Interjú Kovács Gergely Fotó Takács József
Amikor interjút kértem, azzal próbáltál hárítani, hogy elvesztetted minden érdeklődésed a futballal kapcsolatban. Miért hagytuk, hogy így legyen?
Ahhoz, hogy az ember futballrajongó legyen, elsősorban saját hazája labdarúgásával kell jóban lennie. Ahogy egyre inkább gyengült bennem ez a kapocs, úgy vesztettem el mindinkább érdeklődésemet a nemzetközi foci iránt is. Az utóbbi néhány évben azonban a foci inkább gazdag ember drága hobbijának tűnik számomra. Úgy tetszik, tényleg igaz a képlet, hogy meg kell venni egy csomó jó képességű játékost, oda kell rakni egy nagyszerű edzőt, ezeket jól meg kell fizetni, és máris működik minden.
Akkor Magyarország ebből a szempontból még egy boldog hely, nem igaz? (Az interjú 2010-ben készült! -a szerk.)
Igen, itt az ártatlanság korát éljük. (Nevet.) Ami engem igazából irritál, az az, hogy akik sápot húznak a magyar labdarúgásból, azok nem a futball érdekében teszik ezt, hanem azért, hogy a helyi hatalmukat vagy legális pénzlenyúlási rendszert működtessenek belőle. Elég, ha csak azt nézzük, hogy mi volt a Matyi Dezsőt megelőző korszak előtti néhány évben a PMFC-nél.
Mire emlékszel a pécsi futballélettel kapcsolatban?
Közel laktunk a stadionhoz, és az ember csak felhúzta a kisdobos- vagy úttörőnyakkendőt, hogy ingyen bemehessen. A hetvenes évek közepén, hetvenötben egy időre kiestünk, utána több klub is egyesült, létrejött a PMSC, a Pécsi Munkás Sport Club, „a” városi egyesület. Újra feljutottunk az NB I-be, és egy viszonylag dicsőséges időszak kezdődött el, ami ha nem is hozott nagyon nagy eredményeket, leszámítva Garami időszakát, de az emberek legalább jártak meccsekre.
Te is?
Én is, persze. És ha tudnám, hogy még ma is ott vár kint nyolc-tízezer szurkoló, akkor ma is kimennék. Nagyon sokszor nem is a meccset néztem, gyerekfejjel is inkább azt figyeltem, mennyi hülye van. Angol típusú pálya volt, futópálya és védőháló nélkül, ha valaki kijött mondjuk szögletet rúgni, rendesen meg lehetett dobálni szotyival. Néztem a részeg embereket, akik az ellenfél szögletet rúgó játékosának ordítoztak, és néha átestek a kordonon. Ez már nincs. Nemrég voltam Portugáliában, és természetesen kimentem egy Porto-mérkőzésre. Pont azért, mert amikor külföldön járok, akkor ezt az érzést keresem: valaki gólt rúg, és egyszerre ugrik ötvenezer néző. Engem ez nagyon szórakoztat. Meccsre járni szerintem azért érdemes, mert olyan közegbe kerülsz, ami minden szempontból nagyon érdekes.
A pécsi kötődésű focistákat ismerted személyesen?
Dárdai apját is láttam játszani, és természetesen Dárdait is, amikor Gera jött, akkor már ritkábban jártam ki meccsekre.
A Gyirmót kicsit berágott Pécsett. (Nem kíméltek sem embert, sem épített környezetet a rangadó után – a szerk.)
Úgy látom, hogy az a fajta futballhuliganizmus, amit az ember távolról néz, rendkívül szórakoztató. (Nevet.)
Zene és futball: úgy tetszik, az ember mindkét területen tempót vált kora negyvenes éveiben.
Negyvenéves korukra a labdarúgók, ha nem legendás kapusok, abbahagyják. A zene az meg olyan, hogy ha nagyon lelkes vagy, és marad minden napra némi „energiacsomag”, akkor ez akár hetven-nyolcvan éves korodig is mehet. Ha mondjuk B. B. Kingre gondolsz…
Nekem Demjén Rózsi jutott eszembe…
Igen, nyilván az ember inkább olyan példaképeket választ, akinek nehezebb az orrára koppintani. (Nevet.) Természetesen az életművét nem kérdőjelezem meg, de én jobban szeretem B.B. Kinget.
Milyen poszton játszanál egy focicsapatban?
Én játszottam is a PMSC-ben! Kilenc-tíz éves koromban beválogattak egy tehetségkutatón, de nem sokkal később megtetszett az úszás, és azt választottam.
És átvitt értelemben?
Valószínűleg védekező középpályás lennék. Azon még nem is gondolkodtam, mennyire vonatkoztatható az egész emberre az a teljesítmény, amit egy focicsapatban nyújt. Én például soha nem tudtam gólt rúgni, és ez bizonyos értelemben minden területen igaz. Rúgok ugyan néha nagy gólokat, de ahogy valamelyik dalomban éneklem is, „Tudom, hogy kell győztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem”. (Mire megtanultam – Bandi a hegyről, Lovasi szólóalbuma – a szerk.)
VILLÁMKÉRDÉSEK
Van a mezőnyben kedvenc csapatod?
Mindig közben választok magamnak egy szimpatikusat.
Mikor jut fel a Pécs?
Ha komolyan vehetjük a játékosok és a vezetők fogadkozásait, akkor jövőre.
Van-e valamilyen igazán bevésődött élményed?
Mikor először mentem ki meccsre. Rácsodálkoztam a mezek színeire, a zöld gyepre, ugyanis akkor még csak fekete-fehér tévénk volt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júliusi számában.)
