Az öreg futballsztár és a teniszlabda
Ebben a rovatban futball témájú filmeket szoktunk bemutatni. Paolo Sorrentino friss műve, az Ifjúság nem futballfilm. Viszont sokkal többet elmond futballról és életről, mint a legtöbb mozi, amely arról szól. Az egyetlen dolog, ami a labdarúgáshoz köti: öt-hat rövid jelenet erejéig megjelenik benne Maradona figurája. Még csak mellékszereplőnek is túlzás lenne nevezni, és olyan, mintha leginkább csak önmaga paródiája lenne. Nem az „isteni Diego” alakítja a szerepet, hanem egy argentin színész (Roly Serrano), extrém módon el van hízva, mozogni is alig bír, és Fidel Castro és Che Guevara arca helyett Karl Marx képe van a hátára tetoválva.
A történet egy szanatóriumba oltott svájci luxushotelban játszódik, és két színészlegenda, Michael Caine és Harvey Keitel alakítja a főszerepeket. Caine Fredet, a visszavonult karmestert, aki soha többé nem hajlandó fellépni, még úgy sem, hogy II. Erzsébet angol királynő könyörög neki: Vilmos herceg születésnapján vegye újból kézbe a pálcát. Harvey Keitel pedig Micket, aki az idős filmrendező szerepében élete utolsó filmjére készül, amelynek a címe is beszédes: Az élet utolsó napja. Ők ketten ezeréves barátok, de a jelen mintha nem is létezne, mindketten a múltban élnek. Tort ül a melankólia, a méltóságteljesen hömpölygő film hősei az elmúláson, az elveszett álmokon merengenek, számvetést végeznek, mit hol rontottak el, és mégis hová illant el olyan gyorsan az ifjúságuk. Volt idő, amikor arról beszélgettek, kinek hány nő volt meg azon a héten, most az a téma, hogy hány csepp vizeletet sikerült aznap kiszenvedniük magukból (a hat már jónak számít).
Ugyanebben a szállodában pihen Maradona is feleségével, Angelával. Teste szétfolyik, levegőt is alig tud venni, sem fekve, sem állva, sem ülve nem érzi már jól magát. Esténként kiül az erkélyre, kidülledő szemmel nézi a pázsitot és a mozdulatlan felszínű medencét, de nem azt látja, hanem egy sorfalat, amely előtt nekifut a szabadrúgásnak egy göndör, kócos hajú ifjú, hosszanti kék-fehér csíkos mezben, 10-es számmal a hátán. Talán úgy gondolja, ott, az eldugott kis svájci üdülőben, ahol arabok, japánok, amerikaiak és mindenféle népek keverednek, senki sem tudja, ki ő, ki volt a múltban. De amikor egy kisfiú ügyesen hegedül bal kézzel, szerényen megjegyzi, ő is „balkezes” volt egykoron. Együttérzően néznek rá, és azt mondják neki: „tudjuk”. Úgy mondják ezt, mintha azt jelentené: ezt mindenki tudja. Mindenki ezen a bolygón.
A világszépe, Miss Universe is megjelenik a hotelben, az egyik szponzortól kapott jutalma, hogy egy hetet eltölthet ott. Nem olyan, mint korunk szépségkirálynői: nem fagyott mosolyú, műanyag csontkollekció, hanem igazi, vérbő nő, aki meztelenül megy be a forró vizes medencébe, amelyben ott üldögél Fred és Mick. De a címben jelölt ifjúságot mégsem ő idézi meg, hanem a film másik emblematikus jelenetében Maradona, aki egy teniszpálya mellett botorkál el. Botra támaszkodik, húzza maga után ormótlan testét. Meglát a földön egy teniszlabdát. Krisztus tizennégy stációs keresztútja semmiség ahhoz képest, amilyen erőfeszítést kell tennie, hogy elvonszolja odáig magát. De odaér, ballal felpörgeti magának a földről, és dekázni kezd vele. Úgy dekázik, hogy az angyalok mosolyognak tőle az égben. Szuszog, kínlódik, szenved, de néhány pillanatra sikerül előcsalogatnia magából az egyszervolt zsenit. Nem örömjáték ez már, hanem keserves harc. Elfogy a szusz, még nem esik le a labda, de abba kell hagynia. Nem számít. Megcsinálta, győzött. Nehéz volna nem asszociálni Az öreg halász és a tengerre Hemingwaytől, aki a világirodalom egyik legérvényesebb igazságát mondta ki azzal, hogy: „Az embert nem lehet legyőzni. Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” Ahogy Santiago, a halász megcsinálta, úgy Maradona is. Még ha csaknem bele is gebedtek mindketten, és semmi hasznuk nem lett belőle.
Mert ez az ember dolga.
Bodnár Zalán
Ifjúság (Youth)
Színes, szinkronizált olasz-svájci-angol-francia filmdráma, 118 perc, 2015
Rendezte: Paolo Sorrentino
Forgatókönyv: Paolo Sorrentino
Szereplők: Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz, Jane Fonda
Osztályzat: •••••
A legjobb szövegek
Egy színész: Azon gondolkoztam tegnap, hogy a problémáink mennyire hasonlítanak.
Fred: Valóban?
Sz: Egész életünk során félreértettek bennünket, mert megengedtük magunknak, hogy egyetlen egyszer könnyelműen kezeljük a dolgokat.
F: A könnyelműség ellenállhatatlanul vonzó.
Sz: Dolgoztam az összes nagy európai és amerikai rendezővel, de amelyik szerepemre örökre emlékezni fognak, az „Mister Q”. Egy kurva robot. Páncélruhát kellett viselnem, ami vagy kilencvenkilós volt. Még az arcom sem látszódott ki. Mégis ötpercenként felbukkan valaki, aki emlékeztet rá, hogy én voltam Mister Q.
(Miss Universe meztelenül bemegy a fürdőbe)
Fred: Ő meg ki?
Mick: Isten… De hogy érted, hogy ki ő? Hát Miss Universe!
F: De teljesen másként néz ki, mint tegnap. Felismerhetetlen.
M: Átalakult. Ahogy azokban a robotos filmekben.
(Megjelenik egy pincér)
Pincér: Mr. Boyle, keresik önt.
M: Hagyjon! Nem látja, hogy életünk utolsó szép pillanatait élvezzük?
Paolo Sorrentino (Nápoly, 1970. május 31.–)
Olasz filmrendező, forgatókönyvíró. Federico Fellini XXI. századi örökösének tartják. A tavaly decemberben bemutatott Ifjúság – elnyerte vele az Európai Filmdíjat, és jelölték az Arany Pálmára is – a nyolcadik játékfilmje. Nemzetközi ismertséget a 2004-ben bemutatott A szerelem következményeivel szerzett. Legismertebb alkotása A nagy szépség, amely 2013-ban megkapta a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. áprilisi számában.)
