszik, ahogy a rendező felfedezte az effekt gombot, és minden látványos szituációt a meccs közben nagy műgonddal lelassított.
A film sajnos csak két dolog miatt élvezhető. Az egyik Pelé focija, a másik pedig a magyar környezet. A VIII. kerület szétlőtt utcái, az MTK-pálya, amiről könnyen elhihető, hogy ilyen lehetett a háború pusztította Párizs ötven éve, a Keleti pályaudvar, no meg a vonat ablakában hullámzó magyar táj. Mindezekkel együtt jobban járt volna az egyetemes filmművészet, ha az amerikaiak egyszerűen csak újrafényezik a Két félidő a pokolban című magyar filmet, és a végére bevágják Pelé ollózását.
Elutasító stúdió
Andy G. Vajna, producer: A történetet egy barátommal találtuk ki annak idején. Megkerestünk több stúdiót is, hogy bevonjuk őket a film finanszírozásába. Végül egy francia nő, aki akkor a híres amerikai producer Freddie Fields barátnője volt, ajánlotta ezt neki. Freddie, bár korábban tőlünk is megkapta a forgatókönyvet, a barátnője unszolására belevágott a filmbe. Sajnos ők megváltoztatták a forgatókönyvünket, mert a mi elképzelésünk szerint a meccs félidejében a szövetséges focisták megpróbáltak volna elszökni, amit a németek meghiúsítottak volna, és ők kényszerítették volna fegyverrel a szövetségeseket a meccs folytatására. Viszont azt az ötletet hál’ Istennek megtartották, hogy Magyarországon forogjon a film, és azt is, hogy a színészek fele igazi futballista legyen. Nemrégiben megkerestem a Warner Stúdiót, mert náluk vannak a film jogai, az eredeti forgatókönyv alapján szerettem volna csinálni egy új változatot, de nem voltak rá vevők.
Amikor Pelé sérüléséből felgyógyulva félig felkötött kézzel felmegy a pályára, és ollózva bevágja a szövetségesek negyedik gólját. Ezért az egy pillanatért érdemes megnézni a filmet.
színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 116 perc, 1981
Rendező: John Huston
Forgatókönyv: Evan Jones, Yabo Yablonsky
Szereplők:
Sylvester Stallone – Robert Hatch
Michael Caine – John Colby kapitány
Pelé – Luis Fernandez
Max von Sydow – Karl von Steiner
Daniel Massey – Waldron ezredes
Gera Zoltán – Victor
Bobby Moore – Terry Brady
Gera Zoltán itt is, ott is
Minden önámító nemzeti öntudat nélkül elmondható, hogy a Sinkovits, Garas, Márkus támadósorunk látványosan lefocizza a filmvászonról a másik csapat ötcsillagos sztárjait. „Edzőnk”, Fábri Zoltán pedig elégedetten csettinthetett a Két félidő a pokolban végén, ellentétben amerikai kollégájával, John Hustonnal. Bár az amerikai mentségére szolgál, hogy már súlyos betegen, tolószékből rendezte a remake-et. A két filmnek egyetlen valódi metszéspontja van. Gera Zoltán. No, nem a focista, hanem a színész. Ő mindkét filmben játszik.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. augusztusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
