Antonio Di Natale
Di Natale évekig volt az olasz bajnokság egyik legeredményesebb játékosa. Hosszú pályafutása során kétszer volt a Serie A gólkirálya, és 2010-ben az év játékosának is megválasztották hazájában. Azonban mivel fénykorában végig az Udinesében szerepelt, soha nem maradt reális esélye arra, hogy bármilyen sorozatban akárcsak döntőt is játsszon csapatával. A válogatott már más történet, Di Natale is tagja volt ugyanis a 2012-es olasz együttesnek, amely az Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt, ahol azonban 4-0-s vereséget szenvedett Spanyolországtól.
Yildiray Bastürk
A német születésű török középpályás többször is nagyon közel került ahhoz, hogy trófeákat nyerjen klubcsapatával. Emlékezetes, hogy Bastürk is tagja volt annak a Bayer Leverkusennek, amely a 2001-2002-es idényben csaknem minden sorozatot megnyert, végül azonban a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a kupában is az utolsó szalmaszálon csúszott el. Aztán néhány héttel később, a nyáron Törökországgal egészen az elődöntőig menetelt a világbajnokságon, ahol pedig az elődöntő jelentette számukra a végállomást. A bronzmeccset viszont megnyerték a törökök, így Bastürk legalább tudja, milyen érzés éremmel hazatérni egy nagy tornáról.
Sócrates
A brazil labdarúgás történetének egyik kiemelkedő alakja több regionális és egyéb kisebb bajnoki címet gyűjtött hazájában, nemzetközi színtéren azonban sem a válogatottal, sem pedig a Botafogóval és a Corinthiansszal nem tudott kupákat nyerni. A legendás játékos 1983-ban tagja volt annak a brazil válogatottnak, amely elveszítette a Copa América döntőjét Uruguay-jal szemben.
Bernd Schneider
Fehér Brazilnak is nevezték a sokoldalú, remekül passzoló német középpályást, aki Bastürkhöz hasonlóan alapembere volt a 2002-es Bayer Leverkusennek. A 2002-es világbajnokságon is szerepelt a német válogatottban, amely a döntőben maradt alul Brazíliával szemben. Négy évvel később megint közel volt a nagy sikerhez a Nationalelf tagjaként, ekkor azonban be kellett érnie egy bronzéremmel. Kicsit gonoszan elmondhatjuk tehát, hogy ha tényleg brazil lett volna, biztosan nyert is volna valamit…
Jermain Defoe
A tapasztalt támadó a Premier League történetének egyik legeredményesebb játékosa, de egy Community Shield-döntőt leszámítva eddig sem klub-, sem pedig válogatott-szinten nem tudott igazán nagyot alkotni. Külön balszerencséje, hogy 2008-ban épp akkor hagyta el a Tottenhamet, mielőtt a Spurs legyőzte volna a városi rivális Chelsea-t a Ligakupa döntőjében.
Stan Collymore
Senki sem szeretett ellene pályára lépni, mégsem váltotta be igazán a hozzáfűzött reményeket pályafutása során. A Nottingham Forrest és a Liverpool játékosaként is stabilan teljesített, de különböző személyes problémák és konfliktusok miatt hazája válogatottjában csupán háromszor kapott lehetőséget. Collymore a legközelebb az 1996-os FA-kupa-döntőben járt a trófeához, a meccset azonban akkori csapata, a Liverpool végül 1-0-ra elveszítette a Manchester United ellen. Tagja volt továbbá a Leicester City keretének, amely 2000-ben megnyerte a Ligakupát, a találkozón azonban nem lépett pályára.
Johnny Haynes
Pelé egyszer azt mondta Haynes-ről, hogy ő minden idők legjobban passzoló játékosa, akit valaha látott. Haynes 18 éven át szerepelt a Fulhamben, ez alatt 658 meccsen lépett pályára és 158 gólt szerzett, mindemellett természetesen meghatározó játékosa, sőt csapatkapitánya volt az angol válogatottnak is. Trófeákat azonban ő sem tudott nyerni. Miután profiként visszavonult, Dél-Afrikába ment, ahol segített a Durban Citynek megnyerni egy ellentmondásos, csak fehéreknek (Only White) megrendezett bajnokságot. Mindez pedig alighanem inkább elvesz a hagyatékéból, mintsem hozzáad.
Leighton Baines
Volt egy időszak, amikor Baines számított a Premier League egyik legkeresettebb játékosának. Egyszer például a Manchester United is hívta, Baines azonban kijelentette, hogy inkább maradna az Evertonban, ahol 2007 óta jelenleg is szerepel. Mint később kiderült, tulajdonképpen ezzel a döntésével biztosította a helyét a listán. 2009-ben ugyanis a vesztes oldalon volt az FA-kupa döntőjében, és korábban a Wigan játékosaként is bukott Ligakupa-döntőt és egy Championship-rájátszást.
Joe Baker
Szinte teljes gyermekkorát Skóciában töltötte. Figyelemre méltó vele kapcsolatban, hogy ő volt az első angol válogatott játékos, aki úgy játszott a nemzeti együttesben, hogy közben a skót bajnokságban szerepelt a Hibernian játékosaként. Később csatlakozott a Denis Law által fémjelzett Torinóhoz, de viszonylag hamar visszatért a Brit-szigetekre és az Arsenal játékosa lett. Ennek ellenére csak közel állt ahhoz, hogy meghívót kapjon az angol válogatott 1966-os világbajnoki keretébe, továbbá van még egy második helyezése a Nottingham Forrest játékosaként az angol első osztályból.
Clive Allen
Kétszer is kimondottan közel került az FA-kupa-győzelemhez, 1982-ben a Queens Park Rangerst segítette a döntőig, ahol csapatával elveszítette a megismételt meccset. Öt évvel később Allen 49 gólt szerzett már a Tottenham színeiben, de a Spurs végül csak a harmadik helyen végzett a bajnokságban, a Ligakupában a városi vetélytárs Arsenal búcsúztatta az elődöntőben, az FA-kupa döntőjét pedig hosszabbítás után ugyancsak elveszítette csapata a Coventry City ellen, hiába talált Allen már a találkozó második percében a kapuba.
