Badár: Fáj, hogy a foci már nem népbetegség

Nem biztos, hogy az élet minden pillanatában az. Az ember nem viszi haza a munkáját, az orvos nem műt otthon, a vasutas nem állítja a váltót. Nekünk a színpad a munkahelyünk, amikor pedig civilként járjuk a világot, akkor éljük a magunk normális – vagy kevésbé normális – életét.

*

Való igaz, a mi agyunk más rugóra jár. Egy adott helyzetre sokszor másképp reagálunk, mint az átlagember.

*

Például úgy, hogy a Kontrollban a mi ellenőrbrigádunk futballhuligánokkal, kábítószer hatása alatt álló garázdákkal verekszik össze a metrón. Az egész epizódnak allegorikus értelme van, a helyszín elvont, absztrakt, lehetne a világ bármelyik metrója. A Kontroll persze számos síkon, dimenzióban játszódik, több rétege van a filmnek, de a futball – ezt az epizódot leszámítva – nincs ott ezek között.

*

Hát most olyat mondok, amitől a FourFourTwo olvasói lepetéznek: 1981. október 31-én, amikor Norvégiát 4–1-re megvertük a Népstadionban (cikkünk 2011-ben jelent meg, azóta talán már újra volt- a szerk.). Harminc éve nem járok meccsekre, ami nem azt jelenti, hogy nem érdekel a futball. Tavaly például a Debrecen összes BL-mérkőzését megnéztem, tetszett, ahogy a Loki futballozott, még ha nem is kapta el egyik ellenfelét sem. Szóval, a norvégok elleni 4–1… A kakasülőn gubbasztottam, 19 évesen, és nem láttam Kiss Laci második gólját, mert annyian álltak előttem, és persze mindenki felugrott. Én meg nem vagyok egy jegenye… Mire a kép elérkezett hozzám, előttem már mindenki eufóriában tombolt, pezsgőt bontott, amit el tudsz képzelni.

*

Hát nem. Sajnos a mai magyar futballban nincs olyan egyéniség, csapat, aki vagy amely kicsábítana a lelátóra. De ha lenne, akkor mennék!

*

Furcsa módon sokáig a Fulham volt, illetve még sokkal korábban a Nottingham Forest. Jó harminc éve, amikor két BEK-et nyertek, Brian Clough volt az edzőbálványom, Peter Shilton a világ legjobb kapusa, Trevor Francis pedig a csatárfenomén. Számomra roppant fontos, meghatározó meccseket játszottak. Tényleg. És hát kiscsapat létükre kétszer is végigverték Európát, gyönyörű játékkal.

*

No, amit tavasszal művelt a Fulham, az a Forest harminc évvel ezelőtti menetelését idézte nekem, azzal színesítve, hogy az én egyik kedvenc játékosom, Gera Zoli náluk remekelt. Zolin kívül nincs is nagyon kedvencem, talán régen Luís Figo volt, most meg – a 16 éves fiam hatására, aki nagy Barcelona-rajongó – természetesen Lionel Messi.

*

Így van, de tényleg imádni is kell.

*

Nekem igazán az fáj, hogy a foci mint népbetegség ma már nem működik. Amikor én gyerek voltam Szentesen, nem kellett hozzá más, mint egy pár tornacsuka, még igazi labda sem, mert rongyból, bármiből fabrikáltunk egy labdaszerű valamit, és elkezdtük kergetni az utcán. Még kapu se kellett hozzá, csak az volt a cél, hogy a labdát elvegyük az azt birtokoló sráctól, és utána minél hosszabb ideig magunknál tartsuk. Valahogy úgy, ahogy a Copacabanán. Egyszerre százan fociztunk, hömpölygött az egész massza, minden a labda körül forgott, kicsit szürrealisztikus formában. Ilyesmi már régóta nincs. Sajnos. Az internet elrabolta az agyakat, a gyerekekből kiveszett a természetes mozgásigény. És ez látszik is rajtuk. Szinte mindegyik túlsúlyos, van valamilyen nyavalyája, ami csak azért borzasztó, mert az élet nem ér véget húszéves korban. Hát szerintem ezért nincs foci Magyarországon.

*

Á, az nem számít. A futball mindig is az alsó néprétegek sportja volt, és számukra megszűnt a foci. Nincs honnan kiemelni a tehetségeket.

*

Ad, de csak alkalmanként, és messze nem annyit, mint például harminc-negyven évvel ezelőtt Hofi Gézának. Ezért is sokszoros tragédia, hogy nincs futballunk.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. januári számában.)

Szólj hozzá!