Ezerkilencszázkilencvenötben, a Bajnokok Ligája döntőjét megelőző éjszakán Lidwina Kluivert nyugodtan aludt annak ellenére, hogy másnap a fiára élete legfontosabb napja várt. Álmában a fiatal Patrikot látta, amint csereként beállva győztes gólt szerez, de mindez olyan valóságosnak tűnt, hogy másnap megölelte őt, és elmondta neki. Pár órával később az álom valóra vált, amikor a 18 éves fiú a kispadról felállva, 50 ezres közönség előtt Bécsben gólt lőtt, amivel az Ajax 1–0-ra legyőzte a Milant.
Papírforma szerint a győzelem legalább annyira irreális volt, mint Lidwina álma. Az Ajax aznap este felálló csapatának átlagéletkora 23 év volt, és a 18-ból 13 játékos, köztük Edgar Davids, Clarence Seedorf és Jari Litmanen korábban az akadémia növendéke volt. Ezzel szemben a címvédő Milan, Európa legjobbja egy évvel korábban 4–0-ra elintézte a Barcelonát, és hét év alatt háromszor nyerte meg a trófeát. A többek közt Marcel Desaillyt, Zvonimir Bobant és Gianluigi Lentinit felvonultató csapatban csak egy játékos volt fiatalabb 26 évesnél.
A legnagyobb meglepetés mégis az volt, hogy miként tudta meghódítani az Ajax Európát 1995-ben. Az összetett és előre megtervezett támadásaik során látványos figurákat mutattak be. Az összes passznak, sprintnek, cselnek és lövésnek megvolt a funkciója, ráadásul minden rémisztő sebességgel zajlott. A játékosokra jellemző eleganciát és erőnlétet a Real Madrid edzője, Jorge Valdano így foglalta össze: „Az Ajax nemcsak a kilencvenes évek legjobb csapata volt, hanem egy futballutópia megvalósítója is. A játékról alkotott elképzelése pont olyan tökéletes volt, mint a fizikai erőnléte.” Az Ajax aranygenerációja úgy emelkedett a korszak élére, hogy valójában senki sem tudta pontosan megmagyarázni, mi lehetett a titka.
Kétségtelen, hogy a csapat menedzserével együtt megelőzte a korát. Amikor Louis van Gaal váltotta Leo Beenhakkert 1991-ben, a szurkolók tiltakoztak, egy holland újság pedig „arrogánsnak” nevezte az új edzőt, és kampányt indított a klub korábbi sztárja, Johan Cruyff visszaszerzéséért. A frissen kinevezett 41 éves edzőnek viszonylag kevés tapasztalata, ellenben kristálytiszta víziója volt a játékról.
Louis filozófiája a Totális Futball felturbózásából állt, amit az Ajax egykori legendás edzője, Rinus Michels fejlesztett ki. A rendszer alapfeltétele az volt, hogy a mezőnyjátékosok bármely poszton képesek legyenek játszani, az elvesztett labda esetén egységesen támadják le az ellenfelet, és szerezzék vissza azt a lehető legrövidebb időn belül. Ez a játékstílus magas szintű technikai tudást, taktikai intelligenciát és rendkívüli erőnlétet követelt meg. Csak a legtehetsé-gesebb és legönzetlenebb játékosok tudtak hatékonyan működni a rendszerben, így Van Gaal első dolga az volt, hogy olyan játékosokat képezzen, akik alkalmasak erre.
Az ificsapat és az első csapat játékosainak fejlesztésére különböző sportágak szakembereiből szakmai triót hozott létre, akik véleménye szerint hozzájárulhattak ahhoz, hogy erősebb és gyorsabb focisták legyenek a csapaton belül. Jos Geysel például a jégkorongozóknál bevált módszerek alapján a hosszú távú futóedzéseket rövidebb és összetettebb mozgásformákat igénylő speciális sprintekre cserélte. Az egykori kosárlabda-játékos és futóedző, Jámbor László a futástechnika és a koordináció fejlesztéséért volt felelős, és szakértelme miatt akkora becsben tartották, hogy a mérkőzések alatt a menedzser közelében ült. Mégis úgy tűnik, hogy a trió harmadik tagjának köszönhetik a legkülönlegesebb módszereket és a legnagyobb sikereket.
