Interjú Bodnár Zalán Fotó Kristóf Lajos
„A tanár bácsi már járt vébén?” – kérdezte egyszer egy tanítványa Kovács Kálmánt. Úgy gondolta, hogy nézőként. Az igen válaszból nem is sejtette, hogy az úgy értendő: pályára is lépett a magyar válogatott címeres mezében. Még ama régi címeresben, 1986-ban, Mexikóban. Meg gólt szerzett ugyanabban az évben a brazil válogatott ellen a Népstadionban, a 3–0-s magyar győzelem során. Meg magyar bajnok is volt – nem egyszer, de ötször. És majdnem francia gólkirály is, az aranylabdás Jean-Pierre Papin előzte csak meg.
Nem nagyon tudják a kistarcsai Simándy József Általános Iskola felsős diákjai, hogy a magyar futballtörténelem egyik nagy alakja, az 56-szoros válogatott Kovács Kálmán tart nekik hetente többször testnevelésórát. Ez azonban a legkevésbé sem zavarja a Honvéd, a francia Auxerre, a belga Royal Antwerp vagy a ciprusi Apoel egykori gólerős csatárát. „Másik élete” már kitölti a mindennapjait. „Lassan tíz éve tanítok már, és nagyon szívesen csinálom, imádom a gyerekeket – mondja a FourFourTwo-nak Kovács. – Csak az előnyeit látom annak, hogy korábban profi labdarúgó voltam, de ebben a munkakörben sokkal precízebbnek kell lennem, mint futballistaként valaha is voltam.” A foci már nem az alfája és ómegája ennek az életnek: úszást is oktat, szakköröket tart, jóval szerteágazóbb a tevékenység.
Kovács maga sem sejtette, hogy tesitanárként helyezkedik majd el. Miután szögre akasztotta a csukát 1998-ban, még jó ideig a futballpályák környékén maradt: több ciklusban is volt a Honvéd pályaedzője, Gyöngyösön futsaltréner, és irányította a magyar strandlabdarúgó-válogatottat is. A Testnevelési Főiskolán elvégezte a szakedzői képzést, és egy másoddiplomás kurzus keretében szentelt időt és energiát a testnevelőtanári oklevél megszerzésére is. Aztán az élet úgy hozta, hogy a kistarcsai önkormányzatnál kapott állást, sportreferensi munkakörben. „Nem volt azonban maradásom, úgy éreztem, hogy az irodai munka nem nekem való, így aztán, amint megüresedett egy tanári állás az általános iskolában, nyomban éltem is a lehetőséggel – mondja a korábbi gólvágó, aki a FourFourTwo Év magyar gólja verseny egyik állandó zsűritagja is. – Ezt igazán élvezem, remek érzés a gyerekekkel foglalkozni, adni nekik valami maradandód. A mai világban egy pedagógus nem könnyen éri el, hogy a diákok köszönjenek neki, de nekem valamiért mindig köszönnek a folyosón a gyerekek, azok is, akiket nem tanítok, és ez nagyon jó érzéssel tölt el.”
Pedig ebben a közösségben az már nem számít, ki volt az ember a futballpályán és hány gólt szerzett a válogatottban – még ha egy-két régi trükk a tornaterem falain belül is jól tud jönni… De vajon van-e visszaút a futballpályára? „Lehet, hogy hiányzik nekem a labdarúgás, de a labdarúgásnak nem biztos, hogy hiányzom én – mondja Kovács. – Most nem vágyom vissza. Ha holnap a Real Madrid felkérne edzőnek, aligha mondanék nemet, de most arra koncentrálok, hogy a Magyar Diáksportszövetség kiváló kezdeményezésére újra felvirágoztassuk az iskolai focit. Lehet, hogy így tudok a legtöbbet segíteni a magyar futballnak.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. novemberi számában.)
