Az elmúlt 35 percben a panamai játékosok rúgtak, ráncigáltak és birkóztak, hogy hatástalanítsák az angolokat a Nyizsnyij Novgorod-i stadionban, Oroszországban. Brutális próbálkozásaikat kudarc övezi, a közép-amerikai csapat 2–0-s hátrányban küzd Harry Kane és John Stones góljainak köszönhetően.
Interjú Ben Welch Fotó Duncan Elliott
Jesse Lingard berobban az ellenfél térfelére, a panamai védők minden igyekezete ellenére fordulás közben átveszi a labdát. Hozzászokott már a kitüntetett figyelemhez, korábban Gabriel Gómez próbálta őt ketrecharcos mozdulatokkal hatástalanítani.
Lehetetlen helyen tör előre a kapu irányába, majd Raheem Sterlinggel kényszerítőzve a tizenhatos szélén találja magát. Mielőtt a panamai védők szétzúzták volna, hatalmas lövést ereszt el a kapu irányába. Jaime Penedo kapus csak a levegőt tudta megmarkolni, miközben a labda a bal felső sarokba vágódott. Ez lett a 2018-as világbajnokság egyik legszebb gólja. A BBC kommentátora, Danny Murphy képtelen volt értelmes mondatokban összefoglalni a látottakat, helyette csak nyögött, mintha egy felnőtteknek szóló film szereplője lenne.
Lingard, nyomában a csapattársaival, az angol szurkolók felé sprintelt, hogy előadja a védjegyévé vált örömtáncát. Ugráltak, ordítottak, elszabadult a pokol: a Háromoroszlánosok végül 6–1-es győzelmet arattak ellenfelük felett, és biztosították a továbbjutást a csoportkörből.
„Nagyszerű érzés volt – dicsekedett Lingard a meccs után. – Ahhoz képest, hogy honnan indultam… tudod, pont ezekért a pillanatokért éri meg olyan keményen dolgozni. Hasonló ez a gól ahhoz, amit az Everton ellen lőttem a Manchester Unitedban 2018 januárjában. A labda ugyanúgy a lábam alatt volt, mint most, ugyanazzal a mozdulattal lőttem, és láttam az ívén, van rá esély, hogy gól legyen.”
Később a Twitteren így kommentálta mutatványát: „JLingz Has Arrived #ShootShootShoot #JLingz”. Igaz, hogy nem szerény, de nem is hazudott: a Manchester United üdvöskéje végre bemutatkozott a nemzetközi porondon is. Teljesítményével és csodálatos góljával végleg bizonyított, és meggyőzte azokat, akik kételkedtek pályafutásának sikerességében. Ahogy társa és csapatkapitánya a válogatottban, Kane is tanúsíthatja, egyetlen villanás nem elég: a jó hírnevet folyamatos kiemelkedő teljesítménnyel kell megalapozni.
A nyár lassan véget ér, a világbajnokság friss élményeiből történelem lesz. Itt az idő, hogy előre tekintsünk, és újabb nagy célokat tűzzünk ki magunk elé. A United korábbi nagy legendái is ugyanazt akarták: trófeákat szerezni. Sokat. A mostani idénytől kezdve.
Ha Lingard számára is a Premier League-győzelem a cél, akkor szerepet kell vállalnia a City trónfosztásában, le kell győznie a Kékek legjobbjait és Pep Guardiolát, akinek sokak szerint az angolok vb-sikere is köszönhető. A Pep-rajongók elmélete szerint jelentős egybeesés, hogy a katalán mester pont azokban az években dolgozott a spanyol, a német és angol bajnokságokban, amikor az adott válogatottak jelentős sikert értek el: 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban. Persze az aktuális legnagyobb hős, Gareth Southgate biztosan mást gondolna Guardiola hatásáról, akárcsak José Mourinho, aki kirobbantotta Lingardot kedvenc posztjáról, így újabb tapasztalatokkal gazdagodva jobban beleillett Southgate rendszerébe.
Az előző idényben Mourinho áthelyezte Lingardot Romelu Lukaku mögé középre, amit a játékos 14 góllal hálált meg. Az idény elején még úgy tűnt, mintha nem lenne szükség Lingardra az Old Traffordon, mert sztárok sorakoztak előtte, hogy helyet kapjanak Mourinho keretében. A 25 éves játékos meg tudta győzni a menedzsert, hogy eléggé megbízható és dinamikus ahhoz, hogy egy hirtelen villanással megfordítson egy mérkőzést.
„A gondolkodásmódom és magabiztosságom segített – mondja a FourFourTwo-nak a United új hazai mezének bemutatóján. – A menedzser bízott bennem, és ezzel a legjobbat hozta ki belőlem. Nagyban hozzájárult a fejlődésemhez.”
