Fel sem vetődött kölyökként, hogy esetleg a futballt választaná?
A testméreteim kizárták ezt a lehetőséget (Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó kétméteres, száztíz kilós óriás – a szerk.), bár egy családi barátunk a BVSC-ben fociedző volt, és szóba került a dolog, de én akkor már a vasutasoknál pólóztam, és beszippantott ez a gyönyörű játék. Az az igazság, óriás lettem volna a futballisták között, és talán egy kicsit esetlen is. Vízilabda, kézilabda, kosárlabda – nekem ezeket találták ki.
De ahogy hallom, imádja a focit.
Mindig is kedveltem. Apámmal egyszer elmentünk egy NB I-es meccsre, Újpestre – ő a liláknak drukkolt –, aztán beültünk a kocsmába, a felnőtteknek fröccs, nekem limonádé. Később egy évet játszottam is az Újpestben, 1998–99-ben. Mármint a vízipólócsapatban.
Összesen három évet szerepelt Olaszországban, Nápolyban, Bolognában. Az itáliai foci a szíve csücske?
A színészkedést, a szimulálást, a megjátszást ki nem állhatom, a catenacciót, a betonvédekezést preferáló futballt meg végképp utálom, és mivel egy időben ez jellemezte az olasz futballt, nem ragadott magával. De ma már más a helyzet. Igen, az olasz focival is kibékültem. A kilencvenes évek közepéig a Milan volt számomra a csúcs.
A nagy történelmi eseményekről általában megjegyzi az ember, hogy hol élte át őket. Hogy van például a két magyar–norvéggal?
A másodikat itthon láttam, élőben, az elsőt most hirtelen nem is tudom… megvan, Srí Lankán!
Ez most vicc?
Dehogy, a helyi szövetség felkérésére akkor éppen az egykori Ceylon szigetén tartottam előadásokat, bemutató edzéseket. Az időeltolódás miatt felvételről láttam a mérkőzést. Nem tagadom, meglepett a kinti győzelmünk, a visszavágón Priskin csodás gólja után már nem izgultam, tudtam, nyeregben vagyunk.
Az ön cége szervezte a Nemzeti Színházban tartott nagy sikerű M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát, és a sajtóértekezleten arról beszélt nekem, hogy hősökre van szükség, méghozzá magyar hősökre. Nem „gáz”, hogy a magyar srácok Messi- és Ronaldo-mezekben rohangálnak a téren, és úgy rúgják a labdát?
Gáz vagy nem gáz, ilyen a világ. Tavaly nyáron Máltán vízilabdáztam, és sok ottani barátom rendszeresen azt csinálja, hogy mivel a Juventus bérletese, hivatalos klubtagja, hétvégeken felül a repülőre, és elmegy drukkolni Torinóba a kedvenceinek. Pedig nem olasz. Mégis a Juve a kedvence. Úgyhogy azt hiszem, futballunk fejlődésével egyre több srác visel majd Priskin- és Kleinheisler-mezt, de a Messi-pólókat sem dobják ki a szemétbe. De ha már szóba kerültek a kedvencek, nehogy kifelejtsem az ötvenes évek magyar Aranycsapatát! Hát persze, hogy ők is ott vannak nálam a top háromban.
Olyan jó hallgatni egy háromszoros olimpiai bajnok pólóst, aki pontosan tisztában van a futball minden mást felülmúló jelentőségével.
Ez természetes. Azt még hadd mondjam el, hogy remélem, tartósan pozitív hatása lesz annak, hogy kijutottunk a franciaországi Európa-bajnokságra – mármint a labdarúgásra… –, figyelje meg, mekkora futballreneszánsz lesz itt Magyarországon, ha senki nem elégszik meg a kijutással, és még többet dolgozik! Hát még ha megyünk egy kört az Eb-n!
Ha már ennyire odavan a jó fociért, nem gond, hogy két lánya van? Fogalmam sincs, milyen sportot űznek, de gyanítom, hogy nem futballoznak…
Patrícia kilencéves, Viktória tizenhárom, és most már mindketten vízilabdáznak. Egyszerűen elkerülhetetlen volt, az édesanyjuk – a feleségem – is pólózott, a sógornőim szintén, a Valkay lányokat, gondolom, nem kell bemutatni a vízilabda szerelmeseinek. Magam is aránylag sokra vittem a vízben, és bár a lányaim például a dzsúdóval is megpróbálkoztak, végül a vízilabdánál kötöttek ki. De…
Igen?
Szóval, póló ide, póló oda, néhány focicsemegét élőben szeretek látni, a tv-ben persze jóval többet. A házassági évfordulónkra megleptem két jeggyel a Barcelona–Deportivo mérkőzésre, most volt, december tizenkettedikén, a Camp Nou-ban. Kettő kettő lett az eredmény, nagyon élveztük. A fotó is ott készült… De 2012-ben voltunk egy Chelsea–Liverpool Premier League-mérkőzésen, egy ír pólós barátom segítségével, no meg egy ismert magyar üzletember közbenjárásával jutottunk három VIP-jegyhez. Roy Hodgson, Pepe Reina és John Lithgow, az amerikai színész ült mellettünk…
Egyéb meccsélmény?
Van, van, nem kell aggódni. 2006-ban a Honvéddal Berlinben jártunk, a Spandauval játszottunk, és ha már ott voltunk, megnéztük a Hertha–Bayer Leverkusen Bundesliga-meccset. Dárdai Pali még bőven játszott, három egyre nyertek a berliniek. Innen is üzenem Palinak, hogy le a kalappal előtte, sőt hatalmas pacsi, amiért kivezette a válogatottat az Eb-re. Oké, tudom, hogy a norvégok ellen már Storck volt a kapitány, de az igazi érdem Palié.
Ch. Gáll András
VILLÁMKÉRDÉSEK
Ki volt a legjobb futballista a magyar vízilabda-válogatottban?
Sydneyben, Athénban és Pekingben huszonegyen kaptunk aranyérmet, közülünk Biros Peti és Fodor Rajmi volt a legügyesebb – lábbal.
Van kedvenc labdarúgója, csapata?
Gyerekként a Milanért és Van Bastenért bolondultam, de odavoltam a Liverpoolért és Owenért is. Manapság Messi és Ronaldo nekem a csúcs.
Ha egy időben rendeznék a futballvébé és az olimpiai vízilabdatorna döntőjét, és felajánlanának két tiszteletjegyet, melyiket fogadná el?
(Egy másodpercig gondolkodik.) Az utóbbit…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. márciusi számában.)
