Interjú Ch. Gáll András
Úgy tudjuk, ígéretes futballkarriert szakított félbe egy súlyos sérülés tizenhét évesen. Lehet, hogy ha nincs így, ma vélhetően egy sokszoros válogatott középcsatárt interjúvolna a FourFourTwo, nem pedig egy Kossuth-díjas színészt?
Ennek azért csekély a valószínűsége, de ügyes focista voltam. Tatabányai srác vagyok, az Építők kölyökcsapatában játszottam, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján az volt a Bányász nevelőcsapata, Grosicsék természetesen a Bányászban futballoztak. Imádtam a labdát, de a színjátszást is, hol a Tatabányai Bányász irodalmi színpadán léptem fel, hol az Építőkben futballoztam, attól függően, hogy éppen hol sértődtem meg. Mert nagyon érzékeny lélek voltam, ha valami nem úgy történt a futballpályán, ahogy elképzeltem, rohantam a színpadra, és viszont.
Hogyan képzeljük el a tizenhat éves Reviczkyt a futballpályán?
Mindig a látványos akciókat kedveltem, ilyesmire törekedtem. Nem voltam rakkolós típus, iszonyú sokat cseleztem, és ebből kifolyólag folyton szétrúgtak a védők. Rettentő sérülékeny voltam, és egy szörnyű baleset tizenhét éves koromban véget is vetett a futballkarrieremnek. A gimiben történt, hogy a Pásztor Pityuval, aki jobbszélső volt az Építőkben is, megbeszéltük: középkezdés után kinyomom neki a labdát, eszeveszett sebességgel elindulok az ellenfél kapuja felé, ő behunyt szemmel belövi a labdát a kapu elé, ahová abban a pillanatban kell odaérnem, és aztán befejelem. Addig minden a megbeszéltek szerint ment, amíg oda nem értem a kapu elé, a labda jött is menetrendszerűen, de sajnos a kapus is. Összefutottunk, a halántékomat ütötte meg, megsérült a kisagyam, leállt a légzésközpontom, félórával később a Spilák, a tornatanárunk íróasztalán tértem magamhoz.
Jól értem, hogy a halálból hozták viszsza?
Jól. És mivel ez már a második agyrázkódásom volt – az elsőt versenybiciklizés közben szedtem össze, elbámészkodtam, és nekimentem egy betontömbnek –, a család jobbnak látta, hogyha befejezem a labdarúgó-pályafutásomat.
És be is fejezte?
Egyszer még beszálltam, az angol középiskolás válogatottal játszottunk, a második félidőben beálltam, négyszer cseleztem ki a teljes angol védelmet, és az utolsó védő négyszer rúgott szét. Ez volt a hattyúdalom.
Azóta csak elméletben futballozik?
Nem, a gyerekeim iskolatársainak a szüleivel mindig kifulladásig rúgjuk a labdát, sajnos a színészválogatottban már nem merem megkockáztatni a játékot, nem akarok a pályán meghalni. Meg már hatvanöt éves is vagyok…
Milyen volt az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején a futballélet Tatabányán?
Virágzó. Soroljam a neveket? Grosics, Hetényi, Polgár, Deli, Lahos, Szovják, Kazinczy Laci… Doktor Lakat Károly, az edző és Lahos László, a csapat egyik legjobbja péntekenként nálunk kártyázott, az apámmal. Édesapám a Komárom megyei építőipari vállalat főkönyvelőjeként jeles személyiség volt, érdekes fi ntora a sorsnak, hogy az ő vállalatuk renoválta a Vígszínházat, ahol egészen mostanáig játszottam. Szóval, micsoda játékosok futballoztak akkoriban Tatabányán! Kazinczy Laci hogy látott a pályán, olyan okos volt, mint a Nap, talán Bozsik Cucu focizott olyan elegánsan, mint ő, azaz ő volt inkább olyan, mint a Cucu. A tokiói olimpia után halt meg, őrülten buta körülmények között. Gelei Jóska, a kapusunk kapott egy Wartburgot, és megkérte Lacit, hogy kísérje el Pestre átvenni a kocsit. Visszafelé belerohantak egy szovjet katonai teherautóba, Laci belehalt…
Mit szól a mai magyar futballhoz?
Feljövőben van a válogatottunk. A Puskás Akadémiának is nagyon örülök, ideje volna már egyszer megnéznem közelről, hiszen szoktam járni Alcsútdobozra horgászni, de még eddig nem volt alkalmunk rá. (Ezennel meghívjuk a művész urat! – a szerk.) Szóval, mindent elölről kell kezdeni a futballunkban. Elvették a grundokat, az a baj. Pont az hiányzik a mai magyar futballból, ami a Puskásék sajátja volt, a briliáns technika, a virtuozitás. Ragadt hozzájuk a labda! És ez grundok nélkül nem nagyon lesz meg, talán az akadémiákkal, bár az nem ugyanaz. Puskásék generációja szerelmes volt a labdába, de még a miénk is, a maiakból ez a játék iránti szerelem hiányzik, sajnos.
Ki a kedvenc játékosa?
Varga Zolitól egyszer láttam olyan gólt… 1968. augusztus huszonnyolcadikán játszották a meccset, ez volt a Zoli egyik utolsó mérkőzése Magyarországon. Egy nullára vezetett a Tatabánya a Népstadionban, de a második félidőben a Zoli négy gólt rúgott, négy egy lett a vége. Mondom, az egyik olyan volt, hogy Zoli kifelé futott a labdával, távolodott a kaputól, a védő a nyakán. Hirtelen ott hagyta a labdát, futott tovább, a védő meg utána, mert nem vette észre, hogy a labda már nincs ott. Zoli hirtelen megfordult, visszarohant a labdához, és a rövid sarokba bombázott. Hát ilyen futballista volt!
VILLÁMKÉRDÉSEK
1 – Melyik volt a legnagyobb futballélménye?
1966, világbajnokság, négy egy a brazilok ellen. Nem tévedés az eredmény, Farkas Jancsi második, ugyancsak szabályos gólját nem adták meg.
2 – Melyik színésznővel inna meg legszívesebben egy kávét?
Törőcsikkel. Nem mintha nem innék meg vele mindennap… A fiát játszom a Vígben, az Átutazókban.
3 – Kivel lábteniszezne legszívesebben?
Szintén a Törőcsikkel… De az Andrással. Imádtam. Kár, hogy szétitta az agyát.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. júliusi lapszámában.)
