A magyar foci egyelőre csak a múltjára lehet büszke, de nincs a sportágnak múzeuma, archívuma, könyvtára. Pontosabban: eddig nem volt. Mert Felcsúton elkezdődött a leendő Puskás Intézet gyűjteményének feldolgozása, bővítése, rendszerezése. A kollekció alapját a Spanyolországból 2011-ben hazakerült hatalmas Puskás-örökség adja, de az akadémián gyűjtenek minden tárgyat, fotót, trófeát, dokumentumot, ami a magyar foci régmúlt dicsőségét hirdeti. Az FFT hónapról hónapra előkotor valamit, és megmutatja olvasóinak. Kevéssel azután, hogy a Puskás Intézet bejelentette a Grosics-hagyaték megszerzését, az Aranycsapat utolsóként távozó tagjának, Buzánszky Jenőnek a kincsei is Felcsútra kerültek – a legendás jobbhátvéd fiának döntése nyomán. A döbbenetesen gazdag anyagból csemegézünk…
Buzánszky Jenő jószerével az egyetlen tagja a legendás Aranycsapat klasszikus tizenegyének, aki az ötvenes évek sikerei óta (amikor is egyetlen meccsről sem hiányzott!) egészen a haláláig ugyanabban a házban élt, nem emigrált, nem házasodott újra, nem dolgozott külföldön, és persze jócskán túlélte a rendszerváltozást, ezért jutott neki a legújabb kori kitüntetésekből, elismerésekből is, mint amilyen a Nemzet Sportolója cím, a Prima Primissima-díj, hogy csak a legértékesebbeket említsük a sok száz plakett, plecsni, díszpolgári, díszdoktori, tiszteletbeli cím közül. Mindebből – és persze Jenő bácsi lelkiismeretes értékőrző munkájából, attitűdjéből – következik, hogy az ő dorogi házában halmozódott fel a talán legteljesebb és leggazdagabb Aranycsapat-gyűjtemény. Ez, a mintegy ezer tételből álló anyag került Buzánszky Jenő születésének 91. évfordulóján, 2016. május 4-én a Puskás Intézet kezelésébe, és valóban lélegzetelállító mindaz, amit a kopaszsága miatt „Kazalnak” becézett védő az évtizedek során összegyűjtött.
A tárgyak részletes feldolgozása után még bizonyára számtalan érdekességre derül fény, most emeljünk ki csak néhány tételt, amelyek a Puskás- és Grosics-hagyatékhoz képest is különlegesnek számítanak. Nos, azon túl, hogy Jenő bácsi vitrinjében egy helyütt megtalálható volt az Aranycsapat-korszak három legfényesebb diadalának emléke, az olimpiai aranyérem, a svájci vb-ezüst és az 1953-as Válogatottak Közép-Európai Kupája aranyérem, egyedül itt találtuk mindhárom medált a maga eredeti dobozában! Akkoriban ugyanis még szó sem volt nyakba akasztható, szalaggal felszerelt érmekről, hanem kis dobozkákban adták át a medálokat. Nos, az olimpiai arany szerény, kékes színű dobozban, az ötkarikával a fedelén jutott a játékosokhoz, míg most először szerezhettünk tudomást bizonyos Paul Kramerről, aki nem más, mint az a neuchateli ékszerész („médailleur”, azaz medálkészítő), akinek a műhelyéből kikerült a szépen kidolgozott, de apró érmecske. (Amelyet egyébként Czibor Zoltán ezüstláncon viselt egész életében a nyakában, mielőtt unokaöccse a Puskás Intézetnek adományozta nagybátyja örökségét.) Ugyanilyen vagy nagyon hasonló arany- és ezüstérmeket adtak a döntősöknek 1938-tól egészen 1966-ig (egy ’38-as magyar vb-ezüstöt az angol Nemzeti Futballgyűjtemény is őriz), vagyis nemcsak Fritz Walterék, de még Bobby Charltonék is ilyet kaptak a Rimet-kupa mellé, és sok neuchateli éremmel találkozhatunk a világ különböző futballmúzeumaiban. Az eredeti doboz azonban jelenlegi tudásunk szerint egyedül Buzánszky Jenőnél maradt meg, ráadásul egészen jó állapotban. A gyűjtemény része aztán a 100. magyar–osztrák mérkőzés (1955, 6:1) labdája, de korábban az angolok elleni 7:1 labdáját is Buzánszky őrizte, mígnem az egy brit árverés után a manchesteri angol Nemzeti Futballmúzeumban kötött ki. De maradt a kollekcióban így is temérdek fantasztikus futballrelikvia, amelyek feldolgozása során bizonyára újabb és újabb különlegességeket mutathatunk be önöknek ebben a rovatban.
Szöveg Mravik Gusztáv, Szöllősi György Fotó Puskás Intézet
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. júliusi számában.)
