Tino Asprilla, az őrült kolumbiai, aki mellett képtelenség volt unatkozni

Szöveg Si Hawkins

Ennél stílusosabban aligha lehetne megérkezni. Newcastle repülőterén sarkvidéki időjárás és hóvihar tombolt 1996 januárjában. Egy szőrmekabátos alak közelített a terminálokhoz, messziről nézve akár Elizabeth Taylor is lehetett volna valami szibériai helyszínen. Így érkezett meg Faustino Asprilla az észak-angliai vidékre, Tyneside-ba, ahol a csatárok szerelmeseit sohasem látott focival nyűgözte le, ráadásul mint divatikon sem volt elhanyagolható.

„Azok a bizarr pólók – sóhajt egykori csapatkapitánya, Rob Lee. – Szőrmekabátjai takarásában mindig szedett-vedetten, rendetlenül görnyedezett. Ha David Ginola kezébe adunk egy fekete nejlonszatyrot, onnantól azt is dollármilliókért lehet árulni. Tino bármit is vett fel, úgy nézett ki, mint egy csöves.”

Ilyen idők jártak. A kolumbiai szupersztár egyenesen Olaszországból érkezett, és csak egyetlen butikot kedvelt Newcastle-ben, a Disney-boltot a Metrocentre bevásárlóközpontban. Ő nem Guccit, hanem Goofyt szerette. Ennek ellenére nem Miki egér típusú futballista volt.

„Nem is gondolnád, mennyire gyorsan mozdult – idézi fel Lee. – Azzal a görbe lábával azt gondoltad volna, hogy egy másodperc alatt leszereled, ő viszont egy szempillantás alatt olyan varázslatot csinált a labdával, amiről mások legfeljebb álmodhattak.”

A pályán kívül is képes volt meglepni társait váratlan húzásaival: megrugdosott egy buszt, ezért eltiltották egy kupadöntőről. Megakadályozott egy merényletet, feltalálta a Jurassic PonyBallt, és belediktálta az orvosságot a stresszes Alan Shearerbe. Mindezeken felül Faustino Asprillát egy fél idényen át minden idők legszerencsétlenebb téli igazolásaként emlegették, ami egyrészt sajnálatos, másrészt nem felel meg az igazságnak.

Ahogy a híres zsoké, Devon Loch bukása a Grand Nationalen az egész lóversenysportra hatással volt, úgy lépte át az Asprillával kiegészült Newcastle a saját határait az 1995–96-os idényben. Mark Wood krikettjátékos felidézte a történetét, miközben azt fejtegette, érdemes-e Jofra Archert beválogatni a 2019-es krikett-világbajnokságra. „Tino Asprilla szerződtetése igazán jellemző volt Kevin Keeganre – magyarázta. – Megváltoztatta a dinamikát? Összezavarta a rendszert? Egyik pillanatról a másikra minden felborult.”

Viszont a kimagasló dobójátékoshoz hasonlóan Asprilla olyan színt hozott a játékba, hogy arra a legtöbben sohasem lettek volna képesek.

HASZNÁLD KI, TINO

Könnyen megfeledkezhetünk róla, hogy tyneside-i kaland előtt Asprilla jó néhány győzelmet ért el még úgy is, hogy közben életvitelével számos álmatlan éjszakát okozott edzőinek. Persze közben az ő álmatlan éjszakai sokkal élvezetesebben teltek, a pályán pedig hihetetlen izgalmakat okozott kiszámíthatatlan akcióival.

„Az emberek felkeltek vasárnap reggel hétkor csak azért, hogy megnézzék a Parma mérkőzéseit – magyarázza a kolumbiai újságíró, Lucero Rodríguez. – Az egyik barátom, egy mérnök is így tett, és később el is magyarázta, miért. Azt mondta, hogy Asprillában nem lehet csalódni: minden alkalommal csinál valamit, amiért érdemes megnézni a meccset.”

A fegyver- és lófanatikus csatár szabadon és zabolátlanul élt. Szülővárosa, Tuluá egy falatnyi vadnyugat, ahol gyakran hallani a fegyverek ropogását, és az átlagosnál több versenyló talál új gazdára. A dél-amerikai játékos a Cúcuta Deportivóban szerzett hírnevet, miután első találkozóján hatalmas gólt kapott tőle az argentin válogatott kapusa, Sergio Goycochea. Később a bajnoki címvédő Atlético Nacional, Pablo Escobar csapata legyőzéséhez járult hozzá, aminek következtében halálos fenyegetéseket kapott.

