Deutsch Tamás klubelnök a díszbemutatón
Miután 2010-ben a 100 éves DVTK-ról, 2011-ben pedig a szintén centenáriumát ünneplő Vasasról készült dokumentumfilm, nem meglepő, hogy nemrégiben (cikkünk 2015 januárjában jelent meg – a szerk.) megszületett a még patinásabb MTK 125 éves történetét bemutató alkotás is – amelynek díszbemutatójára épp a 126. évforduló napján, 2014. november 16-án került sor.
Két nappal előbb szintén a Corvin moziban a sajtónak már levetítették a filmet mintegy tizenöt újságíró jelenlétében, vagyis ha afféle trollfocis, gonoszkodós tréfával akarnék élni: 15-tel többen voltunk, mint ahány MTK-szurkoló van az országban… Pedig ez a film épp arra jó, hogy elgondolkoztasson bennünket: mégis miért van ennyire kevés híve manapság a rendkívüli hagyományú, működési elvei, a sporthoz való hozzáállása miatt végtelenül szimpatikus, a számtalan feloszlatása, újjászervezése után rendre talpra álló kék-fehér klubnak? Hiszen az MTK számtalan, egyébként nagy népszerűségnek örvendő olimpiai aranyérmest, világ- és Európa-bajnokot adott és ad a magyar sportnak, és persze a futballnak is – hogy mást ne mondjunk, az 1938-as világbajnoki ezüstérmes és az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok magyar válogatott keretben is egyaránt öt-öt labdarúgó képviselte az MTK színeit. Persze a válaszhoz vezető politikai (származási?) vetületekkel mindannyian tisztában vagyunk, de a film talán kiváló apropó lehetett volna az ezzel kapcsolatos társadalmi párbeszédet elindítani, sajnos viszont csak szőrmentén érinti a témát.
Marad az emlékezés a dicső időkre, szép kronológiai sorrendben, az alapítástól indulva, külön-külön feldolgozva az egyes évtizedeket. Mindehhez a dramatizált dokumentumfilm már széles körben használatos eszköztárát elővéve – mindenki maga eldöntheti, szüksége van-e egy dokumentumfilm megértéséhez például arra, hogy négy színész korhű maskarákban fogjon kezet egymással, prezentálva a klub megszületését. Magam anélkül is el tudom képzelni az MTK vívótermének végtelenül hosszúnak tűnő folyosóját, amelynek bejáratánál első alkalommal inába szállt a kis Mincza Ildikó, a későbbi olimpiai bronzérmes párbajtőröző bátorsága, hogy ezt a jelenetet egy gyerekszínésszel felvegyék, mindazonáltal vizuálisan nagyon vállalható Kriskó László filmje, hiszen mind a színei, fényei, látványelemei, mind a tempója és hangulata miatt igazán élvezhető, Gesztesi Károly narrációja pedig különösen jóleső érzéssel tölti el a nézőt. (Nem így a jelenetsorok között háromszor is visszatérő szurkoló kisfiú álé-álézása, ami nem elég, hogy teljesen funkció nélküli, de még szörnyen kínos is.)
Hidegkuti Nándor, a stadion névadója
Kimondottan nagy erőssége az alkotásnak a nagyszámú megszólaló, ezzel sem fukarkodtak a filmkészítők, igyekeztek mindenkit kamera elé citálni, aki sportolóként vagy sportvezetőként erősen kötődik a klubhoz, sőt még néhány híres szurkolóra is futotta. Persze bennünket elsősorban a futballról szóló részek érdekelnek, és megnyugtató, hogy épp a megfelelő arányban foglalkozik a film az MTK labdarúgócsapatával, noha azt nem lehet mosoly nélkül végignézni, ahogy Illés Bélára, mint első számú kék-fehér futballistenre még Hidegkuti Nándornál is több időt szentelnek. Ami viszont megkerülhetetlenül óriási hibája a filmnek, hogy egyetlen szó sem esik az angol Jimmy Hoganről, aki az 1910-es, 1920-as évek MTK-jának edzőjeként nem csupán a magyar, de az egész közép-kelet-európai futball egyik legfontosabb alakja volt (ezért aztán ezen számunk Visszajátszás rovatát neki szenteltük), és ami ennél is arcpirítóbb: a 78 percnyi játékidő alatt meg sem említik az MTK futballcsapatának legnagyobb nemzetközi sikerét, az 1964-es KEK-döntős szereplést, amit már csak azért is illett volna, mert éppen az 50 éves jubileumát ünnepeljük, ráadásul magyar klubcsapat akkor jutott először európai kupadöntőbe az UEFA-sorozatokban.
És ez még akkor is pótolhatatlan hiátus, ha a világot nem mindenki „futballszemüvegen” keresztül nézi – ahogy azt mi vállaltan tesszük.
Bodnár Zalán
125 év
Magyar dokumentumfilm, 2014, 78 perc
Rendező: Kriskó László
Producer: Karle Gábor
Riporter: Rónai Egon
Narrátor: Gesztesi Károly
Osztályzat: ••••
A legjobb szövegek
„Weisz Richárddal, az 1908-as londoni olimpia birkózó bajnokával összeszólalkozott az egyik kávéházban egy férfi, aki ezután párbajra hívta Weiszet, és átnyújtotta neki névjegykártyáját. Weisz erre letépte a mögötte álló márványoszlop sarkát, és az úr kezébe nyomta: »Tessék, ez az én névjegyem!«. A párbaj ezután elmaradt, a másik nem ért rá…”
Hidegkuti Nándor az 1954-es magyar–angolról (7:1): „Arra a mérkőzésre mindenki be akart jutni. A meccs előtti napokban felkeresett egy férfi, aki azt mondta: ha szerzek neki jegyet a magyar–angolra, beköti nekem a telefont. Akkoriban az igényléstől számítva is hosszú éveket kellett várni egy telefonbekötésre, megkérdeztem hát, azt mégis hogy tudná elintézni? Ne törődjek azzal semmit, válaszolta, az az ő dolga. Megegyeztünk, szereztem neki belépőt – és másnap már be is volt kötve a telefonom.”
„A tízes években többet írtak az újságok az MTK-ról, mint a királyi családról.”
Kriskó László (Miskolc, 1965–)
Rendező, vágó, filmkészítő, producer. Reklámfilmesként is ismert, továbbá a hazai könnyűzenei élet legfontosabb előadóival készített klipeket.
Rendezőként csaknem 1500 (!) produkció elkészítése fűződik a nevéhez, számtalan díj nyertese. A futball sem ismeretlen közeg számára, ő rendezte 2010-ben a Diósgyőr százéves születésnapjára készített dokumentumfilmet is, amelyért Aranyszem-díjat kapott.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. januári számában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
