Mindenki hallott már Lionel Messiről. Többen ismerik Paulino Alcantarát is, akinek 399 mérkőzésen szerzett 395 gólja szintén legendává tette a Barcelona berkeiben. Ugyanakkor csak keveseknek cseng ismerősen George Pattullo, a világháborúban hősi viselkedéséért kitüntetett, teniszben is remeklő skót amatőr neve, aki olyan szorgalmasan szerezte a gólokat az 1910-es években, hogy még a klub is róla kapta becenevét.
Jól érthető oka van annak, hogy személye miért veszik homályba. Főleg azért, mert hat volt belőle: gyakran utaltak rá Johnként, de emlegették Jorge, Jordí, José és Georges néven is, ahogyan tényleges nevén George-nak is hívták. A skót csatár óriási hatással volt a katalán klub fejlődésére. Az 1910–11-es idényben felfoghatatlanul sok, 41 gólt szerzett 20 mérkőzésen. Mindezt az adatot csak nemrégiben hitelesítették, köszönhető a rengeteg nevének. Akkoriban számos skót játékos tűnt fel az újonnan épített Camp de la Industrián, de vitathatatlanul Pattullo volt a legnagyobb sztár köztük.
A gyakran csak L’Escopidora (Köpőcsésze) néven emlegetett, hatezer szurkolót befogadni képes pálya szétfeszült a nézőktől, miközben a természetfeletti képességekkel bíró Pattullo katalán bajnokot csinált a Barcelonából az 1910–11-es idény során. Mind a nyolc mérkőzését megnyerte a csapat, ő összesen 30 gólt szerzett. Ezt követően George ott díszelgett a Stadium magazin címoldalán, miután a kor legendás fotósa, J. E. Puig lekapta a 23 éves ikont.
A város akkoriban szenvedett a kommunisták, az anarchisták és az egységpártiak közti állandó feszültségtől, 1912-ben több mint százan haltak meg az összecsapásokban. Pattullo ebben a helyzetben vált hőssé, és nyújtott reményt.
„Rengeteg Barca-drukker élete zajlott gépiesen ekkoriban a város hatalmas gyáraiban – írta később a szintén hőssé vált Alcantara. – A futball jelentette az egyetlen reményt, és azt, hogy van értelme az egyén tehetségének.”
Alcantara rajongott példaképéért. Pattullo már 60 évvel Johan Cruyff híres kapáslövése előtt bemutatta a saját verzióját.
„Az egyik mesterem Pattullo volt, a Barca híres félfordulatának megalkotója – folytatta sorait Alcantara, miközben azt dicsérte, hogyan lőtt kapásból a skót. – Szerettem volna felülmúlni őt tudásban. Fogtam egy labdát, és hozzávágtam a falhoz. Mielőtt leesett volna, ellőttem, próbáltam a lehető legpontosabban célozni.”
Egy 1928. áprilisi Xut! magazin-cikk a Barcelona történetének legeredményesebb középcsatáraként hivatkozott Pattullóra, aki nemcsak Alcantara generációját ihlette meg, de új becenevet is aggatott a csapatra.
A szurkolók annyira lázba jöttek a skót labdarúgótól, hogy rendszeresen felmásztak a Camp de la Industria fő lelátójának falára, hogy láthassák, akik pedig arra sétáltak, rendre azt tapasztalták, hogy emberek lógnak a falon a hátsójukat mutatva. Őket kezdték Culers néven emlegetni, ami katalán nyelven nagyjából annyit jelent, hogy „fenekes emberek”. Ebből alakult ki a Los Culés alakváltozat, ami a mai napig a klub beceneve.
A skót játékos útja, amely során futballsztárrá vált Katalóniában, a legkevésbé sem nevezhető szokványosnak. Glasgow déli részén született 1888 novemberében, és tulajdonképpen véletlenül lett a Barcelona játékosa, miután külföldre utazott, hogy szénnel kereskedjen.
Először nem is futballtudásával vonta magára a figyelmet. Elsőként 1910 augusztusában említik nevét, miután megnyerte a Garriga-teniszkupát a Real Club de Tenis színeiben. Ezt újabb siker követte férfi párosban Ernest Witty oldalán. Társa testvére, Arthur Witty volt a Barcelona elnöke akkoriban. Pattullo majdnem elpuskázta az esélyt, amikor Arthur megtekintette a játékát a helyi angolok csapatában egy egyetemi gárda ellen, mert az első félidőt a kapuban töltötte, és öt gólt kapott. A másodikra viszont csatárként tért vissza, szintén öt gólt lőtt, és ezzel 6:5-re megnyerték a mérkőzést.