Külföldi pályafutását 1992-ben, Olaszországban kezdte, de nem a szokásos nehézsúlyú klubok valamelyikében, hanem a tejipari óriáscég, a Parmalat által szponzorált klubban. Buongiorno, Parma!

Andrew Gardener billericay-i lakos közelről követte figyelemmel Asprilla pályafutását, mivel szenvedélyesen rajongott a Parmáért, aminek főbb eseményeit a Channel4 közvetítette. Még egy szurkolói magazint is elindított One Team in Emilia címmel, és lassan bejáratos lett a klubhoz. Gardener elmondja, egy alkalommal bejelentés nélkül érkezett a csapat egyik irodájába, „ahol a vezetőedző rögtönzött stadiontúrát tartott neki”.

A Parma lazább világa illett Asprilla személyiségéhez. A szabadrúgásokat időnként úgy gyakorolta, hogy a klubtulajdonos telefonját vette célba; ezt manapság nem ajánlanánk bizonyos csapatoknál.

Ennek ellenére kezdetben nem volt könnyű megszokni az olaszországi életet. „Magányosnak érezte magát, és folyton fázott – emlékezik Rodríguez, az újságíró. – Az első reakciója az volt, hogy felhívta az anyukáját, és bejelentette, hogy hazamegy, de az édesanyja kerek perec kijelentette, hogy addig marad, amíg sikeres nem lesz. Majd ha meglesz a hírnév, és még mindig haza akar jönni, akkor jöhet. De előbb bizonyítson.”

Ez sikerült is. A fiatal kolumbiai nevét az egész világ megismerte, és az alaposan begyakorolt szabadrúgások is meghozták a sikert: ő törte meg a Milan 58 mérkőzés óta tartó veretlenségét a San Siróban. Igaz, a meccs előtt nem tudott sem a vörös-feketék rekordjáról, sem a Franco Baresi vezette védelem erényeiről, bár valószínűleg egyébként sem izgatta volna egyik se. Asprilla ugyanis sosem idegesítette fel magát.

A parmai évek mámorosan teltek, és 1993-ban a csapat Asprilla segítségével megszerezte az első európai címét, a KEK-győzelmet úgy, hogy a kolumbiai két gólt szerzett az Atlético Madrid elleni elődöntőben. A mérkőzést követően viszont közbejött valami: Tuluában egy buszvezető összekoccant a kocsijával.

„Amikor kiszálltam, a sofőr rám csukta a busz ajtaját – mondta Asprilla az FFT-nek 2008-ban. – Berúgtam az ajtót, és ahogy az üvegen át kihúztam a lábamat, elvágta egy szilánk. Ha feljutottam volna a buszra, megütöm a sofőrt.” Így hagyta ki a döntőt.

Bizonyos értelemben kínos volt, hogy a Parma többször is a rendőrség közelében tartotta az edzéseket, hogy a kolumbiai a közelben legyen, ha kiengedik. „Egyszer bejutottam, de Tino nem volt ott – folytatja Gardener. – Egy másik baleset során egy öregasszony Fiatját törte össze, és a hölgy súlyosan megsérült. A közlekedés nem volt az erőssége.”

„B…SZÓDJ MEG” – ASPRILLA ELSŐ ANGOL SZAVAI

Temperamentuma ellenére a csapattársak nem fordultak el tőle. A második idényében hatékony párost alkotott Gianfranco Zolával. „A pályán kívül is közeli barátok voltak – mondja Gardener. – Szerintem a klubnál jó szemmel nézték, hogy Zola barátságot kötött vele. Luigi Apolloni volt a másik barátja, és mivel mindketten házasságban éltek, valamennyire féken tartották őt.”

És még így is próbára tette mások türelmét. Hazájában egy szilveszteri bulin tartóztatták le engedély nélküli fegyverviselésért, a Parma busza pedig egy alkalommal az útszéli árokból szedte össze őt. De a pályán tette a dolgát, és 1995-ben újabb európai sikerhez, az UEFA-kupa-győzelemhez segítette csapatát a Bayer Leverkusen elleni elődöntőben szerzett három góljával. Hat hónappal később a klub meghozta a végső döntést az önfejű sztár eladásáról.