Amszterdam egyik csendes részén, a Palladium bár egy zugában találjuk Rene Wormhoudtot, amint notebookján babrál. A zömök, kopasz úr amerikai futballal foglalkozott, mielőtt Van Gaal leszerződtette őt erőnléti edzőnek. 2012-ig maradt az Ajaxnál, majd ugyanezt a pozíciót töltötte be a nemzeti válogatottban. Képernyőjén olyan felvételek közül válogat, amik a csapat edzésein készültek jó pár hónappal az európai diadal előtt.
A kék-piros mezes, Nike edzőcipős játékosok ugrógyakorlatokat végeznek egy tornateremben. A következő felvételen a fiatal Edwin van der Sar látható, amint a földön elhelyezett dobozokat igyekszik futva kerülgetni. Harminc másodperc múlva Wormhoudt bukkan fel kék rövidnadrágban és fehér pólóban, és valami aerobikszerű feladatsort vezet zenére. Frank Rijkaard, Ronald és Frank de Boer a többi csapattársukkal együtt elhelyezkednek a teremben, kar- és láblendítéseket végeznek, majd egy teljes fordulat után tapsolnak a zene ütemére. Később a játékosok szökkennek, majd belefejelnek egy elképzelt labdába. A gyakorlat végén diadalittasan kurjantanak, és lepacsiznak egymással.
„Amíg az Amsterdam Admirals játékosait edzettem, megfigyeltem, hogy a sportolók atlétikusabbak, mint a hagyományos labdarúgásban – mondja Wormhoudt az FFT-nek. – Amikor csatlakoztam az Ajaxhoz, úgy éreztem, nagy előnyt kovácsolhatnánk abból, ha a játékosaink jobb erőnléti mutatókkal rendelkeznének, ezért kitaláltam egy speciális, labdarúgók részére kifejlesztett aerobikot. Ezt négy évig alkalmaztuk, hogy a játékosok gyorsabbak, erősebbek és rugalmasabbak legyenek.” A gyakorlatok nagy sikert arattak a csapat körében. „Nagyszerű szórakozás volt – emlékszik vissza Ronald de Boer. – A gyakorlatoknak köszönhetően gyorsabbak és erősebbek lettünk. Véleményem szerint a reakcióidőnkön és a koordinációnkon is javított az új módszer.”
Wormhoudt azt is megfigyelte, hogyan tudják felhasználni a játékosok az általuk korábban űzött sportokat. „Jari Litmanen remek egyensúlyérzékkel rendelkezett, amit a sokszínű sportolói múltjának tulajdonítottunk – így a szakember. – Tizennégy éves korában a jégkorong és a labdarúgás között kellett választania. Arra buzdítottuk a játékosainkat, hogy próbáljanak ki minél több mozgásformát, az edzéseinken pedig olyan feladatokat is végeztünk, amelyek nem kötődnek szorosan a labdarúgáshoz.”
Az edzések hatékonyságának mérése érdekében minden játékosnak pulzusmérőt kellett viselnie, és a focisták testzsírtömegét is rendszeresen ellenőrizték. Ezekkel a lépésekkel az Ajax elkezdte felhasználni a sporttudományok eredményeit az edzésmódszerek kialakításában. Megközelítésük szöges ellentétben állt a korszak fő elképzelésével, amely szerint az állóképesség a legfőbb tulajdonság, amivel egy élvonalbeli futballistának rendelkeznie kell.
A játékosok fizikai fejlesztése mellett Van Gaal taktikai elképzelései is forradalminak számítottak. Louis elmélete szerint a pályán minden játékos egy szám, akinek különböző feladatokat kell tudni végrehajtani attól függően, hogy a labda éppen a csapatnál vagy az ellenfélnél van. Ennek egyenes következménye volt, hogy a csapat érdekeit szem előtt tartva a játékosoknak le kellett mondaniuk az egyéni igényeikről.
„A labdarúgás csapatjáték, amiben minden játékos függ a csapattársai teljesítményétől – magyarázta akkoriban. – Ha egyes játékosok nem tudják elvégezni a feladatukat megfelelően, azt a csapattársaik fogják megszenvedni. Mindezek megtanulásához fegyelemre van szükség.”
