Az úszás és a foci nem is áll olyan messze egymástól…

Interjú Ch. Gáll András Fotó Mravik Gusztáv

Bár a Margitszigeti Sportuszoda ötvenes medencéjének szélén a lyukfoci elmaradhatatlan része volt a pólósok és úszók életének, a ketrecfutballról nem is beszélve, a világhírű Széchy Team klasszisai – Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Sós Csaba és persze a Wladár fivérek – egy házzal odébb, a Csasziban cseperedtek fel. A Magyar Úszószövetség elnöke és sporttársai szimbiózisban éltek a legnépszerűbb játékkal.

VIP-páholyunk egyik korábbi vendége, Gyurta Dániel arról beszélt, hogy ő is imádja a futballt, de edzője, Széles Sándor biztonsági okokból megtiltotta neki és a csoport tagjainak a focit, nehogy egy esetleges sérülés tönkretegye a karrierjüket. Önöknél hogy volt ez a hetvenes években?
Hát nem így. És csodálom Sanyit, hogy nem engedte futballozni Daniékat, hiszen annak idején ő volt a Széchy Team kiemelkedő tudású focistája. A foci annyira szerves részét képezte az edzéseinknek, hogy szerdánként feljártunk a Csaszihoz közeli Mátyás-hegyre, és ott kifulladásig rúgtuk a labdát. Kötelező meccseket rendelt el az Öreg. Széles Sanyi, Verrasztó Zoli ebben is klasszis volt, a bátyámra sem lehetett panasz.

És Wladár Sándor?
Kicsi voltam, hat-hét évvel fiatalabb Verrasztóéknél, nem nagyon engedtek oda, nekem drukkolnom kellett, és mindig megmondták, hogy kinek.

Az „igazi” futball is érdekelte, vagy csak az egymás közötti játék?
Érdekelt, de még mennyire! Kötelező jelleggel ott ültünk a tévé előtt – fekete-fehér Orionunk volt –, és le sem mertük venni a szemünket a képernyőről, nehogy akkor kapjanak gólt a kedvenceink. Bátyámmal nagy Vasas-drukkerek voltunk, nem is csoda, hiszen amikor serdültünk, a hetvenes évek közepén-végén remekeltek a piros-kékek, a hetvenhetes bajnokcsapatot fejből vágom. Mészáros – Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor…

…Gass, Müller, Zombori – Kovács, Izsó, Várady. Nyugodjon meg, akkoriban én is kijártam minden Vasas-meccsre.
Tényleg? Na, mindegy, a legszebb az egészben, hogy Vasas-drukker létünkre a bátyámnak Gyimesi Laci volt a legjobb barátja, tudja, a Honvédból. Gülünek hívtuk, és ahol mi laktunk, a mostani Tüskeuszoda helyén, a Bogdánfy út környékén, egy mocsaras terület volt, no meg Koch Robi is barátunk volt a Fradiból, szóval, sok jó focistát ismertünk. Robi a bátyámnak volt az évfolyamtársa az állatorvosin, fantasztikus futballista volt.

„SZÉCHY TAMÁS, AZ ÖREG SZINTÉN FUTBALLRAJONGÓ VOLT”

Volt kedvenc játékosa?
Hogyne, Várady Béla! Ezüstcipős volt, mindig skandáltuk, hogy „Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska!”. Apám azt mondta, hogy a Vasas a párt csapata, és ő csak azért is a Videotonnak drukkolt. Később volt egy vicces Vasas: Kakas, Farkas, Birkás, Nyúl, mint egy állatsereglet, az nagyon tetszett nekünk. A Vidiben pedig ott volt a Vadász, s amikor Maczkó játékvezető volt a bíró, adta magát a rengeteg poén, és mi el is lőttük azokat.

A labdával másképpen is barátságban volt…
Miután befejeztem az úszást, a nyolcvanas évek közepén elhívtak pólózni a Dózsába, és tagja voltam az 1986-os bajnokcsapatnak, amelynek Görgényi István volt az edzője. Rendkívül tehetségtelen voltam, de kiemelkedő volt a szerepem, mert az edzéseken én vezettem az úszást, és rendesen felhoztam a csapat kondiját, emiatt – is – lettünk bajnokok. No meg, mondanom sem kell, a ráúszásnál mindig én hoztam el a labdát. Lemhényi Butykó és Görgényi Pista megpróbálta elhitetni velem, hogy van tehetségem a pólóhoz, de realista voltam, és tudtam, hogy abban a Dózsában Varga Guszti, a csapatkapitányunk volt a vezéregyéniség.

Látta a magyar–horvátot? Rossiról mi a véleménye?
Minden idők egyik legnagyobb futballistája volt.

Nem Paolóra gondoltam!
Ja! Elnézést, én még mindig a hetvenes évek bűvöletében élek.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. májusi lapszámában.)