Gardenernek van egy elmélete erről: „Volt egy előzetes megállapodásunk Fabio Capellóval, de ő azt mondta, hogy nincs szüksége Asprillára, így már előre megszabadultunk tőle. Aztán végül Capello nem is jött.”

Ha maradt volna, a Newcastle megnyerhette volna a Premier League-et az 1995–96-os idényben, és talán még most is meghatározó lenne. Vagy nem (lásd: Blackburn). Szóval mit jelentett Asprilla szerződtetésének lehetősége Tyneside-ban 1996 elején?

Nos, nyilván amennyi jót, annyi rosszat is. „A fülünkbe jutottak bizonyos pletykák, hogy meg fog bukni az orvosi vizsgálaton a kokainhasználat okozta elváltozások miatt” – mondja Gavin Webster tyneside-i humorista és író, a Heaton Stannington egykori játékosa. Webster egykor egy pályán játszott Asprillával, és utólag úgy látja, hogy a kolumbiai sok galibát okozott.

„Az emberek naivabbak voltak akkoriban. Még friss volt az Andrés Escobar-ügy” – érvel. Asprilla a kolumbiai válogatottban még ingadozóbb teljesítményt nyújtott, mint klubszinten. Balhék, eltiltások és újbóli felkérések egymásutánja következett, de egy mérkőzés kétségtelenül biztossá tette a nevét a legendák klubjában. Diego Maradona 1993-ban a kolumbiai válogatottat gúnyolta egy Buenos Aires-i világbajnoki selejtező előtt: „Ez nem Clásico. A Clásicót két erőteljes rivális vívja.” Az élcelődés visszafelé sült el, Argentína 5–0-ra kikapott a találkozón, Asprilla tündökölt, két gólt szerzett, amelyeket végtelenül hosszan ünnepelhetett.

Az 1994-es világbajnokságon Kolumbiát titkos favoritként kezelték, de végül gyorsan kiesett. A halálos fenyegetések vészjóslóan fojtogatták a csapatot. Asprilla korábban elmondta az FFT-nek, hogy útban hazafelé ő maga figyelmeztette Andrés Escobart, akinek az öngólja miatt kiesett a kolumbiai válogatott, hogy ne menjen bulizni, ha hazaérnek. „Megígérte, aztán mégis ő volt, aki elsőnek elindult szórakozni – magyarázza Asprilla. – Gyilkosság áldozata lett.”

Két évvel később Asprilla Newcastle-be repült, ahol minden Kevin Keegannek volt alárendelve. Vajon hallott róla valaki korábban? „Néztük az olasz focit, amíg Gazza ott volt – mondja Lee. – De nem voltunk kifejezetten tájékozottak. Meglehetősen váratlanul történtek a dolgok.”

„ŐT VÁLASZTOTTÁK UTOLSÓKÉNT AZ EDZÉSEKEN”

A Newcastle már egyébként is vitte a show-t az 1995–96-os idényben. Miközben a Man. United nélkülözni kényszerült a kungfu-rúgása miatt eltiltott Éric Cantonát, a címvédő Blackburn pedig hervadozott, a Szarkák szárnyaltak. Les Ferdinand magabiztosan vágta a kapuba Keith Gillespie beadásait, ráadásul Ginola és Peter Beardsley is kivette a részét a munkából, így január végére a csapat 12 pontos előnnyel vezette a bajnokságot. Miért kellene hát felforgatni a működő rendszert?

„Szerintem Tinót eredetileg cserének szánták, aki adott esetben beáll Peter helyére” – mondja Lee. Így is volt, az új csapattag az eredeti tervek szerint csak megfigyelte volna a Newcastle soron következő, Middlesbrough elleni meccsét, így az ebédhez meg is ivott egy jó pohár bort. Keegan azért cserejátékosnak megtette Asprillát, és amikor az edző megelégelte a csapata küszködését, beküldte új szerzeményét, a kolumbiai pedig megfordította a meccset.

„TINO KÜLÖNLEGES EMBER. OLYKOR DÍNÓNAK ÖLTÖZVE LOVAGOL”

„A lába olykor természetellenesen hosszúnak tűnik” – kacagott Barry Davies kommentátor egy újabb sprint után. A szurkolók máris kántálták a csatár nevét. „Valószínűleg ezt élte meg a legnehezebben – magyarázza Warren Barton jobbhátvéd. – Annyira jó volt a Boro ellen, hogy mindenki megkedvelte.”

