Szöveg Bodnár Zalán
Aki még sohasem küzdött azzal a dilemmával, hogy a futballhoz/kedvenc csapatához vagy a barátnőjéhez/feleségéhez kötődik-e erősebb érzelmi szálakkal, avagy nem volt még olyan szituációban, hogy azon kell agyalnia, a kupadöntő napján milyen kamu indokkal mondja le a romantikus vacsorát a kedvesével, nos, az valószínűleg véletlenül vette a kezébe most ezt a magazint…
Az irodalomba is gyakorta befurakodik ez a téma, és talán senki sem írt olyan érzékletesen és fanatizmussal erről a megfoghatatlan érzésről, mint a londoni Nick Hornby, akinek 1992-ben jelent meg az Arsenallal kapcsolatos szenvedélyes szurkolói élményeiről szóló, önéletrajzi ihletésű regénye, a futballbolondok szent könyve, a Fociláz (bővebben lásd 2010. júniusi lapszámunk Kötelező olvasmány rovatában). Ennek a műnek a mozivászonra vitt változata az 1997-ben bemutatott Egy férfi, egy nő és egy focicsapat, a főszerepben a többek között a Bridget Jones naplójából vagy A király beszédéből is ismert, Oscar-díjas Colin Firth-szel.
Az általa megformált általános iskolai angoltanár, Paul Ashworth meglett férfiként is megszállott Arsenal-drukker, akinek agglegényéletét kizárólag imádott csapata tölti ki, az 1971-es bajnokcsapat emlékéből él, és 18 éve vár arra, hogy újra bajnokok legyenek kedvencei. Halál laza arc, tanítványai imádják, és nem vádolható azzal, hogy nagyon törekvő alkat lenne. Még az előléptetés sem érdekli, mert csupán annyi pénzt akar magának, amiből ki tudja fizetni a lakbért, és el tud menni minden hétvégén az Ágyúsok meccsére.
Abszolút az ellentéte az iskola új tanítónője, az óráit a szomszéd teremben tartó, önmagához és mindenkihez meglehetősen szigorú és merev Sarah Hughes (Ruth Gemmell). „Te vagy George Graham. Az Arsenal-főnök. Megfontolt vagy, szervezett, módszeres meg minden” – bókol neki Paul a maga módján. Olyannyira ellentétei egymásnak, hogy semmi sem menti meg őket attól, hogy egymásba szeressenek. A nő ad neki egy esélyt, mert bár meggyőződése, hogy nem olvas Byront, ami főbenjáró bűn, de úgy véli, ez a futballmánia csak álarc nála, ami idővel eltüntethető.
Ám rá kell jönnie, hogy a férfi egész lényének ez a mozgatórugója, és még azokból az időkből eredeztethető, amikor elvált szülők gyermekeként az egyetlen öröme az életében az volt, hogy kéthetente Arsenal-meccsre mehetett a látogatási jogával ily módon élő apjával. Paul nem is éli bele magát nagyon ebbe a kapcsolatba, folyton a futballról beszél a nőnek, a társalgásokban sincs ott igazán fejben, inkább Tony Adamsre gondol, és mindenben az Arsenal mögé helyezi Sarah-t, akit még arra is sikerül rávenni, hogy közvetlenül a Highbury mellé költözzenek. Hamarosan be kell látnia azonban, hogy ami agglegényként menő volt és jófejség a haverok között, az párkapcsolatban idegesítő és infantilis.
Mindez mégis hidegen hagyja egészen addig, amíg Sarah – akit többször is majdnem elveszít – terhes nem lesz. Megpróbál megkomolyodni, felelősen gondolkodva új életet kezdeni, csakhogy a csapat éppen akkor kap történelmi lehetőséget arra, hogy 18 év után újra elhódítsa a bajnoki serleget. Az angol liga történetének egyik legemlékezetesebb idényében, alig néhány héttel a 96 ember halálát okozó Hillsborough-i tragédia után a bajnokság utolsó fordulójában kerül sor a Liverpool–Arsenal csatára, a tulajdonképpeni bajnoki döntőre, amelyen kétgólos vendéggyőzelem esetén a londoniak nyakába kerülhet az aranyérem. Vajon a meccs hőse, Mickey Thomas vagy Sarah ér előbb célba a Paul szívéért folyó versenyben? Kiderül az egyébként bájos filmből, amely azért jóval nagyobb hangsúlyt fektet a szerelmi szál szövögetésére, mint a könyv, de hát tudjuk, hogy a filmipar már csak ilyen volt, és mindig ilyen lesz.
Egy férfi, egy nő és egy focicsapat (Fever Pitch)
Színes angol romantikus vígjáték, 1997, 98 perc
Rendező: David Evans
Forgatókönyv: Nick Hornby
Szereplők: Colin Firth, Ruth Gemmell, Holly Aird, Mark Strong
Osztályzat: •••
A legjobb szövegek
Sarah: A futballpályán kívül is létezik egy világ, tudtad?
Paul: Ugyan, Sarah, te is tudod, hogy ez nem igaz.
Sarah: Meddig tart a bajnoki szezon?
Paul: Májusig.
S: És utána mi van? Nyáron?
P: Unalom. Várjuk az új sorsolást.
S: És mi lesz idén nyáron? (Az esküvőre próbálván célozni – a szerk.)
P: Ja, igen, ott vannak még a jótékonysági meccsek.
„A futball mindig túl sokat jelentett nekem, és egyre több dolgot jelképezett. De tudják, egy idő után összekuszálódik minden az ember fejében. Nem tudod, hogy az élet szar, mert az Arsenal szar, vagy pont fordítva. Túl sok meccset láttam, túl sok dohányt szórtam el rá. Az Arsenal miatt izgultam, amikor bőven lett volna okom egyéb miatt is izgulni. Rendben, ezt elismerem. De ezt csak az érezheti meg, aki közülünk való. És akkor honnan jön az az érzés, ami akkor jön, amikor három perc van hátra, és egy gólon múlik a döntőbe jutás?”
David Evans. A Wikipédián 51 David Evansről van szócikk, de egyik sem róla szól. 1997-ben lett ismert név filmes berkekben, amikor máig egyetlen egészestés játékfilmjét, az Egy férfi, egy nő és egy focicsapatot rendezte. Azóta szinte kizárólag tévéfilmes rendezőként tartják nyilván, különösen sorozatokban alkot forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is. Ismertebb produkciói közé tartozik a Survivors és A vadon bűvöletében. Az Egy férfi, egy nő és egy focicsapatot az Egyesült Államokban is feldolgozták, ugyanezen a címen Jimmy Fallon és Drew Barrymore főszereplésével, csakhogy ott baseballcsapattal, a Boston Red Sox 2004-es World Series-győzelmének állítva emléket.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. júniusi számában.)
