Fotó: Takács József
Meglepne, ha kiderülne, hogy már kisgyerekként politikai elemző szeretett volna lenni.
Amióta megértettem azt a kérdést, hogy „Mi akarsz lenni?”, mindig azt válaszoltam, hogy sportújságíró, emellett fociztam is a szombathelyi Sabariában. Általános iskolás koromban a Haladás meccseiről készítettem tudósításokat, és anyukámat is sikerült rávennem, hogy vigye be őket a Vas Népe szerkesztőségébe, hogy véleményezzék. Egészen sokáig rengeteget gombfociztam, nagy lelki törés volt, amikor a gimnáziumi időkben abba kellett hagynom. A középiskola befejeztével a Vas Népe sportrovata pályázatot hirdetett, és dolgoztam is náluk két-három évig, mellette a Sport Plusznak is írtam. Biztos voltam benne, hogy sportújságíró leszek.
És miért nem lett az?
Anélkül, hogy bárkit megsértenék, úgy éreztem, hogy túl gyorsan lehet a szakmában feljebb lépni. Olyan pályát akartam, ahol van szamárlétra. Másrészt óriási focirajongó voltam és vagyok, és azt vettem észre, hogy ha ezt munkaként kezeli az ember, akkor nem tudja átadni magát az élménynek. Természetesen nem ez volt a döntő tényező, de azóta sokkal jobb meccseket nézni. Én az átlagszurkoló szemével néztem, de a jó sportújságírónak szakmailag is felkészültnek kell lennie. Ha most visszamennék, akkor sokkal többet tennék azért, hogy értsem is, amit látok. Nagyon idegesítenek azok a közvetítések, ahol a bulvárelemek dominálnak.
A politika kortól és helyszíntől függetlenül szeret futballbarát színben tetszelegni.
Igen, de ezen nincs mit csodálkozni. Minden olyan dolog, ami érdekli a közvéleményt, a politikusokat is érdekli, akkor meg különösen, ha egyéni kötődés is párosul hozzá. De azok is, akiknek nincs affinitásuk a futballhoz, fontosnak érzik, hogy megjelenjenek egy-egy mérkőzésen, hogy a sikerekben osztozzanak. Nem is baj, ha a politikusok képesek divatot teremteni a fociból. Ami engem zavar, és ez közös mezsgye a politika és a labdarúgás között, az a megalapozatlan sikerpropaganda. Nemcsak idegesítő, de kontraproduktív is. Zavar, amikor a kudarcot sikerként próbálják eladni, erre a politikának is nagyon kell figyelnie, ha van ráhatása, hogy a helyén kezelje a dolgokat.
Hozhat a futballhoz való viszonyulás direktben szavazatokat?
Ha személyes tanácsadója lennék egy politikusnak, és felvetődne, hogy melyik sportágat válassza ahhoz, hogy az szavazatokat hozzon, akkor nem a futballt választanám. Rettentő nehéz azt bizonyítani, hogy az ő tevékenysége tette sikeressé a labdarúgást. A kis eredményeket pedig nálunk nem becsülik meg. A focinak már nagy ellentábora is van, és abból is lehet identitást építeni, hogy valaki nem szereti a sportágat. Ha ez a cél, érdemesebb valami trendi, modern sportot választani.
Gördeszka, BMX?
Pontosan, ott kevésbé van meg az ellentábor. De helyi szinten jó, ha a polgármester kiáll a csapat mellett. Ezt szokták díjazni az emberek.
Politikai elemzéseiben nagyon finoma és pártatlanul nyilvánít véleményt. Azt megtudhatjuk, hogy a futballban melyik csapat(ok)hoz húzza be az ikszet?
Mindig hagyom, hogy a meccs döntse el, ki a szimpatikus. Mindig az igazságosságnak drukkolok. A focit a politikával szemben azért is lehet szeretni, mert általában el szokott jönni az igazság pillanata. Lehet ott is mellédumálni, de az eredményekkel nehéz vitatkozni. Szeretem, ha a helyzetek alapján igazságos eredmény születik, és ez sokszor felülírja a szimpátiát.
Kovács Gergely
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. októberi számában.)
