Mielőtt bárki is félreértené, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, drámaíró, alias Minarik Ede a FourFourTwo magyar kiadásával egyidős Hazai pálya-rovat történetéről mesél. Zárszó
Tényleg vége?
Tényleg. Pontosan ötven részt ért meg sorozatunk, négy évvel ezelőtt, 2010 márciusára kaptam meg a felkérést Szöllősi Györgytől, azaz kaptuk meg, hiszen az első harminc részt Novák Tamás barátommal együtt írtuk. Aztán megismerkedtem Zsófival, összeházasodtunk, és attól kezdve együtt jártuk az országot, sőt a határon túli magyarlakta területeket is. Akkor már legtöbbször ő volt a fotós.
Elég volt?
Az ötven szép kerek szám, és egy picit belefáradtunk. Nem volt egyszerű, logisztikailag sem. Az életvitelembe is nehezen beleilleszthető a barangolás. Az ajkai riportunk az utolsó. (108-109. oldal – a szerk.)
Merre jártatok a határon túl?
Kolozsvárt, Nagymajtényban…
Nagymajtényi síkon letörött a zászló, rászállt tollászkodni egy fekete holló…
Igen, az a Nagymajtény, Szatmárban, Károlyi itt tette le a fegyvert a kuruc sereggel. De voltunk Kassán, Losoncon, Lendván.
Szlovéniában.
Igen. Lendva végül is a szülőmegyém, Zala része, az alsólendvai járás székhelye volt Trianonig, majd 1941 és 1945 között ismét. Lendva lakosainak mintegy negyven százaléka magyar. A helyi és környékbeli iskolákban is tanítanak magyarul.
Helyben vagyunk, Zalában. És Zalaegerszegen.
Ja, a versre gondolsz… Milan Davidov volt a főmúzsám. Irányító középpályás volt, negyven meccsen egy gólt se rúgott. Lovre Vulin pedig a másik.
Ők azok a lóbaszók, akiket elküldtek Egerszegről?
Igen, egy Szlavko Petrovics nevű edző hozta ide a szerbet azzal a szöveggel, hogy ő Szerbia legjobbja. Magát pedig azzal adta el, hogy Németországban ilyen meg olyan csapatoknál dolgozott. Csak azt hagyta ki a számításból, hogy már akkor, 2007–08 táján egy mozdulatába került az embernek, hogy megguglizza az illetőt, és azonnal lelepleződik a hazugság.
Ha valaki nem tudná, mit keresnek a délszláv légiósok Magyarországon, annak figyelmébe ajánlom ezt a versedet. Az Otthon rend van címűt.
Egerszegre még olyan légiós is került, aki nem futballista volt, hanem kickboxoló… Kár, hogy nem látod ezt a gyönyörű szivárványt itt a Balaton partján!
Ilyen az, ha egy olyan lírikussal készít interjút az ember, aki vezetés közben éppen a Balaton déli partján jár, pár perccel azok után, hogy elállt az eső.
A sorozatunk kínálta a lehetőségeket a lírára, ha már itt tartunk. Olyan meccseken jártunk Tamással! Például a Mándok–Rakamaz összecsapáson akkora volt az izgalom, hogy megállt a szotyi az ember szájában. Nulla háromról majdnem egyenlített a Rakamaz! Egyszemélyes ultracsoportja volt a Mándoknak, Szalicilnek hívták az illetőt, csak el kellett venni tőle a dobot, és máris leszerelték a helyi ultrákat… És egyszer a Hajdúságban…, melyik meccs is volt az, szívem? (Balázs mellett ott ül az ifjú hitves – a szerk.) Igen, az Ebes–Hajdúböszörmény! Bogdanovics, a Loki egykori királya most Böszörményben ontja a gólokat. Mindenhol azt hiszik, az ellenfélnek szurkolunk, ilyenkor ki kell találni a fedősztorit.
Akadtak forró pillanatok?
Például Gyöngyöspatán. A meccs előtt játszott az ificsapat, és kikaptak a hazaiak. Amikor elkezdtünk fotózni a jegyárus bódénál egy kislányt, ránk mordult néhány ifijátékos: „Szülőktől kértetek engedélyt a fotózásra?”. És ki kellett törölnünk a képeket, persze nem a jókat töröltük ki. A kép megjelent, és biztos vagyok benne, hogy a szülők is büszkék rá. Látjuk a csapatok Facebook-oldalait és a szurkolók reakcióit, a harmadvonal alatt tulajdonképpen mindenhol a klubtörténet részévé vált a cikk.
Inkognitóban utaztok. Nem buktok le?
Dehogynem. Egyszer Tömörkényben, még az elején volt egy csúnya lábtörés, Takács József, a fotós persze elkezdte fényképezni a balesetet, mohó volt, ő is, meg az objektív is, szóval, lebuktatott minket. Alig tudtuk kidumálni magunkat… És tudod, mi az érdekes? Amikor megjelent a riport, a balesetet szenvedő fiú édesanyja írt egy igazán kedves levelet nekünk, azt hiszem, le is jött a következő számban. (Le – a szerk.).
Volt olyan, hogy szerencsét hoztatok egy csapatnak?
Hogyne! Az Alibánfa szeptemberben öt nullára nyert a Bocfölde ellen, mi pont ott voltunk, és azóta nyernek!!! Már holtversenyben vezetik a zalai megye hármat!
A legnagyobb különbségű győzelem?
Borsfa–Iváncsa egy tizennégy. A tizenötből tizennégy gól megvolt. Egyetlenegyről maradtunk le. Pont a Borsfa góljáról. Rögtön a szünet után rúgták, mi még bent voltunk a kocsmában.
Mesélj még!
2011-ben ott voltunk a Szárliget–Héreg meccsen. Kassai Viktor Szárligeten lengetett először életében. Egy BMW állt a pálya mellett, egy ló volt kikötve hozzá, még a nevére is emlékszem, Csininek hívták. A Nagyberki–ZTE kupameccsen pedig Tipszmix Csabi volt a jegyszedő. Tudod: Milinte, te szemét, tipszmikszűté?! Az esküvőm másnapján játszották, azért emlékszem rá élénken, zsongott a fejem.
Szomorú történeted is van?
Van. Jó barátom volt Huszár Zsolt, az Új Színház színésze. Nagyon jól focizott, a Pénzügyőr ifistája volt. 2011 szeptemberében a Károly körúton elgázolta egy villamos. Pár héttel előtte, ugyancsak a villamoson megbeszéltük, hogy a következő FFT-meccs a Pénzügyőrnél lesz, bevisz mindenhova, jó anyag lesz, segíteni fog.
Ch. Gáll András
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. májusi számában – szerencsére a Hazai pálya-sorozat később folytatódott!)
