Interjú S. Tóth János Fotó Takács József
(A cikk 2010-ben jelent meg!)
Bár az igazolványomban születési helyként Székesfehérvár van feltüntetve, tősgyökeres seregélyesi vagyok. Ez a nagyközség Székesfehérvár és a Velencei-tó között található; itt nőttem fel, és itt élek most is. Falusi gyerekként hozzászoktam, hogy otthon mindig voltak háziállatok. Ebbe nőttem bele, számomra természetes volt, hogy egyszer majd én is megpróbálkozom a tartásukkal. Nem mondom, hogy szokványos, ha egy élvonalbeli labdarúgó ilyesmivel foglalkozik. Olyan futballistákról hallottam, akiknek lova van, de tudtommal ők hobbiból tartják az állatokat. Nem mondom, hogy sohasem zrikáltak a srácok az öltözőben, de ebből nem volt sértődés, nem volt harag. Másnak más a szenvedélye, nekem az állattartás. Persze, azt sem tagadom, hogy mindebből pénze is van a családnak. Egyébként sertéseket hizlalunk, húsmarhákat, illetve fogatos lovakat nevelünk.
Furulyás János, a Fradi korábbi elnöke a vácszentlászlói téesz főnökeként a zacskós tej itthoni meghonosítója volt, de amikor ez a téma szóba került, mindig hozzátette: ő bizony életében nem ivott tejet! Én viszont nem vagyok vegetáriánus, sőt azt vallom, hogy egy élsportolónak vörös húsokat is fogyasztania kell. Világéletemben ettem sonkát, kolbászt, szalonnát, ám a tizenhat élvonalban eltöltött esztendő alatt talán ha négy kilóval lett több a versenysúlyom. Sosem volt gondom abból, hogy mindig is szerettem enni. A kedvencem nem a sertés- vagy a marhahús, hanem a sült kacsa dinsztelt káposztával és sült krumplival, illetve a húsleves – ahogy édesanyám és a feleségem mesterien elkészítik. Csak a gombát nem bírom lenyelni, pedig már megpróbáltam.
Én magam először lovakat vettem, aztán jöttek a sertések meg a marhák is. Egy idő után már nem volt elég hely az állatoknak, ekkor határoztuk el, hogy nyolcvan kilométeres körzetben veszünk földet. Fülöpszállás és Soltszentimre között találtunk egy tanyát, ahová az öcsém, akivel közösen visszük a gazdaságot, le is költözött. Én hetente kétszer-háromszor jártam le, de a futball mellett nemigen fért bele az időmbe az ingázás. Végül eladtuk a tanyát, és nagy szerencsénkre három éve Seregélyesen sikerült földet vennünk. Alapvetően testvérem gondozza az állatokat, az ügyeket pedig közösen intézzük. Általában jó hatással van az üzletkötésre, ha a partner megismer, mert így azonnal akad közös témánk. Néhány ilyen találkozásból barátság is szövődött. Előfordulnak kellemetlenségek is, például amikor próbálnék alkudni, ám a másik fél megmakacsolja magát, mondván: mit garasoskodik ez a Dvéri, a labdarúgóknak a bőrük alatt is pénz van.
Nyolc lovunk van, lipicaiak és lipicai félvérek. A ló az egyik legokosabb állat. Nagy lelke és önálló gondolatai vannak, s ha jó kézben van, meghálálja a törődést. Néha nyeregbe pattanok, de mivel nem tanultam lovagolni, nem ez a szenvedélyem, hanem a fogathajtás. Fontolgatom, hogy elindulok néhány kettes-fogathajtó-viadalon. No, ne a világversenyekre gondoljon senki, csak itt a megyében, a régióban. Többről nem is álmodozom, hiszen ez időigényes sport, rengeteget kell foglalkozni a lovakkal ahhoz, hogy oda lehessen állni a rajtvonalhoz. Nem is beszélve arról, hogy drága mulatságról van szó, a kocsi, a szerszámok ára önmagában milliós összeg. Azért így is volt már sikerélményem; néhány éve Fehérváron három csapattársammal, Horváth Gáborral, Mohl Dáviddal és Nagy Danival megnyertünk egy közéleti személyiségeknek meghirdetett hajtógálát.
Fogatok ide vagy oda, azért a futballal vannak még terveim. Járok a B-licences edzőképzésre, emellett rengeteget focizok otthon a hatéves kisfiammal; úgy látom, van tehetsége ehhez a játékhoz. S hogy egyszer valamikor leülök-e majd a Vidi kispadjára? Ha ez be is következik, biztosan nem holnap lesz, én meg nem szeretek ennyire előrerohanni az időben.
A nagymama drazséi