Valaki más hatását is gyakran hangsúlyozza, akinek a nemzetközi pályafutása hasonlóan kezdődött. „Andrés Iniesta játékáról rengeteg felvételt láttam, és alaposan megfigyeltem – mondja. – Nem azt mondom, hogy lemásoltam, de bizonyos mozdulatait felhasználom a saját játékomban. Mindig is szerettem cselezgetni a labdával, hosszan szöktetni és helyzetbe hozni magam. Mourinho szándéka volt, hogy középpályás legyek, és így szereztem egy pár találatot. Tetszik, hogy lehetőségem van előrehúzódni.”
Pontosan ezt tette az angolok 3–3–2–2-es felállásában Dele Alli mellett, Sterling és Kane mögött játszva. Southgate arra utasította a szélsőhátvédeket, Kieran Trippier-t és Ashley Youngot, hogy próbáljanak labdát szerezni Alli és Lingard számára, akik az ellenfél védői mögött igyekeznek helyet találni.
Tunézia nem tudott mit kezdeni ezzel a stratégiával az angolok nyitómeccsén, Lingard rendszeresen meglógott a védők elől az ellenfél tizenhatosa környékén. Ennek ellenére aznap nem volt eredményes, de Kane hozta az angolok 2–1-es győzelmét.
Miközben Mourinho bízott Lingardban, irányítása alatt érettebbé és felelősségteljesebbé vált a játékos, addig Southgate hagyta, hogy szabadon használja az utcán tanult cseleit. „A megújulás időszakát éljük: a szövetségi kapitány nagyszerűen találta ki, hogyan is kellene játszanunk – magyarázta Lingard. – A formáció tökéletesen illik hozzánk, a csapatszellem lenyűgöző. Jól összejöttünk, és roppant erős a kötelék közöttünk.”
A Southgate által létrehozott erős szövetség felszabadult hangulatot teremtett a vébén az angolok táborában, és lázba hozott egy egész nemzetet odahaza. Ez az, amit Mourinho elleshet Southgate-től, már ha a portugál mester hajlandó arrogancia helyett szerénységgel szemlélni az eseményeket.
Kívülről nézve az Old Traffordon most feszültség uralkodik. José szereti felrázni a hangulatot a játékosok körül abban a reményben, hogy a versenyszellem kihozza belőlük a maximumot, de ez úgy tűnik, a Unitednál nem működik.
Helyette felszította a csapaton belüli ellentéteket, és nyilvánosan bírálja a játékosait, ahelyett, hogy védelmezné őket a külső kritikáktól. Anthony Martial, Marcus Rashford és Luke Shaw már tudják, milyen a meccs utáni nyilvános dorgálás, a 89 millió fontért vásárolt Paul Pogba pedig hevesen vitába keveredett az edzővel többek között a taktikai kérdések, saját teljesítménye és a kezdőcsapatból való kimaradása miatt.
Lingard egyike azon kevés futballistának, akik jól boldogulnak a portugál edző irányítása alatt. Hajlandó elfogadni a menedzser taktikai instrukcióit, és jó aránnyal színesíti a játékot saját ötleteivel.
A konfliktusoktól parázsló és Mourinho pragmatizmusától megbéklyózott United a második helyen tudta befejezni a Premier League előző idényét, 19 ponttal lemaradva a bajnok City mögött. Mourinho védelmében szól ez az eredmény, hiszen négy helyet javítottak a megelőző idényhez képest. Ennek ellenére trófea nélkül búcsúznak a 2017–18-as idénytől, mivel az FA-kupa-döntőt a Chelsea nyerte. Úgy tűnik, a mester egyelőre képtelen megteremteni azt a hangulatot, amivel a játékosai felszabadult, élvezhető futballt játszanának, és talán hasznos lenne, ha tanácsot kérne Southgate-től az egységteremtés kapcsán. Alapvető szükséglet lenne, hogy bízzon az embereiben, és hagyja őket a természetes stílusukban játszani. Több látványos akciót indíthatnának, cserébe lazítani kellene a kötött védelmen. Lingard és Pogba alkalmasak lennének rá, hogy egységet teremtsenek, és feltüzeljék társaikat. A táncos páros már játszott együtt a 2011-es ifjúsági FA-kupán, és Lingard most ismét boldogan találja meg helyét a francia játékos mellett.
Lingard és táncpartnere, Pogba ünneplik a Ligakupa-győzelmet
„Jó barátok vagyunk – mosolyog, amikor az FFT Pogbáról kérdezi. – Ő tizenhat évesen jött a csapatba, aztán a Juventushoz került. Tartottuk a kapcsolatot egymással, majd a visszatérése után együtt játszottunk, és elkezdtük begyűjteni a trófeákat.”
