Fotó Róth Tamás
Ülünk az MTK–Újpest meccsen (a cikk 2016 júniusában jelent meg – a szerk.), szó szerint családias hangulatban; Anikóval, a nővérével, Ágival, valamint Anikó fiával, Nemes Jeles Lászlóval. Mozgolódás támad a VIP-páholyban, Gesztesi Karcsi érkezik, ahogy mondani szokás, kamerák kereszttüzében. Mosolyog, integet, a mellettem ülő László pedig még jobban próbál beleolvadni a dzsekije, kapucnija és napszemüvege biztosította szürkeségbe. Egy régi történet jut eszembe, autogramkérő, visítozó lányok rohanják le a filmgyár kapujában a kocsijából kikászálódó, fehér öltönyös híres magyar karakterszínészt, miközben mellettük szürke nadrágban, pulóverben, teljes érdektelenségben besomfordál a Miss Arizona főszereplője, Marcello Mastroianni. Lászlónak nem kell aggódnia, senki sem ismeri fel. Miért is kellene? Már majdnem egy hét eltelt azóta, hogy a Saul fiáért Oscar-díjat kapott. Élőben és tévében is volt már alkalmam meccset nézni a Kossuth-díjat is megkapó filmrendezővel, árnyaltan fogalmazva is jobban érdeklik a mögöttes történések, mint maga a játék. Pedig már négyévesen kint ült a Hungária körúti lelátón. Igaz, háttal a pályának, mesekönyvet böngészve. Bezzeg a mama igazi szurkoló, és nem a szalondrukkerek fajtájából. Őt kérdeztem a meccs után.
Csak a kékek?
Régóta Párizsban élek, de változatlanul fontos az MTK. Amikor Magyarországon vagyok, kijárok a budapesti meccsekre, és ha tehetem, a vidékieket se hagyom ki. Kezdetben kerestem magamnak csapatot Franciaországban is. A közelünkben van a PSG stadionja, néhányszor ki is mentem, a közönség viszont elviselhetetlen volt. Egy időben érdekelt a Marseille is, de amikor Chris Waddle visszament Angliába, megváltozott a játékstílusuk, és már nem szerettem őket annyira. Aztán egy országgal odébb megtaláltam a Barcelonát.
Nem lehetett nehéz döntés.
Hát mostanság elég könnyű felfedezni őket. De én már korábban, a Xavi, Iniesta, Ronaldinho korszak óta lelkesedtem értük. Bár ők sem a felívelgetésről voltak híresek.
Gondolom, oda fogunk kilyukadni, hogy a Barca is a klasszikus MTK-stílust játssza.
Tulajdonképpen miért ne? Mindkét csapat figyel a saját nevelésű futballistákra, azzal a nagy különbséggel, hogy a Barca meg is tartja őket. Persze a fordulatszám nem ugyanakkora. Amióta ezt a sportágat kitalálták, a Messi, Suárez, Neymar támadósor játssza a legélvezhetőbb, ugyanakkor a legeredményesebb futballt a világon. A mai Barcánál nehéz jobb csapatot elképzelni, talán a mezszín az egyetlen, ami nem tetszik annyira. De ha választanom kell, melyik meccset nézzem, ha véletlenül egy időben vannak, mindig az MTK-ét választom.
Nem ma volt, de pontosan emlékszem. A meccsről ismertük egymást, majd összefutottunk egy römiklubban is, ahol ön a Sándor Csikar melletti asztalnál játszott. Kezdő újságíró-gyakornokként – ki tudja, milyen megfontolásból – monologizálni kezdtem, hogy jó dolog a foci, meg a játék is, de kéne valami hasznos foglalatosság is, mindegy, hogy bolti eladó, bármi. Erre szerényen csak annyit válaszolt, hogy van munkája, filozófiát tanít az egyetemen. Most már óvatosabban kérdezem, jelenleg mivel foglalkozik?
Most is tanítok, a francia fővárosban magyar nyelvet. Miként nővérem – állandó meccsre járó partnerem – is tanárnő, csak ő idehaza oktat történelmet. Többek között a friss válogatott kerettag, Bese Barnabás apukáját is tanította.
Kik a kedvencei a jelenlegi MTK-ból?
Természetesen Kanta Józsival kell kezdenem, aki hosszú évek óta legjobb a posztján, fantasztikusan sportszerű, nem is értem, miért nem kapkodtak érte a szövetségi kapitányok. Torghelle mentalitását – egy-egy túlkapástól eltekintve – tanítani kellene minden futballistának. Említhetném még Hegedüs Lajost, és szép jövőt jósolok a „mi Geránknak” is.
Nem szegi kedvét, hogy a hazai pályákon manapság ritkán látni Oscar-díjas alakításokat?
Nekem az egykori hangulat hiányzik jobban. Aki nem érkezett időben, az már alig talált magának helyet a Hungária körúti B-teraszon. Nem beszélve arról a családias hangulatú miliőről, amely a Bajza utcai MTK-klubot jellemezte. Némi vigaszt jelenthet, hogy a nézőtéren olyan lelkes régi MTK-játékosokkal találkozhatunk, mint például Kovács Béla és Gáspár Józsi.
Ha már hangulat: milyen érzés volt a tévé előtt itthonról szorítani fia Oscar-díjáért?
Ó, én már edzett vagyok. Előző nap a barátaimmal kint voltunk a tavaszi szezon hazai nyitányán, az MTK–Békéscsaba meccsen, és roppant „élvezetes”, gól nélküli találkozón kiszurkoltunk a tökutolsó ellen egy pontot. Ahhoz képest az Oscarért drukkolni szinte már ujjgyakorlatnak számított. Persze a díj feletti öröm leírhatatlan!
Kárpáti Tamás
Villámkérdések
Kedvenc trénere?
Bukovi Márton. Anyukám unokatestvérének a férje volt. És nemcsak nagyszerű edző, nagyszerű ember is.
Messit sokak szerint csak gépfegyverrel lehet megállítani. Kíméletesebb megoldás?
Chiellini javaslata: Ronaldónak csak a lábát kell figyelni, ám Messi ellen keresztet kell vetni és várni a segítséget az égből.
Újabb díjak?
Az Oscart követő Kossuth-díjon kívül egy parkolási díj, mindez az Újpest elleni szombati meccs alatt. De erre legalább senki sem féltékeny.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. júniusi számában.)