Hogy pontosan milyen feladatokról van szó, azt az egyes posztok határozták meg. A kapusnak például lábbal és kézzel egyaránt kifinomultan kell tudnia bánni a labdával, hogy akciókat indíthasson. Az egész csapat bizonyos minták alapján helyezkedett a pályán. Ha valaki hátrébb helyezkedve labdát szerzett, akkor egy csapattársnak máris meg kellett indulnia az ellenfél kapuja felé. A szélsők nagyon sűrűn húzódtak előre, hogy helyet csináljanak egy hátulról érkező labdához, miközben a középpályásoknak mindig a szélsők mögött kellett helyezkedni. Ha az ellenfél támadása megbicsaklott, akkor a labdát azonnal vissza kellett juttatni az ő térfelükre. Mindez a 4–3–3-as vagy a 3–4–3-as felállás szerint zajlott.
Annak érdekében, hogy utasításainak minden szava maradéktalanul teljesüljön, Van Gaal könyörtelenül sokszor gyakoroltatta ugyanazokat az alapvető feladatokat. „Arra összpontosítottunk, hogy képesek legyünk egymás jobb lábára passzolni – emlélkezett Ronald de Boer. – Alapvető elvárás volt a labda pontos továbbadása a lehető leggyorsabb ütemben. Ugyancsak rengeteget gyakoroltuk a harminc méternél hosszabb átadásokat, amivel hirtelen meg tudtuk változtatni az események ritmusát. Nagyjából három hónap elteltével mesterei lettünk ezeknek a gyakorlatoknak. Emlékszem olyan esetre is, amikor hárman játszottunk hat ellen az edzésen, de a hatfős csapatban csak egy vagy két labdaérintés volt engedélyezett. Egy idő után olyan olajozottan ment a helyezkedés és a labdaátadás, hogy az újonnan érkező játékosok tátott szájjal nézték, mit művelünk.”
Akiknek nem sikerült beilleszkedniük Van Gaal rendszerébe, hamar a csapaton kívül találták magukat. A szurkolók egyik kedvence, Jan Wouters a Bayern Münchenbe távozott, miután Wim Jonk, az ígéretes ifi jobbnak bizonyult a helyén. Az utóbbit 12 hónappal később az Év holland játékosának választották. Bryan Roy briliáns mozdulatai szintén lenyűgözték a nézőket, de a taktikai intelligenciájával elégedetlen maradt az edző. „Többé már nem tudok hinni Royban – mondta, miután 1992-ben eladták a játékost. – Mindent megpróbáltam vele, még az egyéni edzést is. Nem volt hajlandó a csapatért futni, a csapatért küzdeni. Lehetetlen volt fejleszteni őt.”
Van Gaal roppant elszánt volt, hogy megvalósítsa az elképzeléseiben élő tökéletes csapatot. A kezdeti kudarcok után, amely során mindössze 20 pontot szereztek 16 mérkőzés alatt, a forradalmi elképzelések végre eredményt is hoztak. Debütáló idényének végére, 1992-ben csupán három ponttal maradtak le a bajnok PSV Eindhoven mögött, de a Torino elleni idegenben lőtt gólnak köszönhetően megnyerték az UEFA-kupát.
A többnyire saját nevelésű játékosokból álló csapat számára a siker ára az volt, hogy gazdag Serie A-csapatok kezdték megvenni a játékosaikat. Dennis Bergkamp és Wim Jonk az Interben folytatta, John van ’t Schip és Marciano Vink a Genoába igazoltak, Michel Kreek számára pedig a Padova volt a következő állomás.
Van Gaal arra kényszerült, hogy elölről kezdje az építkezést, de ez nem lombozta le. Titokban azt remélte, hogy a következő játékosgeneráció tudása még azokét is felülmúlja, akik nemrégiben távoztak a csapattól. Az elkövetkező három idény során ez az elképzelése is valóra vált.
Az Ajax ifjú labdarúgói három évet töltöttek Van Gaal kiképzése alatt, és a hosszú időszak végére különleges kötődés alakult ki köztük. Köztük voltak persze a De Boer testvérek, valamint a gyerekkori barátok, Patrick Kluivert és Edgar Davids. Davids ráadásul Lidwina ajánlása nyomán került a csapathoz, aki akkor ismerte fel a tehetségét, amikor látta a saját fiával focizni. Egy másik ifjú tehetség, Clarence Seedorf ugyanott nőtt fel, ahol Davids, ezért ismerték egymást. A Milanból hazatérő legenda, Frank Rijkaard tapasztalatával sokat segített a fiataloknak az öltözőben és a pályán.
Külsőre ugyan sokan iskolás srácoknak tűnhettek, a tudásuk és a tapasztalatuk viszont felbecsülhetetlen volt a korukhoz képest, az edzőjük pedig szívesen meghallgatta kreatív ötleteiket.