Paul Brayson vegyes érzelmekkel fogadta a kolumbiait, főleg azért, mert Keegan jobban szerette a sztárokat a fiataloknál. „Megnyertük az ifik és a tartalékok bajnokságát is – mondja. – Akkoriban ott volt Ferdinand, Beardsley, Kitson, majd Asprilla és Shearer. Ezek után nekem hol lesz a helyem, kérdeztem kétségbeesve.”

Végül Asprilla nem okozott nagy kárt Braysonnak, sőt 44 évesen még mindig aktív játékosa és góllövője a Stuart Elliott vezette alacsonyabb osztályú Newcastle Benfieldnek. De vajon hatással volt rájuk a kolumbiai életvitele?

„Mi nagyjából ellentétesen viselkedtünk – nevet Elliott. – Őt általában utolsónak választották, amikor csapatokat alakítottunk. Tino első angol mondatai szitkozódások voltak. Szerintem a vezetőedző sem tudott vele mit kezdeni.”

Nem Asprilla volt az egyetlen nagy igazolás februárban. Lee tanácsára David Batty is megérkezett, így a játéklehetőségért még többet kellett küzdeni. Barton és Gillespie jól kijött egymással, de Rob Lee és Keith elkezdtek kikopni.

Közben a visszatérő Cantona teljes erővel nyomult a Manchester Uniteddal, a Newcastle előnye pedig egyre csökkent. Úgy tűnt, megint a francia fogja megmenteni Alex Fergusonékat az idény közepén, miközben Asprilla kevésbé biztató teljesítményt mutatott a csapatában.

„A jelentéktelenebb meccseken meg tudott őrjíteni – mondja Lee. – A nagy meccseken viszont csak passzolni kellett neki, és mindent elintézett. Ha nem volt formában, akkor jobb volt, ha be sem áll.”

Vajon lehetett ösztönözni ezeken a rosszabb napokon? „Mindent megtettünk különböző technikákkal, különböző nyelveken – sóhajt Barton. – Olykor nehezen viselte, hogy a hazájától távol, terhes feladatokkal kell megküzdenie.”

Ha viszont jó formában volt, akkor brillírozott. Az Anfielden lőtt különleges góljával 3–2-es vezetést szerzett a Liverpool ellen, de 4–3-as vereség lett a meccs vége. „A találkozók menetrendje sem sokat segített – mondja Barton. – A United szinte mindig szombaton játszott és nyert. Ez iszonyúan nyomasztott minket a vasárnapi vagy hétfői mérkőzéseinken.”

Különösen a menedzser volt stresszes. A Manchester United elleni találkozón hangzott el a híres mondata, a „szeretném, ha megvernénk őket”. A kudarc után a United négypontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot, a Newcastle-ből pedig a Premier League legszerethetőbb vesztese lett.

„Jó lett volna megszerezni azt a győzelmet – mondja Barton. – Nincs nap, hogy ne jutna eszembe.”

Ez volt a Newcastle legjobb eredménye az elmúlt csaknem hetven évben, így Asprilla sem búslakodott. Az ajtaja mindenki előtt nyitva állt.

„Kibérelt egy szuper házat, ami tele volt mindenféle cuccal – mondja Elliott. – Megmutatta mindkét hűtőjét. Az egyikben tartotta a kajákat, a másik dugig volt sörrel és pezsgővel. Elképesztő vendégsereg és felfordulás volt nála, de ő erre mindig csak legyintett.”

Asprilla később elárulta, hogyan csalta el magához a nőket: azt hazudta, hogy ott lesz David Ginola is. „Nem sokat küzdött értük. Viszont folyamatosan be volt állva – gúnyolódik Barton. – Ráadásul a háza tele volt tükrökkel.”

A Donald-kacsás pólók és a sokszor görnyedt testtartás megtévesztő lehetett. „Azokkal a lábakkal csodát művelt – ismeri el Barton. – Olyan volt, mint Chris Waddle. Nem lehetett elvenni tőle a labdát.”

