Oknyomozósat játszani veszélyes. Még a miénknél egészségesebb lelkületű társadalmakban is, de míg Nyugaton jó eséllyel előbb egy borítékkal kínálják meg a túl kíváncsi újságírókat, mifelénk rögtön a levágott lófejjel kezdenek.
Mintha tudná ezt az eddig meglepően bátor és kellően pimasz, korábban Biszku Bélát is csőbe húzó Novák Tamás,
Skrabski Fruzsina páros is, mert kicsit visszavettek most önmagukból. Találtak egy remek témát az m1-en futó Becsengetünk és elfutunk című havi sorozatukhoz: a magyar bundabotrányt. Nem is baj, hogy azt kellett látnunk, ezúttal ők is roppant óvatosak – jelzésértékű, milyen súlyú bűncselekményekről van itt szó, miközben a főszereplők igyekeznek elbagatellizálni az elcsalt meccsek jelentőségét.
Novák és Skrabski remekül felismerték azt, hogy a mai magyar társadalmat megérteni kívánó dokufilmesek számára nincs is tökéletesebb terepasztal, mint a magyar futball háza táján szétnézni, régi igazság, hogy a futball állapota aránylag jól leképez, és szimbolizál is egy társadalmat. Dicséretes, hogy belevágtak, mert hiánypótló filmes dolgozat ez. Legfőbb ideje volt, hogy végre a tévéképernyőre kerüljön az egyre félelmetesebbé dagadó skandalum.
Valahogy mégsem volt olyan csontig hatoló, zsigerbe maró az 52 perces film, mint lehetett volna a téma okán. Az alkotók megzörgették a csontvázakat a szekrényben, de hogy könyékig belenyúljanak a trutymóba, arra már nem volt bátorságuk/kedvük/idejük/orruk. Vagy ami sokkal valószínűbb: nem hagyták nekik. Hírlik, hogy az a sok kisípolt szöveg, ami jelentősen csorbítja a film élét, a vetítés előtti utolsó pillanatok következménye. Tudjuk, a bundabotrány szereplői az első pillanattól kezdve a bűnbánás helyett az azonnali ellentámadás taktikájában hisznek, az ügyvédek minden név, sőt körülírás esetén azonnal ördögöt kiáltanak, az április 11-i bemutató előtt már több tízmilliós pereket helyeztek kilátásba a vádlottak ügyvédei, az MTVA pedig nem kockáztatta a perköltségeket, inkább kisípolt mindent, amit kell.
Csak hát mi haszna olyan embereket kérdezni, akiknek nem láthatjuk az arcát, és kisípolják a szövegüket? Aki veszi a fáradságot, könnyen utána tud nézni, hogy ki volt az az edző, aki lecserélte Torma Gábort, mert túl jól játszott, és két gólt rúgott, vagy melyik magyar játszott a megbundázott Cottbus-meccsen, esetleg ki volt az, akiről suttogják, hogy eladta a horvátoknak a pécsi válogatott meccset. Véleményünk szerint ennek a filmnek ez lett volna az elsődleges feladata, előrángatni ezeket az embereket, és megkérdezni őket. Vagy legalább a főügyészt. Kész tényként közlik, hogy bundameccs volt a Dunaferr–Nicosia és a Manchester United–ZTE, de az akkori dunaújvárosi és zalaegerszegi csapatból sem szólal meg egyetlen játékos, sőt a két edző, Egervári Sándor és Bozsik József sem. A maffia egykori „pénztárosának”, „Karesznek” a listájából azt is tudjuk, hogy Seregélyesen él az egyik megvesztegetett volt válogatott játékos, a stáb el is megy a településre, de egy idős asszonyon kívül senkit nem kérdeznek meg, és ő is elharapja a nevet. Sípolás, hirtelen vágás, félelemtől és a televíziós technikától eltorzított arcok. Nem Novákék hibája, csak így kiforratlannak tűnik mindez.
Olyan, mintha az alkotók végig azon vívódtak volna, hogy laikusoknak csináljanak ismeretterjesztő filmet, vagy inkább egy bennfentes oknyomozó riportot. A film ismeretterjesztőnek nem elég letisztult, a laikusok azt sem tudják, ki kivel van. Ebben az esetben be kellett volna mutatni a fogadási csalás alapú színjáték lényegét, működési törvényszerűségeit. Oknyomozó riportnak pedig azért kevés, mert sok újat nem tudtunk meg, amit a megkérdezettek elmondtak, az egy átlagos futballszurkolónak már nem újság. Az igazi nagyágyúk neve továbbra is titok.
A film nyilvánvalóan legnagyobb érdeme az, hogy sikerül megszólaltatnia a legendás Kareszt, a botrány nyolc évvel ezelőtti kirobbantóját, aki vajdasági otthonában fogadja a stábot. Nem véletlen, hogy ezzel promózták mindenhol a filmet, ez a szál lényegében megmenti a produkciót. Minden kétséget kizáróan bizonyítást nyer, hogy a Gonosz bizony köztünk él évek óta, nem kitaláció sem Karesz, sem a híres „kockás füzet”, sem a lezsírozott meccsek listája. A Nemzeti Sport újságírója, a témában megszállottan kutató Vajda György megdicsőül.
Mindenképpen meg kell nézni a filmet, amely minden – kikényszerített – hibája mellett fontos alkotás, hiszen össztársadalmi szinten talán minden eddiginél nagyobb mozgósító erőt jelent majd a bundaellenes harcban. Ha ezek után is marad az őrjítő társadalmi közöny, akkor nagyobb a baj, mint hittük – ezen segíthet a hírek szerint már tervezett második rész.
Bodnár Zalán
Becsengetünk és elfutunk – A foci háza táján…
Magyar oknyomozó magazin, 2012
Készítők: Novák Tamás, Skrabski Fruzsina
Osztályzat: ****
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Én a szurkolás miatt járok ki a meccsekre. Beöltözöm lilába, ez egyfajta szertartás. Ha elmész templomba, akkor sem foglalkozol azzal, hogy van-e Isten, vagy nincs” (egy újpesti szurkoló)
„A mocskot csak vérrel lehet
lemosni” (Giovanni Carlos)
Novák Tamás (1974, Győr) és Skrabski Fruzsina (1975, Budapest) a Mandiner blog újságírói. Novák 2003 óta foglalkozik producerként és rendezőként dokumentumfilmekkel, reklámfilmekkel, alkotásait a Duna TV, a Hír TV, az RTL Klub, TV2, National Geographic is műsorra tűzte már, rendszeres szerzője a FourFourTwo magazinnak is. Skrabski dolgozott a Magyar Nemzet külpolitikai rovatánál, a Budapesti Napnál, az Esti Hírlapnál, a fővárosi Fidesz frakció sajtósaként, és volt a Fészekrakó Magazin főszerkesztője is. Közös áttörést a médiában 2010-ben értek el, amikor Biszku Bélával készített interjújukat dokumentumfilmmé formálták Bűn és büntetlenség címen.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. júniusi számában.)