Egy edzés során Ronald de Boer javaslatára kipróbáltak egy kosárlabdából átemelt mozdulatot, amivel a pontrúgásaikat akarták veszélyesebbé tenni. A szöglet ellövésének pillanatában az ötlet gazdája elkezdett rohanni az egyik csatárt fogó védő felé, aki legtöbbször a trükk áldozatául esve szabadon hagyta az emberét. A szabadon hagyott ember így berobbanhatott a kapu elé. Van Gaalnak tetszett az ötlet, és hamarosan alkalmazta is.
Az első idény a megújult csapattal az átalakulás időszaka volt. Az UEFA-kupából a negyeddöntőben az Auxerre ejtette ki őket, a holland bajnokságban pedig csak a harmadik helyen tudtak végezni. Vigaszul a magasba emelhették a Holland Kupát, melynek döntőjében 6–2-re legyőzték a Heerenveent. A következő évben három év után végre megnyerték a bajnokságot, de Van Gaal erőfeszítéseink gyümölcse igazán csak az 1994–95-ös idényre érett be, amikor Nwankwo Kanu és Finidi George megszerzésével teljessé vált a csapat. A bajnokságban az Ajax verhetetlennek bizonyult: 27 győzelemmel, hét döntetlennel, vereség nélkül és 106 góllal fejezték be az idényt.
Európában hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az Ajax domináns erővé akar válni. A Bajnokok Ligája címvédő Milan két alkalommal kapott ki az amszterdamiaktól. Az első után a fiatal győztesek sorban álltak a Milan öltözője előtt, hogy mezt cserélhessenek. A második alkalommal ez már elmaradt. „Eléggé zavarba ejtő eset volt – mondja Ronald de Boer. – Ruud Gullitnak köszönhetően bemehettünk a vendégek öltözőjébe, mi pedig fiatal rajongóként kerestük őket a meccs után. A második győzelem után viszont már nem kopogtattunk náluk, hogy mezt cseréljünk.”
Frank de Boer életében ez volt az a pillanat, amikor ő és a csapattársai hinni kezdtek a sikerben. „Valami történt az idény elején – mondta korábban az FFT-nek. – Sohasem látott összhang volt a fiatalok és a tapasztalt játékosok között. Minden tökéletesen ment a csapatban. A kezdőcsapatot alkotó mintegy tucatnyi játékos egységes volt, a cserék pedig elfogadták a helyzetüket. A Milan elleni meccs után azt éreztük, hogy többé nincs okunk félni senkitől.”
A csapat egyik nagy erénye, hogy számos játékos alkalmas volt több poszton is szerepelni. Davids a legjobb példa rá, milyen focistákra volt szüksége Van Gaalnak.
„Balszélsőként és klasszikus tízesként is játszottam – mondta korábban az FFT-nek. – Van Gaal ötlete volt, hogy változtassuk meg a posztomat. Marc Overmars átkerült a helyemre, bal oldalra, ahol én túlságosan elszigetelve éreztem magam. A középpályán sokkal eredményesebb voltam.”
A csoportkört veretlenül befejezve, győzelmet arattak a Hajduk Split ellen a negyeddöntőben (3–0) és a Bayern München ellen is az elődöntőben (5–2). Van Gaal örömére az Ajaxra ismét a Milannal való összecsapás várt, és sikerült elkerülni a Paris Saint-Germaint. „A Milan úgy játszik, ahogyan az Ajax – magyarázta –; győzni akar. A PSG ezzel szemben visszahúzódik, és elsősorban csak a vereséget akarja elkerülni.”
A döntős csapatok ugyanazzal a céllal érkeztek Bécsbe, de kinézetre nem is lehettek volna különbözőbbek. Az Ajax szégyenlős fiatal játékosai elámulva figyelték, ahogy a Milan nagyágyúi megérkeznek csillogó társaságuk és csinos barátnőik gyűrűjében.
Fabio Capello ravasz tervet eszelt ki, hogy meglepje és hatástalanítsa a holland ellenfelet. Marcel Desailly kapta a feladatot, hogy fogja Jari Litmanent. Daniele Massarónak kellett megakadályoznia, hogy Frank de Boer hosszú passzaival a középpályára juttassa a labdát. A stratégia 45 percig jól működött. Van Gaal embereinek nagy nehézséget jelentett a labdatartás a nem éppen tiszta küzdelmekkel tarkított mérkőzésen.
