Remekül ment a futball és a héber

 

 

 

Szerencsés volt a csillagállás, amikor megszerveztük a Sava-borsa e havi kulináris kirándulását (persze csak virtuálisan) a Szentföldre. Egyszerre érkezünk a Symbolba Sallói Istvánnal, a Kecskemét klubigazgatójával, minden idők egyik legnagyszerűbb izraeli légiósával, ami önmagában még nem szenzáció – hiszen így beszéltük meg –, amivel viszont Jászai Tibor séf úr fogad, sokkal inkább az: „Valaha Kelet-Jeruzsálemben dolgoztam, az American Colony Hotel konyháján, ha falafelt készítünk humusszal, akkor jobb helyre nem is jöhettetek volna…”

Márpedig Sallói Pista már néhány nappal korábban leadta a rendelést, természetesen az izraeli arab konyha alapfogását, a falafelt készítjük el, és megint csak természetesen, kell hozzá humusz is, hiszen valamibe tunkolni is kell a forró olívaolajban kisütött csicseriborsó gombócokat, no meg a pitaszeleteket is.
Sallóiról eddig is tudtam, hogy félistenként tisztelik Izraelben, ha valakire igaz a klisé, hogy „elvitte a magyar futball jó hírét”, akkor az oroszlányi születésű, a Videotonban nevelkedő, de később a Honvédban is remeklő, 13-szoros válogatott gólerős támadó középpályásra mindenképpen az.
„1994. szeptember 19-én, egy héttel a huszonnyolcadik születésnapom előtt szállt le a repülőgépem a Tel Aviv-i Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren. Ha azt mondom, hogy izgultam, akkor még nagyon visszafogott vagyok, természetesen bennem is éltek a sztereotípiák, hogy itt lőnek, robbantanak, aligha térek haza élve ebből a kalandból. Aztán hamar kiderült, nem eszik olyan forrón a kását” – réved a múltba az első magyar izraeli légiós tekintete.

Végül több mint hat, roppant sikeres és kellemes év lett a félve megkezdett kalandból. „Mondjuk, időm volt rá, öt esztendőt töltöttem a Beitar Jeruzsálemnél, majd másfelet a Herclijánál.
Akkoriban a belga Louis de Vries volt a Honvéd tulajdonosa, talán 1993 őszén a Manchester United elleni BL-meccsek verték fel az ázsiónkat. Odakint 2–1-re kikaptunk ugyan, de én szereztem a gólunkat, a mai napig én vagyok az utolsó magyar labdarúgó, aki az Old Traffordon gólt lőtt. De Vriesnek – zsidó ember lévén – kiváló izraeli kapcsolatai voltak, övé volt a játékjogunk, így kerültem egy évre rá a Szentföldre” – meséli Sallói, miközben már sülnek az olívaolajban a falafelgombócok.
Sallói hamar gyökeret vert a Beitarnál, olyan jól játszott, hogy megalapozta a magyar futball hírnevét. Hamarosan követte Pisont István, Hamar István…
„Izraelben gyorsan rákaptak a magyar vonalra, először megkérdezték tőlem: nálunk mindenkit Istvánnak hívnak? Általában az volt a szokás, ha egy ország futballja bejött nekik, akkor ragaszkodtak a futballistáihoz. Előttünk az orosz vonal élt, aztán jött a magyar.”

Persze nemcsak adomázni jöttünk a Symbolba, hanem főzni is. Jászai séf úr Kelet-Jeruzsálemben, tehát palesztin területen dolgozott, így átfogó képe van az izraeli konyháról.
„Ami valójában arab konyha, hiszen Izraelben a zsidók mind jöttek valamelyik európai országból, magukkal hozva az orosz, a magyar, a lengyel, az ukrán, a német konyha elemeit. Azonban a speciálisan arab alapétel, a csicseriborsó masszából tahina, azaz szezámpaszta hozzáadásával készített humusz minden izraeli kedvence, legyen az illető zsidó vagy palesztin. És a falafel is csicseriborsóból készül, csak a gombóckákat kisütjük olívaolajban”, magyarázza a főszakács.
Sallói második otthonra talált Izraelben, amiben persze az is szerepet játszott, hogy kétszer is bajnoki címre vezette a Beitart.
„Megtanultam héberül, mivel egy évig egyetlen magyarként a csapatnál rá voltam kényszerülve, ha azt akartam, hogy megértessem magam. Valójában az újságokból tanultam a nyelvet és az írást, és a televízióban is sokat nyilatkoztam, persze eleinte angolul. Egyszer aztán a riporter javasolta, folytassuk héberül, és ment. Attól kezdve mindig héberül nyilatkoztam.”
Júliusban itt lesz nálunk Sallói legkedvesebb játékostársa, a kilencvenes évek legendás izraeli sztárja, Eli Ohana.
„Eli az U19-es válogatott szövetségi edzője, jönnek az Eb-re, várom már a találkozást. Most volt az ötvenedik születésnapja, beszélgettünk skype-on, úgy általában is tartom a kapcsolatot a régi klubtársaimmal. Szeretettel gondolok vissza azokra az évekre, de így vagyunk ezzel valamennyien, akik futballoztunk Izraelben.”

Ch. Gáll András

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. augusztusi számában.)