Vajon élvezte volna Barton előző helyét, a Wimbledont is? „Ez egészen biztos – nevet. – Az angolja és az én spanyolom nem volt a legjobb, de tolmács segítségével jókat beszélgettünk a játékról.”

LÖVÉSEK ÉS LŐNYOMOK

Asprilla még nagyobb figyelmet kapott, miután Ferdinand és Ginola a Tottenhamhez igazolt 1997 nyarán. Hat hónappal korábban Keegan is távozott, a helyére Kenny Dalglish jött, aki szívesebben tett előre olyan játékosokat, mint Shearer. Ennek ellenére Tino legnagyobb Newcastle-meccse még váratott magára.

A Barcelona lett a Szarkák első ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében. A sérülések miatt a kolumbiai kezdőjátékos lett az 1997. szeptemberi meccsen. „Egyértelmű volt, hogy győzni akar – idézi fel Lee. – Elképesztően jól játszott, akárcsak Keith Gillespie.”

Az első félidőben szerzett mesterhármasa, amelyből két gólt fejjel ért el, Gillespie beadásából, a Newcastle történelmének egyik legemlékezetesebb estéjét hozta. Pedig néhány hónap múlva már nem volt a csapat tagja. Asprilla januárban jelezte a távozási szándékát. Bár a Newcastle megszenvedte, de Shearer felépülése után Tinónak mennie kellett, és ezzel pályafutása legdicsőbb időszaka is lezárult. Állítólag elvesztette a tyneside-i bérelt házáért visszajáró kauciót, mert a falak tele voltak lövések nyomaival. Angliai kalandja után hatmillió fontért visszatért a Parmába, de ott még kevesebb örömben volt része.

„Kudarcot kudarcra halmoztunk – mondja Gardener. – Szerintem csak a szurkolók hangulatát akarták javítani a szerződtetésével.” A csatár hóbortos magánélete már a pályán is nyomot hagyott. Őt és a paraguayi Luis Chilavertet kiállították egy 1997-es világbajnoki selejtezőn. Asprilla később azt állította, valaki felajánlotta neki, hogy megöli a legendás kapust. Nem élt a lehetőséggel, később mégis hazaküldték a vb-ről, mert túl sokat reklamált, miután lecserélték Kolumbia első, Románia elleni mérkőzésén.

A klubjához visszatérő ikon csak néhány meccset játszott a Parma színeiben, majd hasonlóan rövid időszakokat töltött közép- és dél-amerikai csapatoknál.

A második próbálkozása az Atlético Nacionalnál szó szerint csak percekig tartott: első meccsén kiállították, majd összeverekedett az edzőjével.

A bizarr fordulatok sora itt még nem ér véget. Visszatért Newcastle-be a Szarkák Barcelona elleni 2002-es barátságos meccsére, és megismerkedett a negyedosztályú Darlington kétes hírű tulajdonosával, George Reynoldsszal. Kiszámíthatatlan manőverei következtében a csapatnál kötött ki. Scott Thornberry, a szurkolói magazin főszerkesztője nem volt elragadtatva, és ennek hangot is adott.

„Azt ígértem, hogyha hozzánk igazol, akkor meztelen seggel kiállok a Binnsbolt kirakatába – mondja az FFT-nek. – Egyszer egy idősebb Middlesbrough-játékos, Bernie Slaven meg is tette, miután a Boro nyert az Old Traffordon.”

Az nem derült ki, hogy az üzlet tulajdonosa mit gondolt a kirakat nem rendeltetésszerű használatáról, de a Darlo szurkolói és Tino kölcsönösen egymás ideigeire mentek. A Carlisle elleni meccsen mutatták be, kapott számot is, és Thornberry még a hartlepooli debütálás lehetőségét is pedzegette. „Vettem egy kolumbiai zászlót – emlékezik. – De aztán minden rosszra fordult, így fogtam a kis zászlómat, és ráírtam, hogy eladó.”

Reynolds, az egykori széfrabló és börtöntöltelék ekkor konyhabútorok eladásából élt. A szupersztárok leigazolása kétélű fegyver volt. Gazzával már befürdött, és most Asprilla készült sietve távozni, mielőtt aláírta volna a szerződést. „Átb…sztak minket” – panaszkodott a klub egyik dolgozója a Guardiannek. Vajon egyetlen Darlingtonban töltött este kikészítette a csatárt?

