Interjú Ch. Gáll András Fotó Mravik Gusztáv
Mikor kötött örök életre szóló barátságot szeretett sportágával? (Nem a pólóra gondolok.)
Apám négyévesen vitt le először futballmeccsre, ez 1954-ben volt, láttam Puskást, Kocsist, Hidegkutit, az Aranycsapat valamennyi sztárját futballozni – természetesen semmire sem emlékszem ebből. Pedig milyen jó lenne!
Vízilabdában ott van a sportág történetének öt legnagyobb alakja között, de a futballal hányadán állt? Nem pattant el öntől a labda?
Micsoda? Folyamatosan iskolaválogatott voltam a Toldy Ferenc Gimnáziumban, sokáig azt hittem, én vagyok a világ legjobb labdarúgója – is. Aztán 1966-ban az ifjúsági válogatottal Tatán edzőtáboroztunk, ugyanakkor, amikor az Újpesti Dózsa, a Fradi és a Pécs labdarúgói. Akkor láttam először közelről Benét, Göröcsöt, Zámbót, Albertet, Varga Zolit, és egy pillanat alatt rádöbbentem, hogy nem az a foci, amit én művelek.
Évekig Itáliában élt és vízilabdázott, ha úgy tetszik, Futbóliában. Gondolom, dőzsölt a futballélményekben.
Jól gondolja. Egy alkalommal azért felutaztam Siracusából, vagyis Szicíliából Nápolyba, hogy megnézzem a Napoli edzését. Maradona akkor ott játszott, ez, gondolom, magyarázza a kiruccanást. Nos, meg kell mondanom, Varga Zoli jobban bánt a labdával.
Csapó Gábor
Nem mondja?! Jobb futballista volt Maradonánál?
Nem ezt mondtam. Maradona dinamikusabb, energikusabb labdarúgó volt, más korszak másmilyen játékosa. Ha szigorúan azt nézzük, hogy ki volt a technikásabb, akkor Varga Zoli.
Akkor Zoli volt a kedvence…
Téved, Albert, vagyis bocsánat, a Flóri. Nekem csak a Flóri. Életem legnagyobb élménye volt, amikor az azóta jobblétre szenderült NÉVshowR című műsorba behívtak a születésnapom alkalmából, és Presser „Pici” mellett a Császár volt a meglepetésvendég.
Olaszországban harmincötéves korán túl légióskodott. Focizott még?
Állandóan. Siracusában nyolc gólnál kevesebbet nem rúgtam meccsenként, persze kispályás fociban. De milyen érdekes, az olaszok, még az amatőrök is, úgy védekeztek és olyan taktikusan játszottak, mint Franco Baresiék. Egyszerűen a vérükben van. Meg a patkányság is, már bocsánat. Húzzák az időt, odarúgnak, amikor a bíró másfelé néz, csípnek, harapnak. De nagyszerűen csinálják. Mint a profik.
„Az összes zsoké odajárult Puskás színe elé autogramot kérni”
Meséljen még!
Meséljek? Amikor az első úszó- és vízilabda-világbajnokságon, 1973-ban Belgrádban aranyérmesek lettünk, én meg gólkirály, Puskás Öcsi átjött Athénból, ahol a Panathinaikosz edzője volt, hogy szurkoljon nekünk a Tasmajdan uszodában. Akkor találkoztunk először. Aztán négy évvel később Mexikóban túráztunk, és én kimentem a lóversenypályára. Az első futam után megjelent Öcsi – akkor meg éppen ott járt –, és hatvanöt percre, számoltam, azért tudom, megállt az élet. Felfüggesztették a lovit. Ugyanis az összes zsoké odajárult Puskás színe elé autogramot kérni. És a fogadók nem türelmetlenkedtek, hanem ájult tisztelettel nézték a díszpáholyt.
1990-ben Rómában találkoztunk a futballvébén, láttam, a Nemzeti Sport újságíróit gardírozta. Hogyan került oda hozzájuk?
Kellett valaki, aki tud olaszul, reggel megvettem a La Gazzetta dello Sportot meg a Corriere dello Sportot, én lefordítottam a cikkeket Borókai Gabinak meg Gyenes „Pufinak”, és ők leadták az anyagot. Élveztem, nem tagadom. És ma is élvezem, mármint a focit. Talán valamicskét konyítok is hozzá…
1 – Ki (volt) a legjobban futballozó vízilabdázó?
Én. 1970. december 20-án délben a Kandó Főiskola tornatermében Bakács Gyuri barátommal és Kiss Feri birkózóval kispályás fociban háromra megvertük a Bene Ferencet és Juhász Pétert – a trió harmadik tagjára már nem emlékszem – felvonultató csapatot. Három gólt rúgtam.
2 – Melyik a kedvenc futballcsapata?
A Juventus konstans, a torinóiak mellett nagyon sokáig a Barcát imádtam, de tizenöt éve átpártoltam a Real Madridhoz. Túl sok holland játszott akkoriban a katalánoknál…
3 – Kit tart a valaha volt legnagyobb futballistának?
Nem kell gondolkoznom: Albert Flóriánt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. szeptemberi lapszámában.)