Hősünk 1911 májusában visszatért Skóciába, és kilenc hónapot töltött ott. Amikor ezt követően újból megjelent Katalóniában, akkor vált igazán hőssé.
„A Barcelona legértékesebb játékosát veszítette el, a szurkolók nagy kedvencüket, a bajnokság kapusai pedig megnyugodhatnak, hogy távol van – írta az El Mundo Deportivo, amikor a skót üzleti okok miatt visszatért hazájába. – Nagy hurrá Pattullónak!”
Amikor a Barcelona sorsdöntő mérkőzést játszott a Pirineos-kupa keretében a rivális Espanyol ellen 1912 márciusában, a klub elnöke üzenetet küldött Pattullónak, hogy térjen vissza. Néhány nap csendet követően Joaquim Peris de Vargas névtelen táviratot kapott Londonból, amelyben ennyi állt: „Pénteken érkezem”.
Pattullo azért nem írta alá az üzenetet, mert tudta, hogy egy korábbi Espanyol-játékos dolgozik a posta távíró részlegén.
Ennek ellenére visszatérése kitudódott, és az El Mundo Deportivo a következőket írta: „Az Espanyolnál tudták, hogy visszajön, és Gibert, a csapat híres kapusa állt őrszemet a pályaudvaron, majd jelentette, hogy Pattullo megérkezett a párizsi járattal”.
Végül kulcsszerepet játszott csapata 3:2-es győzelmében, két gólt szerzett, ebből az egyiket, a győztest a ráadás perceiben. A mérkőzést követően nem engedte, hogy megtérítsék útiköltségét.
„Mindig is amatőr voltam a sportban, és az is maradok” – mondta, amikor visszaadta a pénzt, amit klubja a szállodára költött.
Nincs kizárva, hogy ez a mondat finom fricska volt több olyan korábbi csapattársnak is, akik fizetség reményében távoztak az Espanyolba.
Ezt a rövid, 1912-es megmozdulását megint csak olyan időszak követte, amelyről keveset tudunk, de két skót futballszakíró, Alan Pattullo (távoli rokon) és Gavin Jamieson később sokat feltárt a titokzatos Barcelona-játékos életéből.
Jeff King Tales From the Nou Camp (mesék a Camp Nouról) című könyvében a Barca’s True Brits (A Barca igaz britjei) című fejezetben azt írja, hogy Pattullo visszatért Nagy-Britanniába, és többet nem hallottak róla.
Ez így nem teljesen igaz. Pattullo kitüntetést kapott 1918-ban, amiért hősiesen szolgált az első világháborúban. A mustárgáz mellékhatásainak következtében megtört futballpályafutása, és emiatt sohasem játszott Angliában. Orvosi utasításra visszatért Spanyolországba, de azért, hogy ott éljen. Időnként felbukkant még a Barcelona háza táján. Ő végezte el 1928-ban a Real Oviedo elleni kezdőrúgást, és egy évvel később pályára lépett a Luis Bru tiszteletére rendezett gálamérkőzésen.
Rövid ideig edzette a mallorcai Club Balearest, és később házasságot kötött a szigeten. Végül azonban magányosan halt meg Putneyban 1953-ban, 64 éves korában. Kiváló unokaöccse, John Lowell azt sejtette, hogy alkoholista lett.
Amikor a katalán klub 1949-ben könyvvel ünnepelte fennállása ötvenedik évfordulóját, Pattullo mindössze egyetlen mondatot érdemelt meg a kiadványban, azzal is rúgtak egyet rajta, mivel El Inglés Pattullo, azaz az angol Pattullóként említették a büszke skótot.
Csak 2011-ben, amikor a Barcelona negyedszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját Londonban, tette rendbe Pattullo szerepét Manuel Tomas, a klub levéltárosa.
„Fontos világossá tennünk, hogy Pattullo minden idők legjobb brit játékosa a Barcelona csapatában” – írta.
Lehet, hogy Steve Archibald – a következő skót 70 évvel később Katalóniában, aki tizenegy év után újra bajnoki címhez segítette a csapatot – vagy Gary Lineker személye sokkal inkább ismerős a Barcelona drukkereinek, de George Pattullo, az amatőr úttörő és háborús hős zseni nagy tiszteletet érdemel.
Még akár Lionel Messitől is.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. márciusi számában.)