„Ez tényleg egy eléggé puccos hely – gúnyolódott Webster, a humorista. – Gondolom, megtudta, ki is valójában George Raynolds, és eldöntötte, hogy semmi esetre sem fog egy ilyen pasasnak dolgozni.”

A klub a kolumbiai játékos egyik helyi barátnőjén keresztül próbált kommunikálni a hóbortos csatárral. „Lehet, hogy néhány ígéretét nem tartotta be – reflektál Thornberry, aki akkoriban veszett össze Reynoldsszal is. – Tino gyakran meglátogatott, veszekedtünk, olykor éjszaka hívogatott…” Talán nem is csoda, hogy az egykori rabló és a fegyvermániás Asprilla nem húzták sokáig együtt.

Reynolds végül visszakerült a börtönbe, a kolumbiai pedig folytatta dél-amerikai turnéját. „Argentínában csak Discoteca Asprillának nevezték, mert mindig bulizott. Ő volt Mr. Party” – magyarázza az újságíró Rodríguez. Aztán az Universidad de Chilénél tovább emelte a tétet, azzal, hogy az edzésen is lövöldözött.

„Csak vicc volt – nyugtatott meg mindenkit később. – Vettem egy műfegyvert, a hollywoodi filmekben is ilyeneket használnak. Aznap épp elvittem magammal edzésre.”

Erről az esetről aztán mégis inkább hallgatott, amikor szülővárosában megalapította csapatát, a Club Atlético Faustino Asprillát. Szőrméit árverésre bocsátva némi forrást is teremtett a kezdeményezéshez, egy newcastle-i színházi producer például 2300 fontot fizetett az egyikért, és később Asprilla az új kapcsolatát kihasználva feltűnt a színpadon is. Természetesen.

ELEGÁNS HANYATLÁS

Évtizedekkel fénykora után Asprilla továbbra is hírességnek számít szülőföldjén. Olykor gépfegyverrel a kezében, olykor meztelenül tűnik fel különböző helyeken, magazinokban. Nagy üzletekbe bonyolódott pornósztárokkal, majd megalapította a saját óvszermárkáját Tino condom néven. A karantén alatt több millió óvszert szeretett volna ingyen felajánlani, de végül a járvány okozta krízis őt is megviselte.

„Nemrégiben csődöt jelentett – mondja Rodríguez – néhány rossz befektetés miatt.”

Korábbi csapattársa, Brayson még emlékszik, amikor az anyagiakról beszélgettek. „Les Ferdinand Porschéja volt a téma, amikor megkérdezték, hogy ő miért nem vesz egyet, de Tino csak lenézően legyintett.”

A gumilábú ikon időnként feltűnik egy-egy valóságshow-ban vagy sportműsorban, ráadásul a régi haverokkal is tartja a kapcsolatot. Asprilla mindig is éjjeli bagoly volt. Stuart Elliott felidéz egy 2016-os találkozót a Newcastle Falconsszal, amit egy egész éjszakán át tartó bulizás után játszottak. Szép munka, Tino!

„Telt ház volt, tizenkétezer-ötszázan szurkoltak. De hol a sz…rban van Tino? Keith Gillespie látta, hogy reggel fél hétkor még javában bulizott. Alan meg fog őrülni… Ekkor Tino besétált az öltözőbe tágra meredt szemekkel, a cipőjét egy reklámszatyorban hozta. Alan ordított vele, hogy öltözzön már, de Tino még fényképezkedni óhajtott. Előkapta a zsebéből a saját arcképével díszített óvszert, és azt akarta, hogy Alan úgy csináljon, mintha ő népszerűsítené Tino kotonját – nevet Elliott. – Alan teli torokból ordított, mire Tino marékszámra kezdte szórni az óvszereket az öltözőben.”

Így teltek Tino Asprilla napjai. A csapattársak, barátok, sőt még a cserbenhagyott darlingtoniak is egyetértenek, hogy az egészben volt valami romantikus.

„Manapság hatalmas a nyomás a játékosokon, de őt semmi sem zavarta – mondja Rob Lee. – Élvezte az életet és a focit, de mindent a maga tempója szerint akart csinálni.” Ez Faustino stílusa. Talán egyszer újra divatba jön, és akkor a labdarúgás még egy fokkal élvezetesebb lesz.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. márciusi számában.)