Szöveg Marcus Alves
„Amikor kikerültem a Santos akadémiájáról, és az első éjszakámat töltöttem a csapattal, a vezetőség úgy döntött, hogy Pelével lakom majd egy szobában – idézi fel a csapat egykori játékosa, Claudio Adao a FourFourTwo kérésére.
– Nem tudtam elaludni. Egyszer csak, olyan két-három óra körül Pelé sikítozni kezdett. Én csak feküdtem, nagyon megijedtem, de hála Istennek, visszaaludt. Másnap a reggelinél odamentem hozzá, és azt mondtam neki: »Uram, ön miatt nem aludtam«. Ő meg azt felelte: »B…ki, ne hívj uramnak, nem vagyok olyan öreg!«.” Adao a ’70-es évek elején lett a Santos labdarúgója, de rögtön egy olyan oldalát ismerte meg a legendának, amelyről alig tudott valaki. Pelé ugyanis alvajáró. Nem volt ez így akkor még, amikor a világ egyik legjobb – ha nem a legjobb – futballistája 1956. szeptember 7-én, 15 évesen bemutatkozott a Santosban.
Edson Arantes do Nascimentót a csapat korábbi játékosa, Waldemar de Brito hozta a csapathoz, és merészen azt jövendölte, hogy a fiatalember lesz a világ legjobb játékosa. Első mérkőzését a Corinthians ellen játszotta, a két ősi rivális a 144 éves brazil függetlenség megünneplése okán csapott össze egymással. Aznap még csak esélye sem volt a Corinthiansnak. Pelé csak a második félidőre állt be, és ő szerezte a hatodik gólt a 7:1-re végződő mérkőzésen. Mindent megtett azért, hogy Britót senki se gondolja hülyének: a következő idényben 17 gólt szerzett a Sao Paolo Állami Bajnokságban, majd hét egymást követő idényben lett gólkirály. A pályán megállíthatatlan volt, akárcsak azon kívül.
A másik nagy szenvedélye a zene volt, mindenhova magával vitte a gitárját, az edzésekre ugyanúgy, akár a túrákra. A csapat vezetőedzője, Lula biztos akart lenni abban, hogy a fiatal fiú nem hajlik el, ezért a középhátvéd Dalmo gondjaira bízta, ő lett a szobatársa is.
„Dalmo hét-nyolc évvel volt idősebb Pelénél, ezért bízta a gondjaira Lula, azt akarta, hogy a példaképévé váljon – mondja a csapat egykori szélsője, Pepe. – Dalmo udvarias fiú volt, nagy családból származott, és sokkal szívesebben töltötte az idejét a szállodában olvasással, mint odakint bulizással. Miféleképpen lehetett volna jobb példaképet találni a fiatal Pelének?” 
Tizenhat éves korára már rendszeres kezdő volt a Santosban, így meghívták a válogatottba is, ahol 1957 júliusában mutatkozott be, és rögtön góllal köszönt be Argentína ellen. Talán ebből meríthetett önbizalmat, hogy a következő idényben 46 tétmeccsen 66 gólt szerezzen. Ezzel a Santos bajnok lett, és kiharcolta magának a helyet válogatottban is, amellyel Svédországban megnyerték a világbajnokságot. A tizenhét éves Pelé szupersztárként tért vissza a skandináv országból, és ezzel beteljesedett Brito jóslata.
1962-ben a Santos lett Dél-Amerika ura, mivel a csapat megnyerte a Libertadores-kupát. A rájátszásban tudták csak legyűrni az akkor aktuális bajnokot, az uruguayi Penarolt, mivel a döntő két mérkőzése 4:4 lett összesítésben. Egy évvel később megvédték a címet, a Boca Juniorst tették el láb alól. A Boca jelmondata köztudottan a „sose add fel!”, és az argentinok minden bizalmukat a Norberto Menédez, Ernesto Grillo, Ángel Clemente, José Sanfilippo, Alberto González csatársorra bízták. Az első meccset 100 ezer néző előtt játszották Rio de Janeiróban, és a Maracanában rendezett mérkőzés azóta is emlékezetes. A Santos megállíthatatlanul kezdett, és el is húzott 3:0-ra, az első fél órában két gólt köszönhetett Coutinhónak, egyet pedig Limának. Ám a Boca talpra állt, és José Sanfilippo két találatot hozott össze, ami igencsak szorossá tette a Buenos Aires-i visszavágót.