Mindketten győztesként zárták a Ligakupát és az Európa-ligát, de vajon melyikük a jobb táncos? „Én! – vágja rá Lingard gondolkodás nélkül, szinte felháborodva a kérdésen. – Bár ő sem rossz” – teszi hozzá később. „Szuper, ahogy lelkesítjük egymást, és közben jól szórakozunk. Nagyszerű volt, amikor Paul visszatért. Rengeteg tapasztalatot hozott a csapatba, ami jól jött mindenkinek.”
Miközben Pogba Olaszországban csiszolta a tudását, Lingard az Old Traffordon maradt, de évekig kölcsönben játszott, amíg végre bemutatkozhatott az első csapatban Louis van Gaal vezetése alatt 2014-ben, 21 évesen. Hosszú utat tett meg az akadémiától az álomcsapatig.
„Kezdetben nagyon nehéz volt – ismeri el. – De lassan ráébredtem, hogy az erőfeszítések megtérülnek. Mindenből lehet tanulni, bármi, amit átélsz, később hasznodra válhat. Sohasem éreztem úgy, hogy elszalasztottam volna egy lehetőséget. A United tudta, hogy későn érek be, huszonhárom éves lettem, amire végre meg tudtam mutatni az igazi Jessét.”
„A MANCHESTER UNITED TUDTA, HOGY KÉSŐN ÉREK, HUSZONHÁROM LETTEM, MIRE MEGISMERTÉTEK AZ IGAZI JESSÉT”
Két évvel később az „igazi Jesse” a Vörös Ördögök egyik legnagyobb játékosaként fejezte be a 2017–18-as idényt, és Oroszországban egészen új arcát mutatta meg. Méltó tagja lehetett annak a válogatottnak, ami egy egész ország szívét megdobogtatta bátorságával, összetartásával és harciasságával. Lingard meghálálta Southgate bizalmát.
A játékvezető kezdő sípszavára a warringtoni táncos kilőtt, mintha csak futóversenyen lett volna. Igyekezete nem volt hiábavaló: szerzett egy büntetőt a csapatának, csodálatos gólt lőtt Panama ellen, majd keresztlabdájával Alli hazaküldte a svédeket a világbajnokságról a negyeddöntőben.
Az angol mezben véghezvitt hőstettek szinte elképzelhetetlennek számítottak 2017 áprilisában, amikor a közösségi médiában bejelentette, hogy újabb négy évre leszerződött a Uniteddal. „A mai teljesítményed után érthetetlen, hogy mi a f…szért igazoltak le” – írta a dühös kommentelők egyike a 3–0-s Sunderland elleni meccs után, amely során Lingardot lecserélték.
Most nézzük meg újra ezt a srácot. Vannak még a közelben kritikus kommentelők? „Amikor bemutatkoztam a csapatban, nem igazán lőttem gólokat, nem voltam túl meggyőző – mondta. – Meg kellett tanulnom, hogy túllépjek a kritikákon. Nem törődtem semmivel, csak azzal, hogy a pályán a lehető legjobb legyek, és a menedzser elégedett legyen. Csak ez számított.
Semmi mással nem foglalkoztam a labdarúgáson kívül. Bármennyi időt is kaptam a pályán, próbáltam hasznos lenni. És az előző idényben már egészen sokat játszhattam, így gólokat lőttem és gólpasszokat adtam. Nem kellett sokat várnom a szövetségi kapitány felkérésére, és azt hiszem, neki sem okoztam csalódást. Ezt a lendületet kell megtartanom.”
Lehetséges, hogy valahol a United akadémiáján van egy bátortalan srác, aki nem bízik magában. Talán erőt adhat neki, ha megismeri Lingard történetét. Ezt a United 14-es számú játékosa is tudja, és szívesen beszél a rivaldafényig tartó útról.
„Példaképpé kell válnunk a fiatalabbak szemében – magyarázza. – Úgy érzem, mostanra biztos helyem van a klubnál, de nem szabad elfelejteni, hogyan jutottam idáig. A srácok mindig körülöttünk nyüzsögnek az edzésen, így van lehetőségem tanácsot adni nekik a fejlődéshez.”
A legnagyobb inspirációt azonban a bajnokok adják. Jesse is trófeákra vágyik, amelyeket a magasba emelhet. Nem érzi késznek magát, még épp csak elindult az úton. „Még mindig tanulok – mondja. – A legnagyobbakkal akarok játszani, a világ szeme láttára akarok gólokat szerezni, próbára akarom tenni magam. Az egész csapat elszántan küzd, hogy bajnok legyen.”
Ez a nyár Lingard és csapattársai esetében a várakozások túlszárnyalásáról szólt. Az Old Traffordon kizárólag a győzelem fogja kielégíteni a szurkolók elvárásait. Ideje dolgozni érte.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. szeptemberi számában.)