Félidőben először Rijkaard beszélt: „Azt akarom, hogy gyorsabban járassuk a labdát. Sokatoknak jobban kell ügyelnie a labdatartásra.” Ezek után heves vita tört ki Danny Blind, Clarence Seedorf és Ronald de Boer között. A derűs Van Gaal hagyta őket, majd néhány taktikai megjegyzést tett, többek közt Rijkaardot utasította, hogy helyezkedjen hátrébb.
A második félidő az Ajax számára indult kedvezőbben. Nyolc perccel a szünet után Kanu került Seedorf helyére, és alaposan megdolgoztatta a Milan védőit. Van Gaal – talán érezve csapata növekvő dominanciáját, talán Lidwina álmának hatására – behozta Kluivertet Litmanen helyére a 70. percben. Valószínűleg ez volt egész pályafutásának legjobb döntése.
Tizenöt perc múlva lendületes passzolgatást követően Overmars indult meg a bal szélen a labdával, amit végül a tizenhatos szélén helyezkedő Rijkaardnak adott. Ő Kluivertnek passzolt, aki első labdaérintésével kicselezte Baresit, a másodikkal pedig Sebastiano Rossi mellett a kapuba talált. Az Ajax 1973 óta először lett Európa legjobbja.
A csapat lenyűgöző teljesítményének köszönhetően a játékosok Európa sztárjai lettek. Filmre vették, ahogy az Amszterdamba visszatérő Kluivert könnyeivel küszködve megöleli édesanyját. A 18 éves játékos a holland média kedvencévé vált.
Ugyanakkor Van Gaalt minden bizonnyal elfogta a déjá vu érzése, amikor játékosai ismét a legnagyobb klubok érdeklődésének középpontjába kerültek. Különösen Litmanen volt csábító préda, de miután a játékos elköteleződött az Ajax mellett, az új generáció tagjai is követték példáját, megérezvén, hogy együtt még jó pár évig uralhatják az európai labdarúgást. Egyedül a Sampdoriát választó Seedorf útja vált el a csapattól.
És valóban, az Ajaxnak még sokáig Európa urának kellett volna maradnia, de a háttérben különböző problémák bontakoztak ki. Pár hónappal az európai diadal után Kluivertet bűnösnek találták, mert halálos autóbalesetet okozott. A történtek hatására depresszióba esett. Finidi George szintén kemény lelki teherrel küzdött, miután testvére gyilkosság áldozata lett Nigériában. A növekvő krízist még éppen palástolni tudta, hogy a csapat megnyerte az európai Szuperkupát.
A nyugtalansághoz hozzájárult az is, hogy a csapat – leginkább marketingcélok miatt – részt vett a tokiói Világkupán, ahol Overmars súlyos sérülést szenvedett a Grémio elleni meccsen. Ennek ellenére ezt a trófeát és a következő idényben a hazai bajnokságot is az Ajax nyerte meg. Van Gaal csapatát még a Real Madrid szurkolói is megtapsolták, miután 2–0-ra legyőzték a Fehéreket a Bernabéuban. Miután győzelmet arattak a Borussia Dortmund és a Panathinaikosz felett, ismét a Bajnokok Ligája döntőjében találták magukat. A már szinte legyőzhetetlennek hitt csapat az elmúlt két év legrosszabb teljesítményét nyújtva 1–1-es döntetlen után büntetőkkel veszített a Juventus ellen Rómában.
Az Ajax-lufi kidurrant, és az 1995-ben bevezetett Bosman-szabály miatt, amely kimondta, hogy a szerződésük lejártakor bármilyen díj megfizetése nélkül távozhattak a labdarúgók, az Ajax dicsőséges vára hamar összeomlott. Davids és Reiziger is bejelentették, hogy a szerződésük lejárta után a Milanhoz igazolnak, George és Kanu pedig a Real és az Inter színeiben folytatták. A szörnyű 1996–97-es idény után, amikor az Ajax negyedikként végzett a bajnokságban, Kluivert a Barcelonába távozott.
A dicsőséges évek elvonultak, a csüggedt Van Gaal pedig bejelentette, hogy a Barcelona menedzsereként folytatja a pályafutását, és ezzel egy korszak véget ért az Ajax történelmében.
A hős generáció sokak emlékezetében él még.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. februári lapszámában.)
Fotók: Getty Images, AP