A La Bombonerában mindennek el kellett dőlnie. Az argentin csapat a gól nélküli első félidőt követően betalált, ezúttal is Sanfilippo neve mellé jegyezhettek fel egy gólt. Coutinho – Pelé indításából – azonban négy perc múlva kiegyenlített, majd a 82. percben hősünk biztosította be az eredményt. A 22 éves csodatalizmán alaposan átverte az ellenfél egyik védőjét, majd a felső sarokba bombázott. A mai napig a Santos az egyetlen brazil csapat, amelyik Argentínában tudott tornát nyerni.
Nem is csoda hát, hogy a Santos a következő években rengeteg meghívást kapott a világ minden tájáról. Nem is nagyon utasítottak vissza ajánlatot, még akkor sem, ha ezzel a saját bajnoki teljesítményüket kockáztatták. A pénz mindvégig hatalmas ösztönző erőt jelentett, különösen az olyan klubok számára, amelyek nem bővelkedtek benne.
Pelé lett a csapat legfőbb látványossága, és senki sem akarta kihagyni élőben. 1972-es angliai túrájuk hatalmas tömegeket vonzott, mindenki kíváncsi volt a csapatra. A mai napig az egyik legizgalmasabb téma 1969-es túrájuk, mert állítólag Pelé és csapata miatt ért véget a nigériai polgárháború egy időre. A történet szerint a Santos úgy határozott, hogy ellátogat a háború által kettészakított afrikai országba, emiatt a szembenálló felek 48 órás tűzszünetben egyeztek meg, hogy mindkét fél harcosai kilátogathassanak a stadionba.
Semmi kétség: Pelé sokat profitált ezekből a túrákból, ahol általában csökkentett hatásfokú találkozókon rengeteg gól született. Egyrészt az egész világ megismerte a nevét, másrészt ezek is kellettek, hogy 1969 végére elérje ezredik gólját.
A nagy visszaszámlálás októberben vette kezdetét, november elején pedig a Santos Északnyugat-Brazíliába utazott, hogy szokás szerint lejátsszon egy sor tétmeccset, majd néhány felkészülési találkozót. Ez sokat hozott a konyhára, mivel hazájában is egyre többen találkoztak a nemzetközileg jól ismert ikonnal, egyben a gólok is gyűltek. November 12-én kétszer is betalált a Santa Cruz ellen, és két nappal később megszületett a 999. találat Paraibá állam válogatottja ellen.
Ez a mérkőzés más miatt is érdekessé vált. A Santos 3:0-ra vezetett, és minden jel arra mutatott, hogy összejön a mérföldkőnek számító ezredik találat is. Azonban a Santos kapusa, Aguinaldo megsérült, és Pelé állt be a helyére. A dolog nem számított teljesen szokatlannak, máskor is előfordult már, hogy így tartalékolta energiáit barátságos mérkőzéseken, és a közönség is jól szórakozott, amikor új szerepben látta őt. Ő maga amúgy nem igazán élvezte azt a felhajtást, ami az ezredik gólt övezte. A következő esély november 19-én kínálkozott, amikor a Santos a Maracanában állt ki a Vasco da Gama ellen. Újabb frusztráló összecsapás következett tehát, de végül leesett róla ez a teher is. Clodoaldo beadását vehette át tisztán a tizenhatoson belül, amikor Fernando becsúszott neki. A játékvezető gyorsan – nagyon gyorsan – mutatott a tizenegyes pontra. Ha őszinték akarunk lenni, normál körülmények között talán nem lett volna büntető, de senki sem merte megkérdőjelezni. A Santos hátvédje, Rildo somfordált oda, hogy mit sem törődve a várható ünnepléssel ellője, de Carlos Alberto kapitány gyorsan elzavarta.
A Santos a felezővonalnál állt fel, és bőven hagytak időt Pelének, hogy nekikészülődjön. Hosszas szünet után alacsonyan balra lőtte el, és bár a kapus, Andrade jó irányba mozdult, már nem csíphette el. Pelé a labda után eredt, megcsókolta, a szurkolók betódultak a pályára, és ezer lufi szállt a magasba. Megszületett ez is.
Pelé 1036 mérkőzést játszott a Santosszal, és 1974. október 2-án fejezte be a pályafutását a csapatnál, méghozzá a Vila Belmiro ellen.
„Mindannyiunkat meglepett, amikor bejelentette, hogy távozik – idézi fel Adao. – Térdre borult a pályán, tisztelgett, így köszönt el a közönségtől. Edu azzal viccelődött neki az öltözőben, hogy ugye, nem akarja, hogy infarktust kapjon. Mindannyian nevettünk. Ez a pillanat örökre megmarad.”
Egy ideig Adaót tekintették Pelé lehetséges utódjának, de nem tudott felnőni ezekhez a várakozásokhoz. Ahogy rajta kívül senki más sem.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. októberi számában.)
