Dán romantikus vígjáték: Superclásico!

 

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a magyarországi filmforgalmazók megrögzötten úgy gondolják, hogy futballtémájú filmnek csakis három szóból álló, felsorolásos címet lehet adni, mert a magyar filmfogyasztó bizonyára csak az ilyen címek hallatán ül be rá. Így aztán a híres Hornby-regény, a Fociláz – amely a magyar keresztségben az Egy férfi, egy nő és egy focicsapat címet kapta – és a Saolin foci (Üsd, vágd, focizzál!) után cseppet sem csodálkozunk, hogy a 2011-es dán vígjáték, a SuperClásico Bor, tangó, kapufa címen fut idehaza.

Az eredeti cím természetesen a futballvilág legeslegnagyobb rangadójára utal, a Buenos Aires-i derbire, a Boca Juniors–River Plate összecsapásra. És hogy kerülnek ezek a jó dánok az argentin fővárosba? Senki se higgye, hogy Lars von Trier szelleme kísért, véletlenül sem Dogma-filmről van szó, a Bor, tangó, kapufa pontosan olyan vígjáték, amilyen a magyar címe alapján sejthető is, a hozzá illő primitív történettel.

Christian, a középkorú koppenhágai borász élete romokban hever, a vállalkozását a csőd fenyegeti, és egyedül neveli 16 éves, a világon senkihez nem szívesen szóló fiát, miután az asszony 16 évnyi házasság után lelépett Buenos Airesbe, ahol menő játékosügynökként dolgozik, az új élettársa pedig egyik ügyfele, véletlenül a Boca Juniors legnagyobb sztárja és legnagyobb macsója, Juan Díaz. A válási papírok intézésének ürügyén a férfi és fia váratlanul meglátogatja a nőt az argentin fővárosban, épp aznap, amikor a SuperClásicót rendezik, és máris választ kap a kérdésére, miért hagyta el a fiatal futballsztárért őt a nő: Díaz a város hőse, aki két góljával eldöntötte a nagy rangadót. Ahogy megismerjük őket, kiderül, hogy a feleség, Anna rémes nőszemély, a futballista szerető pedig minden klisének megfelelően ostoba, mint egy darab kartonpapír.

Idáig nézhetetlen, innentől kezdve viszont vicces a film. Köszönhető ez elsősorban a történetbe belépő, kissé abszurd mellékszereplőknek (például az öreg kocsmatölteléknek, akivel egyetlen közös nyelvet sem beszél a főhős, mégis órákat eldumálgat vele – itt megdicsérhetjük a forgalmazót, hogy a spanyol szövegeket nem feliratozzák, így nagyjából annyit értünk egyes helyzetekben, mint a karakterek –, vagy az öreg cselédlány, akiről kiderül, hogy szilikoncicije van, és tud egy-két jó trükköt a fürdőkádban…) , no meg annak, hogy a környezet- és klímaváltozás hatására minden szereplő megváltozik kissé és kifordul önmagából, ami remek helyzet- és jellemkomikumot teremt.

Nem akarjuk leleplezni a történetvezetés ág-bogait, de amikor az éj leple alatt a motelszoba padlóján elkezd mesterien tangózni két csótány, már kezdjük sejteni, hogy alaposan át vagyunk verve – viszont legalább jó értelemben. Kiviláglik, hogy a történet egyáltalán nem lényeges, jobb nem is követni, csak az impressziók a fontosak. A film pusztán azt üzeni, hogy ha éppen tele van az a bizonyos testrészed a világgal, elkapott a depresszió, és semmi sem akar sikerülni, menj el Dél-Amerikába, olvadj bele a hőségbe, mártózz meg az óceánban, nézd meg a Boca–Rivert, igyál egy pohár bort, aztán igyál még tízet, hagyd, hogy magával ragadjon a tangó, és kapd el a cselédlányt, ha egy módod van rá. Másként fogod látni utána a világot.

Alapvetően az a hitvallásom, hogy azt a filmet, amit nem nézek meg másodszor, elsőre sem volt érdemes. Ezzel azonban kivételt tehetünk: ezt a filmet pontosan egyszer kell megnézni. Se többször, se kevesebbszer.

Bodnár Zalán

 

A legjobb szövegek

Narrátor: „16 éves fiuk, Oscar enyhe identitás­zavarral küzdött, és éppen a fotózásban meg a veretes filozófiai művekben élte ki magát. Nem sűrűn szólalt meg, úgy vélte, már nemigen van mit mondani. Camus és Kirkegaard kimondott már mindent. Ne nősülj meg, úgyis megbánod. Nősülj meg, úgyis megbánod. Akár megnősülsz, akár nem, mindenképpen megbánod. A szerelem csupán egy bizonyos nő jó oldalának túlértékelése. Ez volt Oscar véleménye.”

Christian (a férj) és Anna (a feleség) párbeszéde:
C: Marha rövid a lába, nem?
A: Micsoda?!
C: Én valahogy egy Juan Díazt hosszú lábúnak képzeltem.
A: Mégis miért?
C: Mert focista!
A: Csakhogy ő középpályás. Ott előny az alacsony súlypont!
C: Akkor nagyon jó lehet, mert az ő súlypontja a béka segge alatt van.
A: Úgy van, ő a legjobb!
C: Olyan, mintha egy törzsre rossz lábat akasztottak volna.

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. márciusi számában.)

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!