Interjú S. Tóth János
Futballistaként rengeteget utaztunk, és amikor a srácokkal beültünk egy kávéra, én ösztönösen azt néztem, milyen az üzlet összhatása, mennyire elegánsak a csészék, a poharak. A játékostársaim olykor zrikáltak is, mondván: ne a tálcát bámuljam, hanem aki a tálcát tartja… Alighanem anyai nagypapámtól örököltem a vendéglátás iránti érdeklődésemet, akinek kocsmája volt Budán, amit az államosítások során elvettek tőle. Azt ugyan felajánlották neki, hogy maradhat felszolgáló, de ebből inkább nem kért. A kocsma már nincs meg, arra az időre egyetlen stampedlis pohár emlékeztet…
Hogy kávéházakat működtetek, mégis elsősorban édesanyám érdeme. Ő ugyanis az édesapám mellett, aki szintén a Fradi kapusa volt, tapasztalta, milyen egy élsportoló élete, és hogy az aktív pályafutást követően milyen nehéz újrakezdeni. Anyu akkor állt elő a cégalapítás ötletével, amikor az én karrieremben éppen minden rózsaszín volt. A Fradi a Bajnokok Ligájában vitézkedett; akkoriban a fene gondolt arra, mi lesz néhány év múlva. Végül megvettük Óbudán a Bokor utcában azt a helyiséget, ahol később az első kávézónkat megnyitottuk. Eleinte az is szóba került, hogy legyen sportbolt, 1996-ban ugyanis éppen térdsérüléssel bajlódtam, és a fővárosban sehol nem lehetett tisztességes térdrögzítőt kapni. De aztán Toni Schumacher hívására elmentem Németországba légióskodni, a bolt meg ott maradt lelakatolva. Két év után jöttem haza a Vasashoz, és kinyitottunk – kávézó lett, bár nem sok fogalmam volt róla, hogyan is működik egy ilyen üzlet. Továbbra is futballkarrieremre összpontosítottam, mígnem egy Siófok elleni bajnokin olyan pechesen csúsztam össze a csapattársammal, Füzi Ákossal, hogy megrepedt a vesém. Romics professzor a halál torkából hozott vissza, a gyógyulás idejére fel kellett hagynom a játékkal. Beálltam hát a pult mögé, és nagyon jól éreztem magam az új szerepkörömben, ráadásul a forgalom is fellendült. Kapusként is megszállott voltam, amikor Tonival dolgoztunk együtt, képes voltam – a Rocky-filmekbe illő módon – farönkkel a vállamon szökdelni a lépcsőn, ha ő ezt kérte. Az üzletben is a maximumra törekedtem. Állandóan azon törtem a fejem, miként tudnánk minél jobban kiszolgálni a vendégeket, s az volt a legnagyobb dicséret, amikor valaki azt mondta: Attila, te nem vendéglátós, hanem vendéglátó vagy!
Persze egy jó tulajdonosnak a gazdálkodásra is oda kell figyelnie, főként, ha egyszerre több üzletben érdekelt. Márpedig négy évvel ezelőtt, szintén Óbudán, a Montevideo utcai irodaház-komplexumban is nyílt egy kávézónk, a legújabb láncszem pedig egy balatonfüredi üzlet.
Maradtam tehát a kaptafánál, ezek az üzletek is az étterem és a klasszikus kávézó közötti rést töltik ki. Vagyis nem csupán kávét, teát, üdítőket kínálunk, hanem szendvicseket, salátákat is, azaz minőségi büfészolgáltatást.
Muszáj bővíteni a kínálatot, mert bármennyire is nosztalgiánk van a régi idők kávéházi világa iránt, az a kor már nem tér vissza. A kávéház lassú műfaj, manapság az állandó rohanás közepette viszont nincs idő hosszasan elüldögélni egy kávé mellett, s közben újságot olvasni. Kávéházba járni ugyanis nemcsak szokás, életforma is. S még ha valaki nyitna is megint egy nagykörúti kávéházat, ugyan hol állnának meg a vendégei? Mire parkolót találnak, nem csak a kávézástól, az élettől is elmenne a kedvük…
Jómagam kávékedvelő vagyok. Szerettek is a szertárosok itthon és Németországban is, mert fix kuncsaftjuk voltam. Pedig Kölnben a szertárosunk olasz létére filteres kávét főzött, amit el is neveztük Bodensee-nek, tudniillik éppolyan átlátszó volt, mint a tó vize… Naponta többször iszom ristrettót, azaz röviden főzött, erős ízű, mégsem méregerős olaszos kávét – persze szigorúan tej és cukor nélkül.
S hogy van-e visszaút a vendéglátásból a futball világába? Bár megszereztem az UEFA B-licencet, ezen akkor gondolkodnék el, ha a labdarúgás itthon is működő üzletág lenne. Ám azt látom, hogy sok a kókler, s a vezetők jelentős részének a saját érdeke fontosabb a klub érdekénél. Azért a kapcsolat a sportággal megmaradt, hiszen szakkommentátorként dolgozom a Sport Tv-ben. Futballozni azonban már nem járok, legfeljebb a Zavadszky Gábor emlékét őrző Zava Teammel, és esetenként a tévé csapatával. Amúgy heti kétszer-háromszor a Margitszigeten meg az edzőteremben küzdök edzés címszó alatt az életért…
„Emberek, megfogta!!!”
Mexikói kávé
Ilyet mi nem kínálunk, Mexikót viszont imádom, mivel pályafutásom során Mexikóvárosban voltam először válogatott.
Végh Zoltán
Mindketten 1971-ben születtünk. Zoli még manapság is fantasztikusan véd, nagyon szurkolok is neki.
Külvárosi Kávéház
Tudtommal manapság is Lisztes Krisztián működteti, mégpedig Újpesten; tőlünk messze van, nem jelentünk egymásnak konkurenciát.
Knézy Jenő
Tizenöt év távlatából is meg-megállítanak az utcán, és felidézik a zürichi BL-meccsünket, illetve Jenő közvetítését, aki extázisban kiabálta tizenegyes-védésem után, hogy „Megfogta, emberek, megfogta!!!”
Schumacher
Harald, kifejezetten engem akart látni a Dortmund, majd amikor Kölnbe került vezetőedzőnek, a Fortuna kapujában. Még a nászutamon is felhívott emiatt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júniusi számában.)
