Az Almási Tamás-féle Puskás Hungary vendégjeleneteiből is kiderül, hogy Surányi András Aranycsapat című dokumentumfilmje nagy dolog. Pompás jelenetekben megörökíti az Aranycsapat kapitányának hazatértét, a maradék csapat találkozását. A hátteret persze (a hazahívás gesztusát, Puskás személyes félelmeit) nem tárgyalhatta, ezekről már csak a sokkal későbbi filmben lehetett beszélni. Egyszerre alapmű, egyszerre felemás mű az 1982-es Surányi-film, és ez nem a rendezőn múlt: a bátor beszéd szándéka rengeteg apró rendezői megoldásból kiderül.
A film viszont a Kádár-rendszer foglya. Annyi ellenérdekelt, másban érdekelt szereplő közös munkája ez, hogy nem is csoda, hogy több ponton összecsúszik. Itt van a magát tisztára mosni vágyó rendszer, amely ha a munkálatokon nem is tartotta rajta az ujját (nem tudom!), a „fortélyos félelem” már az alkotók fejében megtette a dolgát. Ez a rendszer két és fél évtizeddel korábban még a kém Puskásról beszélt, a katonaszökevényről íratott cikkeket, kijárta a kétéves eltiltást, ami normális helyzetben egy 29 éves futballistának a pálya kettétörését jelenti. Itt vannak az alkotók, akik ilyen ellenszélben próbálnak meg tiszta képet adni a csapatról. Itt van a közvélemény, amely szeretne (végre!) tisztán látni. Ja, és itt vannak a még élő főszereplők, a maguk elfojtásaival és sértettségével – ők legszívesebben ráborítanák az asztalt az egészre, de nem teszik, mert örülnek ennek a gesztusnak is.
A film azért áttör néhány falat: az elvesztett vb-döntő utáni pesti utcai mozgásokról szóló résznél sokan felszisszenhettek a pártközpontban – ez korábban tiltott téma volt. Rákosi Mátyás a maga valójában, veszélyes bohócként jelenik meg. A Rákosi-rendszer kivégzései, perei, agymenései nem hangozhatnak el, de a háttérbe tett újságcikkek elég bátran lettek kiválogatva.
A mű két legfőbb fókusza a történelem és a híres öregfiúk-gálameccs. A történelmi résszel az előbb mondottak a problémák. A második egység, amelyben a film egyfajta riportfilmmé alakul át: hiánypótló és varázslatos. A kettő között viszont nincs semmi. Mi történt Lantossal? Zakariással? Hol van Buzánszky? Hát nem Aranycsapat a mű címe? Kocsis Sándor halálát például méltóképpen tárgyalja (a Barcelona szó valahogy mégse hangzik el!), de nem esik szó… hűha: Bozsikról! Bozsik József mintegy hivatkozás szintjén jelenik meg: a közvetítésekben, egyszer Zsolt István játékvezető mondja, hogy ő volt a legkülönb ember a csapatban, egyszer Puskás szorongatja a cipőjét a Honvéd öltözőjében, a végén pedig a gálameccs előtti percekben említik. 132 perc alatt ennyi. Hogy lehet kihagyni Bozsik Józsefet ebből a filmből? Hangot ad (jogos) sértettségének Sándor Károly, de a film narratívájába nem fér bele, hogy megkérdezzék Sebes Gusztávot a vb-döntő csapatszerkezetéről: miért nem léphetett pályára a világ egyik legjobb jobbszélsője, amikor Puskás már megrúgta a gólját, és menni is alig tudott?
A filmben óriási jelenléte van Sebes Gusztávnak (a berni stadionban való tétova, sírós zsebkendős lépegetése a német himnusz aláfestésével: gyönyörű képsor), Czibor Zoltánnak (alapmondatokat mond a futballisták küldetéséről, szerény, okos, érzelmes) és bizonyos Deák Buci józsefvárosi vagánynak, aki egykori bokszolóból lett pesti legenda. Puskás és az ő találkozása a legéletszagúbb hat perc a filmben.
Az Aranycsapat kultúrtörténeti jelentőségű munka – és ezt nem tudta megakadályozni a Kádár-rendszer fojtogatása sem. De nagyon látszanak a fojtogatás nyomai. Az Almási-filmmel párban nézve ajánlott. Nem azért, mert az jobb. Hanem mert nélküle csonka.
Szálinger Balázs
Aranycsapat
Színes magyar dokumentumfilm
Bemutatás éve: 1982
Játékidő: 132 perc
Írta és rendezte: Surányi András
Osztályzat: *****
A legjobb szövegek
Azt mondják, itt volt Puskás úr a vonalban. Hát én nem láttam.”
Sebes Gusztáv a Budapest–Madrid telefonkapcsoláskor
„Elviccelünk valamit, mosolygunk, és eltereljük a saját magunk lelki fájdalmait olyan cselekedetekkel, amiket tulajdonképpen az emberek elhisznek. […] Művészembereknek kell lenni, akik elterelik a millió és millió ember gondjait és lelki fájdalmait, a cirkuszban, a színházakban, operában. De sokszor ezeknek a művészembereknek is megvannak a maguk lelki bajaik.”
Czibor Zoltán
„Az ötvenhármas Honvéd, te Atyaisten! Önöknél azokban az időkben nem sok dolgot lehetett csinálni a focin kívül.”
Denis Law skót válogatott
„Örülsz, hogy itt vagy, mi? De jobban fogsz örülni, amikor már a repülőn vagy!”
„Meséljétek el, a Mészáros mekkora futballista volt! Bár most volna kettő ilyen! De az a helyzet, hogy százezer van.”
Deák „Buci” Róbert
Surányi András (Budapest, 1952–)
Rövidfilmek, dokumentumfilmek, tévés sorozatok és néhány játékfilm rendezője, operatőre és producere. A ’70-es évektől kezdve máig alkot. Fontosabb művei: Ábel (1974), Érettségi nélkül (1975), Mozart és Salieri (1979), Aranycsapat (1982), Fény-képek gyermekeinknek (1988), Erózió (1991), Töredé-kek a térről (1996), A forradalom szemtanúi: Király Béla (2008), A Bang Jensen-ügy (2008), Megyejáró (2009).
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. decemberi számában.)
