Két leosztás között sokszor terelődik a szó a focira egy-egy vérre menő kártyacsatánk közben. Ön, aki még látta futballozni Kocsist, Hidegkutit, Sándor Csikart, meglepő empátiával beszél a kétezres évek labdarúgóiról. Honnan ez a feltétlen imádat az ulti utáni második legszebb és legkomolyabb sportág, a futball iránt?
Az én életembe már ötéves koromban beköszönt a labdarúgás. Nem is tudtam volna félreugrani előle. A Dob utca 52-ben laktunk, szemben a Fészek Klubbal, és a házunkban volt a Szőke néni kocsmája. Na, bumm, és akkor mi van, kérdezhetné az olvasó, csakhogy Szőke néni a Fradi jobbfedezetének, Szőke Jánosnak volt a mamája. A mai fiataloknak nem sokat mond ennek a játékosnak a neve, de higgyék el nekem, kiváló futballista volt, csakhogy az ő posztján nem nagyon lehetett bekerülni a csapatba Kéri vagy Lakat helyére. No, hát, a Szőke néni kocsmájában csak a futball volt a téma, én akkor szerettem bele nemcsak e csodás játékba, hanem a Ferencvárosba is. Naphosszat ott tébláboltam a játékosok meg a Fradi-slepp tagjai között, mindenkit ismertem, és mindenki ismert engem is.
Ügyesen futballozott gyerekként?
Mármint én? Nézze, a szomszéd házban is lakott egy legenda, a Dob utca 50-ben, bizonyos Blumenthal Antal. Nem ismerős? És ha azt mondom, hogy Blumi bácsi, az MTK örökös intézője? Ugye, mindjárt más! Szóval, az apám megkérte Blumit, hogy vigyen el próbajátékra az MTK-hoz. Blumi megnézte, hogyan bánok a labdával, majd halkan megjegyezte: „A fiú inkább próbálkozzon valami mással”.
Így elvesztettünk egy közepes futballistát, nyertünk viszont egy aranytorkú dalnokot.
Várjunk, még maradjunk a focinál! Egy sarokkal odébb, a Wesselényi utcában volt később a szüleim kesztyűüzlete, ott sétált el mindennap Szabó I László, a balbekk a Fradiból, csinos, szőke feleségével. Ugyancsak a Wesselényi utcában volt a fodrászom, ott pedig egy másik fradistával akadtam össze rendszeresen, a Púpossal, Budai II Lászlóval. Át- meg átszőtte az életemet a futball, a Fradi.
Manapság – sajnos – elképzelhetetlennek tűnik egy efféle „társbérlet”, de az ön szívében bérelt helye van az MTK-nak is. Ennek mi a története?
Ennek is a kártya az oka. 1964-ben a Bajza utcában laktam, és szenvedélyes ultisként lementem az MTK klubházába. Életem egyik legnagyobb sikere, egyben megtiszteltetése, hogy Sándor Csikar bevett az ulticsapatába. Oda nehezebb volt bekerülni, mint a hatvanas évek magyar futballválogatottjába, Albert, Varga, Göröcs, Tichy mellé. És attól kezdve nyolc éven át éjt nappallá téve ultiztunk.
Csikar milyen ultis volt?
A legjobb, akivel valaha egy asztalhoz ültem. Akkoriban már a pályafutása vége felé járt – nem az ultis, hanem a labdarúgó-pályafutásáról beszélek –, és Bukovi Márton, az MTK edzője megengedte neki, hogy edzésekre se nagyon járjon, csak a meccsekre. Persze még akkor is faképnél hagyta a védőjét, s ha Marci bácsi tudta volna, hogy Csikar esténként a kártyaasztal mellett elszívott egy doboz amerikai Chesterfield cigarettát…
Miért csak nyolc évig játszottak egy társaságban?
Nyolc év után Csikar félrevont, és azt mondta: „Gyurikám, mi már úgy ismerjük egymást a kártyaasztalnál, mint a Budai és a Kocsis a futballpályán. Nem tudjuk becsapni egymást. Keressünk más partnereket.” Pedig mennyit tanultam tőle! Például azt, hogy a kártyát nem szabad megerőszakolni – konkrétan nem ezt az igét használta –, előbb-utóbb úgyis megjön a lap. Mennyire igaza volt, és ez az aranyköpés igaz az életre is.
Mit köszönhet még a futballnak?
Például Vándor Kálmán barátságát. Kálmán olyan olasz slágereket ültetett át magyarra, mint a Mamma María vagy a Szeress úgy is, ha rossz vagyok, amelyeket én vittem sikerre. Kálmánt a futballon és a slágereken kívül semmi sem érdekelte. Talán még a nők.
Nemcsak sikeres szövegeket írt, hanem jól is énekelt!
Lelkesen…
Hidegkutival hogyan jött össze?
Ennek is megvan a sztorija. Egy ausztráliai magyar barátom, Tom Silver nagy Hidegkuti-rajongó volt. Egyszer hazajött, és megkérdezte, nem tudnék-e szervezni egy közös vacsorát Nándival. Blumin keresztül elintéztem, ekkor készült a fotó.
Mit szól kijutásunkhoz a franciaországi Eb-re?
Nagyon örültem, főleg annak, hogy nem mások kegyelméből sikerült, hanem férfiasan, igazságosan, a nagyképű norvégok kétszeri legyőzésével. Akik előzetesen kutyába sem vettek minket. Szeretem ezt a mostani magyar válogatottat, csak egy kicsit lehetne karakteresebb is, ha érti, mire gondolok. Valamiben legyenek kiemelkedőek, mindegy, hogy miben. De talán az Eb-n ez is kialakul. Rajtam nem fog múlni, minden meccsünket nézni fogom, ígérem!
Ch. Gáll András
VILLÁMKÉRDÉSEK
Ki volt a legjobb labdarúgó, akit élőben látott?
Kocsis Sanyi! Volt egy olyan meccse, a csehek elleni válogatott találkozó ötvenkettőben, amelyikre spiccesen ment el, és mesterhármast rúgott. Őrület!
Ha felkérnék, melyik híres futballista esküvőjén énekelne a legszívesebben?
Latin legyen az illető, lássuk csak… Luca Tonién! Benne érzem a nekem oly kedves romantikus, könnyed olasz mentalitást.
Melyik volt a legfeledhetetlenebb futballmeccse?
Egy Clásico, amelyet 2012-ben 2–1-re megnyert a Barca. Annak egyetlen pillanata sem volt, amikor a játékosok ne oxigénpalackkal vették volna a levegőt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. júliusi számában.)
