Nyilván sportos családból származik, ha sportriporter lett önből…
Bár a családunk tényleg szereti a sportot, de nálunk senki sem sportolt, mindkét nővérem zenét tanult, magam is hosszú éveken át fuvoláztam, szeretek énekelni is. Középiskolában – a rózsadombi Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségiztem – egyszer csak elkezdtem focizni, és beszippantott ez a csodás játék. Sorra nyertük a kerületi bajnokságokat, mígnem felvetődött, hogy ki kellene próbálnom a nagypályát. Így kötöttem ki a legendás – sajnos, azóta már megszűnt – László Kórház csapatánál. És ott ragadtam.
Felfigyeltek a tehetségére?
Dehogyis, nem voltam nagy tehetség! De nem voltam hajlandó feladni, az osztálytársaim közül – mert többen is lementünk az Ecseri útra – egyedül én tartottam ki, és lassan befogadtak. Ilyen idősebb társaim voltak a felnőtt csapatban, mint Nagy Anett vagy Hummel-Smuczer Angéla.
Mi volt az erőssége?
Ellenem szerintem senki sem szeretett játszani. Védekező középpályás voltam, végigfutottam a meccseket, és megkeserítettem az ellenfelek életét. Kicsit olyan voltam, mint Makélélé, ha nem hat nagyképűnek a párhuzam. Hummel-Smuczer Angéla, az MTK válogatott középpályása mondta egyszer, amikor már riporterként találkoztunk: „Jaj, emlékszem rád! Olyan voltál, mint egy pióca!”.
Mégis másfelé kanyarodott az élete. Hogyan lett riporter?
Egy idő után kiderült számomra, hogy nem leszek válogatott – nem azt mondom, hogy befejeztem a focit, inkább „szüneteltetem” –, a gimnázium után a Károli Gáspár Református Egyetemen folytattam magyar-kommunikáció szakon. Már akkor szerettem nagyobb közönség előtt szerepelni, előadást tartani, és úgy szép lassan elindultam ezen az úton. Mint szinte mindenki a szakmában, én is kijártam a KOS-t, a médiasulit, és ott kaptam az első impulzust, hogy hé, neked ezt csinálnod kellene! És elhívott a Digi Sport.
Szinte együtt indultak, nem?
Szinte. Egyéves volt a csatorna, amikor 2011-ben odakerültem. De tény, hogy rengeteget köszönhetek a Diginek. Végigjártam a szamárlétrát, gyakornok, pályaszéli riporter, szerkesztő, végül műsorvezető.
Hogyan került az M4 Sporthoz?
Megkerestek, áthívtak. De ennél sokkal regényesebb, ahogy megtudtam, utazom a franciaországi labdarúgó Eb-re. Éppen egy vízilabda-mérkőzésen dolgoztam, amikor megcsörrent a mobilom, a friss főszerkesztő, Héder Barna volt a vonal túlsó oldalán. „Csak azt akarom mondani, hogy mész az Európa-bajnokságra”. Elsötétült előttem a világ, először nem is fogtam fel, hogy én, a zöldfülű, ráadásul egy nő…
Jó, hogy ön hozta szóba. Ez előny vagy hátrány ebben a férfiak által uralt műfajban?
Az a lényeg, hogy el tudjuk fogadtatni magunkat. Az interjúalannyal, a játékossal, az edzővel – és a nézővel. Lehet, hogy ez egy picit nehezebb egy nőnek, de ha egy férfi hülyeségeket kérdez, arra ugyanúgy reagál a játékos, mintha a nő tenné, nkagyon gyorsan megérzi, ha nem oda való a riporter. Kezdetben bizalmatlanok voltak, de aztán elfogadtak, és úgy érzem, ma már előny a női mivoltom.
És mi van akkor, ha a játékos „rámozdul” a csinos, szőke, fiatal riporterre?
(Nevet.) Finoman leszerelem az illetőt. Mindig tartok egy bizonyos távolságot, nem vagyok puszipajtási viszonyban a játékosokkal, ugyanakkor igyekszem jó kapcsolatot kialakítani velük. Nagyon keskeny az a mezsgye, amin egyensúlyozni próbálok, hiszen az sem jó, ha túl közel, de az sem, ha távol áll a riporter a sportolóktól és a közegtől.
Ha már szóba hozta az Európa-bajnokságot: milyen ember Bernd Storck?
Korrekt, igazi német. Bízom benne, hogy mára elfogadott. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy a kedvéért rendesen megtanultam németül. Kezdetben angolul interjúztunk, de amikor kiderült, hogy megyek az Eb-re, nagyon ráfeküdtem a németre. És ma már egyértelmű, hogy megérte. Storck hiába beszél jól angolul, azért az érzéseit az ember igazán az anyanyelvén tudja kifejezni.
„AZ A LÉNYEG, HOGY EL TUDJUK FOGADTATNI MAGUNKAT A JÁTÉKOSSAL, AZ EDZŐVEL – ÉS A NÉZŐVEL”
+ VILLÁMKÉRDÉSEK
Bár, mint említette, nincs igazi bálványa a futballisták között, azért mégis kinek a játékát nézi a legszívesebben?
Néztem. Ronaldinhóét. A gyermeki önfeledt stílusa miatt. A 2006-os BL-győztes Barca is nagyon tetszett.
Régi motorosnak aligha nevezhető a szakmában, de az eddigi nagy versenyei közül melyiket nem adná oda semmiért?
A tavalyi labdarúgó Eb-t. Pedig Rióban is kint voltam, de a foci – az foci. Pláne, ha magyarok is játszanak!
Mitől jó egy sportkommentátor?
Ha sokat olvas. Mert akkor van szókincse, és akkor vannak asszociációi. Persze az sem árt, ha szabad idejében is meccsekre jár.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. márciusi (84.) számában)
